A nagy ugrás -Bátorság!-mondogatta Ernest az utóbbi időben egyre gyakrabban. Lassan elviselhetetelen lett számára felesége agresszív viselkedése. A veszekedések napi szinten voltak jelen a házaspár életében. A férfi tudta, hogy ő is hibás abban, hogy idáig jutottak kapcsolatukban. Tudta jól, hogy csendes természete miatt az emberek gyávának, határozatlannak tartották. Olyan embernek, akit irányítani, vezetni kell. Ernest úgy gondolta, hogy ő egyáltalán nem határozatlan. Egyszerűen nem jut szóhoz a felesége mellett. Ha az asszonykája kérdez tőle valamit, meg sem várja a választ. Férje helyett ő maga válaszol saját kérdésére. Szegény Ernest ilyenkor csak nagyot nyel és hallgat. Így megy ez már legalább hat éve. A férfi mindig megígéri magának, hogy változtat a dolgon, de aztán minden marad a régiben. Gyakran mondogatja (persze, csak úgy magának), hogy ma rácsapok az asztalra és végre kinyitom a számat. Ám semmi sem történik... -Na, ma megmutatom neki, hogy ki az úr a háznál! - közben természetesen a feleségével való beszélgetésre gondol. Hazaérve a munkából beköszön a konyhába, ahol asszonykája épp a vacsorát főzi. -Mi finomat főzöl? -Krumplis tészta lesz vacsorára. -Hányszor mondtam már, hogy nem szeretem a krumplis tésztát!? -Nem érdekel! Megeszed és kész!-végta rá az asszony. -Hát képzeld el: nem fogom megenni azt az ócska tésztát, amit annyira, de annyira utálok és amit annyira, de annyira túlsózol mindig... -Micsodaaa? Hogy merészeled azt mondani, hogy nem jó a krumplis tésztám? -Nemcsak a krumplis tésztád nem jó, hanem az összes kaja, ami a kezeid közül kikerül, ehetetlen. Hallod? E-he-tet-len!!! Ernest nagyokat nyelt izgalmában, de most már nem hagyhatja abba. Ha belekezdett, be is kell fejeznie. Az asszony tátott szájjal nézte a férjét: -Hogy merészeled...? Nem fejezhette be, mert Ernest közbevágott: -Ócska szakácsnő vagy, ugyanúgy ócska háziasszony és tetejébe egy gyatra szerető is!-vágta felesége fejéhez mindazt, amit már évek óta (!) szeretett volna vele közölni. -Mi van veled, beteg vagy? -Igen, beteg vagyok, hogy veled maradtam. De most véget vetek ennek. Beadom a válópert. Most pedig elmegyek a barátnőmhöz!- mondta kissé erélyesebben és elviharzott a lakásból. Az szerintem, mindenki számára világos, hogy szegény Ernestnek semmiféle barátnője sincs. Annyi azonban biztos, hogy a férfi tökéletesen elégedett volt magával. -Jól megmondtam neki! Bátor vagyok!-motyogta, aztán elballagott az anyjához...