LEZÁRT TÉMA

#heti játék Angyalok köztünk Édesapám halála előtt nem foglalkoztam a túlvilági lelkekkel es a jelenlétükkel. Apukám halála után viszint álmot láttam. Ott volt apa és választás elé állított. - Velem tartasz vagy folytatod az életed? - Apukám az életem reménytelen mióta nem vagy velem. Inkább veled maradnék. - Neked még dolgod van! - Mi dolgom lenne? Elakadtam és minden olyan kilátástalan. - Vissza kell menned! Figyelj, mert segítelek! Felébredtem másnap, egy csendes napnak ígérkezett. Tudni kell rólam, hogy édesapám halála óta az álmatlan éjszakáimat verseléssel töltöm. Ezen a csendesnek ígérkező reggelen, böngésztem a közösségi hálót és felugrott egy hirdetés: " Irodalmi pályázat: téma l: gyász, gyászfeldolgozás...." Ugyan... gondoltam... én meg a költészet... Én csak egy hobbifirkász vagyok. Bár a hobbifirkásznak van már húsz verde meg egy novellája és meséje. Több napon keresztül jelent meg ez a hirdetés. Mikor már az ötödik alkalommal láttam meg elgondolkodtam. Mi veszíteni valóm lehet? Beküldtem több versemet, a mesémet és a novellámat. Nagy baj nem lehet, legfeljebb szólnak, hogy ez nem az én pályám. Olyannyira megmutatta az én angyalkám az utamat, hogy az egyik versemmel megzenésítést nyertem. Annyira jó érzést keltett bennem. Pár nappal ezután csatlakoztam csoportunkhoz, ahol annyira inspiráló, szeretetteljes, baráti közösségre találtam, hogy a napjaim újra szinessé váltak. Olyan hálás vagyok az angyalomnak, hogy megmutatta az utamat. Érzem a jelenlétét, az illatát és, hogy próbál jelezni. Érzem az érintését is. Ezek mind mind ajándékok számomra, hiszen tudom, hogy nem vagyok egyedül és betartja anit ígért és segít csak figyelnem kell. Magány karácsony előtt Idén félek a karácsonytól. A lassan behegedő sebeket feltépi majd. Ez az ünnep édesapám hagyományaira épült a családunkban. Sajnos ő maga már öt hónapja nincsen közöttünk. Rengeteg kérdés merül fel bennem. Mi lenne a jobb? Tartani a hagyományokat vagy újakat teremteni? Melyik fájna jobban? Szerintem jelenleg én alakítanám a legjobban Ebenezer Scrooge karakterét, aki a karácsonyról inkább hallani sem szeretne. Itt is van a kóvetkező kérdés. Apukám mit szólna, ha azt látná, hogy jerülöm a számára legkedvesebb ünnepet? Az biztos, hogy a csúcsdíszt, amit minden évben ő rakott a fára, az idén a fa mellett lesz. Csendes, tiszteletteljes és a lehetőségeimhez mérten édesapám kedvéért megpróbálom boldogan tölteni az ünnepeket.

#hetijáték# Mindig van segítség ..és elérkezett a szeretet ünnepe a szenteste, a karácsony szép napja, amitől már előre rettegtem. Nem az ünneptől féltem, hanem az egyedülléttől, hisz a mindenszentek napját is alig bírtam ép ésszel túlélni. Munkahelyemen kollégáim, családom, szomszédjaim és körülöttem mindenki ünnep előtti lázban égett. Vidáman tervezgették mit sütnek, főznek, milyen ajándékot vesznek, míg nálam hideg volt a sütő, nem égtek a gáztűzhely lángjai, nem dugdostam, és csomagoltam titokban ajándékokat. Még fenyőfát sem vettem, nem volt kinek és miért feldíszíteni. Szenteste napjának délutánján sötét és néma volt a ház. Mély gyászomtól lelkem is sötétbe borult. Karácsony örömfényének még a legkisebb szikrája is lepattant róla. Délután a telefont is kikapcsoltam, hogy senki ne zavarjon. Nem tudtam volna elviselni a vigasztaló, együtt érző szavakat... Egyedül ültem az ablak előtt és vártam. Vártam valakire, akiről tudtam, hogy nem jön el, de nem akartam, nem mertem szembenézni az igazsággal. Kétféle hanggal viaskodtam. Az egyik azt suttogta fülembe - hiába várod, nem jön. Nagyon jól tudod, hogy hol van, onnan még senki sem jött vissza. Míg a másik így duruzsolt - ne higgyél neki, mindig voltak és lesznek csodák, lehet, most veled fog megtörténni. Így érkezett el az este. Vártam a csodára? Nem tudom. A sok sírástól teljesen bedagadtak a szemeim, úgy éreztem, nálam magányosabb, szomorúbb ember nincs az egész világon. Családom már hetek óta tehetetlenül nézte fájdalmas gyötrődésemet, nem, vagy alig fogadtam el segítségüket. Anyukám délelőtt is eljött hozzám testvéremmel, hogy elvigyenek magukhoz, de én nem mentem. Tehetetlen dühöt éreztem, amikor elmentek, hogy miért pont velem történt meg ez a tragédia. Dühös voltam az ismeretlenre, aki elvette tőlem páromat, aki életem jobbik fele volt. Igen, elvette, mert azt hitte övé az országút teljes szélességben és kedvére száguldozhat rajta… Vallásomat soha nem tagadtam, de most nem tudtam őszinte, tiszta szívvel gondolni a karácsony misztériumára. Nem, nem vádoltam az égieket, csak végtelenül csalódott voltam, amiért ilyen fájdalmas, nehéz terhet kaptam, amitől úgy éreztem összeroppanok. Nem tudom meddig lehettem ebben az állapotban, amikor autó állt meg a ház előtt. Anyukám újra eljött a testvéremmel. Amikor beengedtem őket, nagyon határozottan kijelentette, márpedig nélkülem nem mennek haza. Nem maradhatok itt egyedül. Tetszik, nem tetszik, velük kell, hogy menjek. Meglepődtem, szinte mellbe vágtak anyukám határozott szavai, de ha valaki, akkor Ő ismert engem igazán. Elérkezettnek látta az időt, hogy határozott legyen velem, mert akkor Ő már tudta, amit én még magamnak sem mertem bevallani, hogy nem tudok reálisan gondolkodni. Féltett. Fejemben egymást kergették a gondolatok. Menjek! Ne menjek! Nem tudtam dönteni, de amikor anyukám szomorú szemébe néztem, és megláttam arcán az értem való aggódását, tudtam, hogy elmegyek velük. Hisz nem tehetem meg, hogy nemet mondjak annak, aki a világon a legjobban szeret, és én is nagyon szeretem. A földi őrangyalomnak, aki a szíve alatt hordozott, akivel oly sok mindenen keresztülmentünk, és aki nekem még soha nem akart rosszat. Anyukám szobájában csak ketten voltunk. Nem szólt a televízió, sem a rádió, halkan beszélgettünk, közben nagyokat hallgattunk. Hozzábújtam, úgy, mint amikor még kislány voltam. Jó volt hallani szíve dobbanását, érezni simogató kezeit, hallgatni megnyugtató szavait. Csak egyetlen gyertya fénye világított a szobában. Lassan, lassan megnyugodtam, és lelkemet megérintette a karácsony békéje. Ha visszagondolok, nagyon meghitt volt az anyukámmal kettesben eltöltött szenteste. Ha nem is hozott teljes megnyugvást, de segített elindítani egy hosszantartó lassú folyamatot. Megértettem, hogy el kell fogadnom családom segítségét, mert egyedül nagyon nehezen tudok újra talpra állni. Hosszú, nehéz út állt még előttem, de égi és földi őrangyalaim segítségével lassan visszanyertem életkedvemet, újra lettek terveim.