LEZÁRT TÉMA

Kedves Múzsák Könyvtára tagok! A napi játékon kiemelkedő alkotást írt, és kreditjutalomban részesül: Vizkeleti Erzsébet Kollár Kornélia Gyólay Karolina. Gratulálok szeretettel! Folyamatosan elérhetőek a játékok, szeretettel várom gyönyörű alkotásaitokat. Üdvözlettel: Aurora Amelia Joplin a Múzsák Könyvtára alapítója

Amikor a csésze három darabra tört, az unoka elsírta magát. Apró keze még remegett, a földön a csésze darabjai szomorúan terültek el, köztük néhány szilánk fehérlett. - Eltörtem - suttogta szipogva. A nagymama nem szólt azonnal. Letérdelt, összeszedte a darabokat, mintha mindegyik külön emlék lenne. - Nézd csak - kezdte -, ami törékeny, az el is törhet egyszer. Ragasztót hozott, időt és türelmet szánt rá. Az unoka serényen segített. A darabok engedelmesen visszataláltak egymáshoz, de a vonalak ott maradtak, vékony emlékként. A csésze újra egyben volt, de a repedések nem tűntek el, csak másképp csillogtak a fényben. - Most már tudja, milyen eltörni - mosolygott a nagymama. - És azt is, hogy valaki törődött vele. Az unoka végigsimított a vonalakon. - Csúnya lett, ugye mami? - Nem - felelte halkan a mami. - Egyedi. Olyan, amit nem lehet újonnan megvenni. - De így már nem tudsz ebből kávét inni! Ez a kedvenc csészéd, nagyi! - sajnálkozott tovább az unoka, de már nem sírt. - Tudod, kicsim, annyi bögre van itt, amiből lehet kávét inni! Ennek a csészének ezentúl más lesz az értéke. Mert vannak dolgok, amiket nem azért ragasztunk meg, hogy olyanok legyenek, mint régen, hanem hogy másképp legyenek értékesek. Ha ránézek, eszembe jut majd ez a szép pillanat, amit veled töltöttem a ragasztás közben. Az unoka csak figyelt és próbálta megérteni, miről is beszél a nagyi. - Ezek a repedések jelképezik a csésze szívét - folytatta a nagymama. - Most kelt életre. És az ember szíve is ilyen. A szívet sem cseréljük le, ha megreped. Megjavítjuk. És együtt élünk a vonalaival. Attól tudjuk, milyen a fájdalom… és a szeretet. Mert ami megragasztva marad, az nem kevesebb lesz, hanem olyan történetet hordoz, amit csak az ért, aki egyszer már eltört, és mégis egyben maradt. De ezeket a szavakat már nem mondta ki, csak remélte, hogy kis unokája szíve sokáig elbírja majd a repedéseket. A csészét visszatette a helyére. Nem a legszebb, nem a legerősebb. De túlélte a törést, és így kapott még egy esélyt. Mint az ő szíve már annyiszor.

Hozzuk helyre, vagy gondolkodjunk előre! Tanítómesterem, mikor kisdiák voltam, Egyik órán elmesélt, egy tanulságosat. Lelkünk fényének felgyújtása, Meséjének elmondása: "Élt egy komisz gyerek, Apja úgy döntött, - Na most megnevellek! Édes fiam, gyere nyomban, Ez lesz a büntetésed, ha gaz vagy! Minden gaztett után, Verj egy szeget a kerítés oldalán. Ha rosszat jó tett váltja, Kiszedheted, amit már bekalapáltál. Így is tett a gyermek, Elég sok szeget bevert, Néha ki is húzhatta, Amint a rosszat jó váltotta. Látván a fiú a kerítés oldalát, A szeget kihúzván a luk nem reagált. -Apa!Kihúztam, de a luk maradt, Mégsem váltja ki a jó a rosszat? Kiváltotta, kiváltotta.... A luk a tetted nyomát mutatja. Semmi nem múlik el nyom nélkül, A bántásnál minden ember sérül. Tettedet jóvá teheted, De a sérülést el nem fedheted. Ezért fiam, vigyázz, Mikor milyen gaztettet csinálsz!" Tanítómesterem feladta a leckét, Innentől minden diák vigyázta cselekedetét. Ha elkövetted , javítsd ki, De tetteid nyomát mindig seb őrzi!

Összerakni Lélek óvatosan próbálja összerakni, apró darabokat igazgatni, illeszti a recés széleket, hogy passzolnak remélve. A repedések megmaradtak, finom cikázó vonalak, villanó történetek a felszínen, emlékeztetők a múlt sérelmeire. A törés nyoma nem törölhető, látszik, de, mindig van egy mélyebb hasadás, ahol a fény áttör, halványan átszűrődik, új perspektívát nyitva a világra talán. Ragaszd meg életet törött részeid, ez az akarat és szív játéka, jelent markolni, elengedni a múltat, vagy kapaszkodni a maradványokba. A javítás lelkünkben egy döntés, egy választás a gyógyulás felé, a teljesség felé vezető rögös úton, még ha tökéletlen is, átlépni a múlton. Vagy maradjon így, ahogy van talán, ez is egy lehető út, de fullasztó az elvárás, elfogadni, hogy darabokra szétesel maga valójában soha nem lesz életed. Vagy érdemes a mozaikot újra kirakni, új színes mintával új életet alkotni, erősebbet, szebbet, mint valaha, lépni kell, ha talpból vér is kisarjad. Mert van, amit meg lehet menteni, múlt és jelen apróbb sérüléseit, szeretettel, türelemmel összerakni, újra fénnyé tenni lelked árnyékait. És van, amit hagyni kell szétesni, engedni, hogy végleg elporladjon, mert már késő, a gyökerek elhaltak, magadért ne cipeld tovább ami elolvaszt.