Írta:
Felső Tamás
• Feltöltve: 2025. 11. 05. 12:58
• Téma: Természet
• Olvasás: 17
• Olvasási idő: ~4 perc
Messze északon, ahol az erdő sűrű fái egészen a hegyek lábáig érnek, rejtőzik egy csodás tó, a Ragyogó Tó. A helyiek azt beszélik, hogy a tó vizének olyan színe van, mint a felhőtlen ég, és a mélyén apró, vibráló fények táncolnak. Ez azért van, mert a Ragyogó Tó a Tavi Tündérek otthona.
A tündérek nem a szárazföldön laknak. Otthonuk a tó kristálytiszta vize alatt van, apró, buborék formájú házacskákban, melyeket a tavirózsák hatalmas levelei ringatnak. Bőrük olyan, mint az opál, a hajuk a fodrozódó víz színeiben játszik: kék, zöld, néha lila. A szárnyuk pedig? Az nem tollból van, hanem vízből! Minden mozdulatukkal apró vízcseppeket szórnak, amik szikrázva tűnnek el.
A legfiatalabb tavi tündér, Kristálycsillám, egy átlagos reggelre ébredt. Házikója a legnagyobb tavirózsa alatt lebegett. A nap épp ekkor kelt fel, és Kristálycsillám látta, ahogy a fény áttör a vízen, s ezzel ezer arany csillagot fest a ház belső falaira.
A tavi tündéreknek fontos feladatuk van: ők őrzik a tó tisztaságát és varázslatos erejét. Mielőtt elindult volna a napi teendőire, Kristálycsillám letisztította a vízi szoba falán lévő algát, egy apró, csigahéjakból és hínárból készült kefével.
Eljött az idő, hogy a tó felszíne felé vegye az irányt. Tündérnagyi, aki legalább százéves volt, és olyan bölcs, mint maga a tó, mindig azt mondta: "Kristálycsillám, a Tavi Tündér szíve a vízben dobog. Vigyázz minden cseppjére!"
Kristálycsillám úszni kezdett. Nem úgy haladt, mint ahogy mi úszunk: a víz alatt úgy siklott, mintha láthatatlan vízi áramlatok repítenék. Útja során találkozott a tó lakóival. A nagy Harcsakirály megbiccentette hatalmas fejét, a csillogó pikkelyű pontyok udvariasan félreálltak útjából, és a vízi csigák hosszú nyomokat húztak a tó fenekén lerakódott iszapban.
Tovább olvasom…
Írta:
Iochom Zsolt
• Feltöltve: 2025. 11. 05. 11:13
• Téma: Kaland
• Olvasás: 13
• Olvasási idő: ~3 perc
Valamikor réges-régen történt, még amikor a Földet manók és óriások népesítették be, hogy Manó Pál fejdelem kihirdette a birodalomban: annak adja legszebb lánya kezét és fele birodalmát, aki megnyeri a Manó-viadalt.
Nem hallottatok még a Manó-viadalról? Akkor régen azt is négy évente rendezték meg, akár csak ma az olimpiát és minden résztvevőnek három próbán kellett helyt állnia. A viadal híre az ifjú Manó Péterhez is eljutott, aki alig töltötte be hatodik manó-évét, ami ma tizennyolc évnek felelne meg. Manó Péternek volt egy hűséges barátja Csiga Anti, aki a környék leggyorsabb csigájának számított. Manó Péter útra kelt, felutazott a birodalom fővárosába Manóleumba, hogy megküzdjön a szépséges Manó Panka kezéért.
A Manó-viadalra több mint 100 vitéz manó nevezett be, köztük a legifjabb Péter volt, akit sokat ugrattak az idősebbek.
De csak addig, míg sor nem került az első próbára, a Csigafutamra! Csiga Anti nem hagyta cserben barátját, csak úgy rótta a köröket, már egy testhosszal vezetett az utolsó tizenkettedik körnél. Manó Péter biztatta:
– Hajrá Anti, jó formában vagy! Még egy kicsi!
Meglett az első győzelem. Akik eddig nevettek a suhanc Péteren most már irigykedve figyelték minden mozdulatát. A második próba az Egérfogó volt. A feladat abból állt, hogy tíz egeret megkértek, hogy bújjanak jól el a kijelölt pályán, és az a manó nyeri a versenyt, aki 10 perc alatt a legtöbbet megtalálja. Bár a feladat könnyűnek tűnt a legtöbb legénynek beletört a bicskája, hisz az egerek ügyesen elbújtak, alig akadt egy kettő a nyomukra. Manó Péternek nagy ötlete támadt: batyujában volt egy darab sajt, azt egy szép nagy napraforgóhoz vitte, ráreszelte az illatát meg széthordta a szellő. Hát láss csodát, alig telt el pár perc és szép sorban az egerek mind oda gyűltek a sajtvirág köré. Utólag kiderült, hogy az egyik egér náthás volt és nem érezte a sajt illatát így csak kilencen gyűltek össze, de így is nagy fölénnyel győzött újra Manó Péter.
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: 2025. 11. 04. 02:53
• Téma: Állatos
• Olvasás: 19
• Olvasási idő: ~2 perc
A nap vidáman sütött a kis erdei tisztásra, ahol a fűszálak között apró bogarak hadakoztak egy fél meggymag fölött. A közeli tócsában békák ugrándoztak, és egy apró, élénkzöld kis fickó – Ugri – éppen felfedezőútra indult.
– Ma valami izgalmasat fogok látni, érzem a zsigereimben! – kiáltotta Ugri vidáman, és egy hatalmas ugrással elhagyta a tócsát.
Néhány ugrással odébb azonban váratlanul megtorpant. Egy nagy kő tetején egy furcsa lény kuporgott, zöldesen csillogó pikkelyekkel és… valami nagyon nem stimmelt vele.
– Te meg mi vagy? És hol a farkad?! – kérdezte Ugri meglepetten.
A gyík, akit Siki névre kereszteltek, egy mély, világfájdalmas sóhajt eresztett meg.
– Katasztrófa történt – mondta sötéten. – Egy madár rám támadt, én meg megijedtem, és PÁFF, letört a farkam!
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: 2025. 08. 29. 22:11
• Téma: Boszorkányos
• Olvasás: 38
• Olvasási idő: ~3 perc
Hol volt, hol nem volt, volt egy Boldog világ, hol az emberek nem ismerték gonoszságot. Náluk nem létezett, csak a szeretet. Gyönyörű helyen éltek, a fák pompáztak, a virágok illatoztak, az emberek mosolyogtak. Takaros házikókban éltek, a virágok pompáztak az ablak alatt, és illatuk bejárta házakat. Az emberek tették- vették dolgaikat, a gyerekek játszottak, kergették a színes pillangókat, labdáztak, és énekeltek. Távol a Boldog világtól, egy hegy tetején élt egy kővárban Zelda, a gonosz boszorkány. Több ezeréves volt, és nagyon csúnya. A háta görnyedt, púpos, arca rücskös és szemölcsös, az orra nagy és hegyes. Haja ritka és szürke színű volt. Egy nagy vörös kendő volt mindig a fején. Járta a világokat és mindenkinek csak ártott, rávette az embereket, hogy másokat bántsanak, elültette a gonoszságot az emberek szívébe. Hiszen ő velejéig romlott volt. A kedvenc szórakozása az volt, hogy békává varázsolta az embereket, vagy kővé. Történt egy nap, hogy rátalált a Boldog világra. Fel is kiáltott örömében:
– Ez az! Itt mennyi boldog ember van, na nem sokáig! Kiélvezhetem a gonoszságomat! Megrontom mindegyiket! - kacagott gúnyosan Zelda, a boszi.
Volt egy macskája, mindenhová magával vitte, hozzá beszélt állandóan. Kihez is beszélt volna? Nem volt senkije. A macska fekete színű volt és nagyon sunyi, ráadásul jó kövér, mert Zelda mindig tömte étellel. Lusta volt, mindig csak feküdt. Turbó volt a neve, ami pont az ellenkezője volt annak amilyen a macska volt. Turbó imádta Zeldát, és Zelda is őt. Eljött az este, Zelda elővette a seprűjét, szólt Turbónak, hogy indulás, és hopp már Turbóval a hátán repültek is a boldog világba. Zelda már alig várta, hogy újra bánthassa az embereket, jókat kacagott és visongatott repülés közben. Berepült egy házba és odaállt az egyik ember ágya mellé és elmondta a varázsigét.
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: 2025. 08. 29. 22:07
• Téma: Esti
• Olvasás: 12
• Olvasási idő: ~9 perc
Hol volt, volt hol nem volt, volt egyszer valahol egy királyság. Ennek a királyságnak a királya Bánat király volt. A király tele volt bánattal és szomorúsággal. A könnycseppjei szürke színűek voltak, amikor sírt. Fiatal volt még, és nagyon szép király, de meg volt keseredve. Mindennap, amikor megérezte, hogy valaki bánatos lett, odament, odarepült az emberekhez, és elültette a szívükbe a bánatot, keserűséget, szomorúságot. Ha sikerült neki olyan mélyen az ember szívébe beültetni, még szegény ember bele is halt a szomorúságába. Bánat király varázslatos képessége az volt, hogy tudott repülni, mert az apukája tündér volt. Az anyukája ember. Sajnos, a királyságban több volt a bánatos ember, mint a boldog. Az égen a felhők is csupa szürkeséggel borították be az eget. A Nap néha ragyogott fel az égbolton. A házak falait is szürke színűre festették az emberek. Alig akadt egy pár színes és vidám ember és mosolygós boldog gyerek.
Élt a királyságban egy királynő is. Ő volt a Boldogság királynő. Varázslatos képessége volt, mert a nagyszülei tündérek voltak. Valamikor ők uralkodtak a királyságban, de elveszítették a trónt, mert legyőzte a Bánat király apja az ő édesapját. Nagyon szép palotája volt, tele virágokkal, ahol az égen a felhők fehéren fodrozódtak, a Nap is fényesen ontotta a sugarait. Sajnos, sokszor a szürke felhők többször voltak jelen az égbolton, és sokszor teljesen beborult az ég felettük. Nagyon igyekezett a Boldogság királynő, hogy a boldogság uralja a királyságot, de sokszor elfáradt, mert nem volt könnyű az emberek szívébe a boldogságot beültetni. Gyönyörű haja aranyszínben pompázott, amikor repült, és lobogott a szélben arany haját, mindenki csodálta. A szárnyait kitárva kellemes virágillatot hagyott maga után. Ég kék szemeiből boldogság áradt. Amikor az örömtől sírt, a szemeiből szivárványszínű könnycseppek folytak. Állandó mosollyal arcán az emberek szívét felmelegítette. Szolgálatot végzett, ahol csak tudott, szeretetet vitt az emberek szívébe és életébe.
Történt egy napon, hogy Kristóf gyönyörű biciklit kapott a születésnapjára. Anyukája és apukája örömmel adták át neki, hogy ezzel a biciklivel tanuljon meg kerekezni. Boldog volt Kristóf, csak úgy csillogtak a szemei az örömtől. Ki is készítették neki a biciklit, és nagy szemekkel figyelték, segítették a szülők tartották a biciklit, fogták az ülés hátulját, hogy minél hamarabb megtanuljon egyensúlyozni Kristóf. Már sokat gyakorolt, és egész ügyesen ment a kerékpározás, amikor egyszer csak elveszítette az egyensúlyát, és mivel még nem volt teljesen magabiztos Kristóf, hatalmasat esett. Nagyon megütötte magát, hangosan sírt, és csak úgy potyogtak a könnyei! Az egyik térdén jó nagy csúnya seb keletkezett, mely vérzett is. A seb telement porral, és fűszálakkal. A szülők futva igyekeztek Kristófhoz, hogy segítsenek neki
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: 2025. 08. 29. 21:59
• Téma: Fantázia
• Olvasás: 11
• Olvasási idő: ~3 perc
Egy esős délután, miközben Kristóf a szobájában ült, kezébe vette azt a könyvet, amit a nagymamája adott neki. A borítón egy hatalmas, szárnyas oroszlán és egy csillogó ezüst kulcs volt, mintha egy titkot őriztek volna benne. Kristóf alig tudta leküzdeni a kíváncsiságát, így gyorsan kinyitotta.
Ahogy az első oldalt átfordította, egy hirtelen szélfúvás kíséretében mintha egy szivárvány ölelte volna körbe, ragyogó fényekkel. Kristóf szinte azonnal egy másik világban találta magát.
Először csak a színek ragadták meg: a fák zöldje csillogott, mint a smaragd, a virágok szirmai aranyban és kékben játszottak, mintha éltek volna. Az ég pedig nem egyszerű kék volt, hanem szivárványszínű, és egy hatalmas, lila nap ragyogott benne. Kristóf nem tudott mit kezdeni a látottakkal, de valami azt súgta, hogy nyugodtnak kell maradnia. Minden, amit látott, a könyvből lépett elő.
Hirtelen egy apró, zöld manó ugrott elé, aki kék köpenyt viselt, és hatalmas, szőrös szemüveget hordott.
– Üdvözöllek, Kristóf! – mondta a manó vidáman. – A könyv elvezetett hozzád! Segítened kell nekünk!
– Hogy hívnak téged? – kérdezte Kristóf, miközben csodálkozva nézte a manót.
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: 2025. 08. 29. 21:52
• Téma: Tanulságos
• Olvasás: 13
• Olvasási idő: ~8 perc
Hol volt, hol nem volt, fent a felhők felett volt egy birodalom. Ott éltek a sárkányok. Gyönyörű környezetben a fehér felhőhabokon épült nagy színes házaikban laktak. Minden sárkánycsalád háza más színű volt. A házakat hatalmas fák vették körül, melyen madarak fészkeltek és énekeltek. A birodalom közepén egy nagy tér volt, ott játszottak és tanultak a gyermeksárkányok. Gyönyörű virágok nyíltak mindenhol, fényesen ragyogtak, áttetsző szirmaikból csillogó fények szálltak fel a magasba. Finom édes és tiszta illatot árasztanak, amely nyugalommal jár át mindent és mindenkit. Színpompás pillangók pihennek a virágokon és élvezik a rózsaszín napból áradó kellemes meleget. Minden sárkány különböző volt, egyediek ugyanúgy, mint a házaik. Nem csak a sárkányok külseje volt egyedi, de a képességeik is. A sárkánybirodalomban boldogan éltek a sárkányok. A földre soha nem mentek le. Az emberek azt hitték, hogy a sárkányok már régen nem léteznek. Itt élt Fufu, a kis sárkány a szüleivel. Édesanyja gyönyörű sárkányanya volt, piros és fehér pikkelyek csillogták be az egész testét. Édesapja a legnagyobb sárkány volt az egész birodalomban. Sötétkék és ezüst színű pikkelyei méltóságot adtak neki. Hatalmas lángot tudott fújni melyet irányítani is tudott bármilyen irányba és formába. Nagy szeretetben nevelték Fufut. De a kis sárkány nem úgy fejlődött, mint a többi sárkánygyermek. A bőre, a pikkelyei nem voltak színesek, csak szürke volt. Nem tudott megtanulni repülni, csak két métert sikerült neki. A tűzfújás sem ment, csak füst jött ki a szájából, egyszóval nagyon ügyetlen sárkányfiú volt. Nem sikerült neki semmi, emiatt nagyon bánatos és önbizalomhiányos lett. Fufu nagyon kedves, barátságos, okos és intelligens kis sárkány gyermek volt. Lulu volt a barátja. A sárkány kislány szerette Fufut, nem zavarta, hogy ügyetlen és szürke színű. Jókat játszottak és beszélgettek. Fufu is szerette Lulut, mert mindig szórakoztatta a képességével. Ugyanis Lulu láthatatlanná tudott válni, szeretett elbújni Fufu elől. Lulu nagyon szép és kedves kislány volt, babakék és fehér pikkely borította be az egész testét. Minden nap két órát az összes gyereksárkánynak a nagy téren kellett tanulnia, és gyakorolni mindazt, amit egy sárkánynak tudnia kell. Fufu számára ez a két óra maga volt a pokol. Kinevették és gúnyolták őt, mert nem mentek neki a feladatok. Különösen egy sárkányfiú, akit Viharnak hívtak. Minden nap beszólt neki valamit, és ezt a többi sárkánygyerek előtt tette. Előfordult, hogy elbújt és követte Fufut. Vihar érdekes képességgel rendelkezett, bárki hangját tudta utánozni. Mivel Fufu sok időt töltött együtt Luluval, ezért Vihar irigykedett, mert tetszett neki Lulu. Vihar Lulu hangján többször megszólalt, és ezzel piszkálta Fufut, és utána jól kinevette. Egy gyönyörű napon, amikor a rózsaszín felhő csak úgy ragyogott, a pillangók repdestek egyik illatos virágról a másikra, azon a napon Fufu nagyon elkeseredett. Volt egy hely, ahová mindig elvonult, ha nagyon bánatos volt. Egy hatalmas fa tövébe heveredett le mindig, mert ez olyan illatot árasztott az arany virágaiból, ami megnyugtatta Fufut. Felkelt és sétálni indult, ment, mendegélt, arra, amerre még soha nem járt. A felhőtalaj egyre vékonyabb volt a lábai alatt. Furcsának is találta, mert botladozott. Hirtelen egy kisebb lyukat vett észre, lehajolt és megnézte. Ahogy lehajolva nézte, a lábai alatt a lyuk hirtelen elkezdett szétnyílni, egyre nagyobb lett és teljesen eltűnt. Fufu elkezdett zuhanni egyre sebesebben, s mivel repülni nem tudott, csak kiabált és sebesen zuhant lefelé. Belezuhant a tengerbe, hatalmas csapódást, és fájdalmat érzett. A tengerben hánykolódott egészen addig, amíg a tenger kisodorta a partra. Eszméletlenül feküdt a parton, a bőrét égette a nap sugara. Egy kislány éppen arra sétált és meglátja, odamegy hozzá nézegeti. Ámulja-bámulja a nagy sárkánygyermeket. Nem fél tőle, csak tartózkodott. Fufu magához tér, kinyitja a szemét. Mindene sajogott és sok vizet nyelt, ami ki is jött belőle. A kislány megszólítja:
- Szia! Hogy kerültél ide? Mi történt veled?
- Szia! Te tudsz a sárkányelven beszélni? - kérdezte meglepetten Fufu.
- Igen, bármilyen lény nyelvén tudok beszélni. A nevem Dolli - válaszolta a gyermek.
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: 2025. 08. 29. 19:39
• Téma: Karácsonyi
• Olvasás: 10
• Olvasási idő: ~3 perc
Egyszer volt, hol nem volt, egy kicsi lány, Lilla, aki nagyon szerette a karácsonyt. Minden évben izgatottan várta, hogy eljöjjön a szeretet ünnepe. Idén azonban a karácsonyfa, amit édesanyjával együtt díszítettek, nem volt szép. A fán nem voltak csillogó díszek, és Lilla szomorúan nézte a kopár ágakat.
Este, amikor Lilla már álmosan feküdt az ágyában, valami csodálatos dolog történt. Egy varázslatos fény öntötte el a szobát, és három ragyogó angyal jelent meg előtte. Az angyalok mindegyike gyönyörű volt, de az egyik angyalnak valami hiányzott: nem volt egy szárnya. Lilla megdöbbenve kérdezte:
– Mi történt veled, kedves angyal?
Az angyal szomorúan válaszolt:
– Eltűnt a szárnyam, és így nem tudjuk beteljesíteni a karácsonyi küldetésünket.
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: 2025. 08. 29. 19:34
• Téma: Állatos
• Olvasás: 17
• Olvasási idő: ~2 perc
A nap vidáman sütött a kis erdei tisztásra, ahol a fűszálak között apró bogarak hadakoztak egy fél meggymag fölött. A közeli tócsában békák ugrándoztak, és egy apró, élénkzöld kis fickó – Ugri – éppen felfedezőútra indult.
– Ma valami izgalmasat fogok látni, érzem a zsigereimben! – kiáltotta Ugri vidáman, és egy hatalmas ugrással elhagyta a tócsát.
Néhány ugrással odébb azonban váratlanul megtorpant. Egy nagy kő tetején egy furcsa lény kuporgott, zöldesen csillogó pikkelyekkel és… valami nagyon nem stimmelt vele.
– Te meg mi vagy? És hol a farkad?! – kérdezte Ugri meglepetten.
A gyík, akit Siki névre kereszteltek, egy mély, világfájdalmas sóhajt eresztett meg.
– Katasztrófa történt – mondta sötéten. – Egy madár rám támadt, én meg megijedtem, és PÁFF, letört a farkam!
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: 2025. 08. 29. 00:32
• Téma: Kutyás
• Olvasás: 15
• Olvasási idő: ~4 perc
Az elhagyatott ház, amelyben Milla született, már régóta elfeledett volt. Az ablakok betörtek, a falak omladoztak, és a kertben a fű mindenfelé kinőtt, mintha a természet igyekezett volna eltüntetni a nyomokat. A kis cica egy hideg és szomorú reggelen látta meg a világot.
Az anyukája, aki fehér színű, szép és ápolt cica volt, meglepetten nézte újszülöttjét. Milla szőre ugyanis más volt – lila, mint a levendula virága, mintha a naplemente színei belé olvadtak volna.
– Miért vagy ilyen más, kicsim? – suttogta az anyukája, miközben gyengéden megérintette a kis cica hátát. – Nem olyan, mint a többi. Miért nem lehettél olyan, mint ők?
Milla apró fülei megemelkedtek, de nem értette a szavakat. Ő csak érezte, hogy valami nincs rendben. – Miért olyan furcsák a többiek? Miért nem örülnek neki?
A testvérei, akik mind fehér, szürke vagy fekete színűek voltak, egyre inkább elhúzódtak tőle. Milla próbálta megérteni, de a bántó suttogások és a tekintetek egyre jobban fájtak neki.
– Miért más a szőröm? Miért nem lehetek olyan, mint a többiek? – kérdezte magától, miközben az anyukája szomorúan nézte őt. Az anyukája nem is ölelte meg úgy, mint a testvéreit, mintha csak a külsejét nézte volna, és nem a kis cica szívét.
Tovább olvasom…