Múzsák Könyvtára

Árpi rohadtul unatkozott. Igazából semmihez nem volt kedve. Sőt semmilyen célja sem volt. Egy hónapja kirúgták a munkahelyéről, emiatt szakított vele a barátnője, el volt maradva a közmű számláival, és az egészségi állapota sem volt valami rózsás. Egy rendszeres tevékenységet űzött, a futás sosem maradt ki a napirendjéből, és ebben az egyben partnere volt gyerekkori barátja Lénárd is. Felhívta most is, hogy jöjjön át hozzá, kicsit dobja fel a hangulatát. Sok esélyt nem látott rá, a barátja autista volt, az Asperger szindróma enyhébb típusában szenvedett. Szerencsére sem a külső jelei nem utaltak a zavarra, sem az intelligenciájában vagy a tanulási képességében nem okoztak problémát. Sőt, mint az Asperger-szindrómások jó része, kiemelkedően okos volt, különleges képességekkel, kivételes tehetséggel rendelkezett! Annál több gond jelentkezett nála a társas kapcsolatok és a kommunikáció területén (a köznyelvben “autisztikus tünetek”).
Persze hogy nem akart most sem kimozdulni otthonról, megint a masináját bütykölte. Már Árpi agyára ment az a készülék, igazából senki sem tudta, hogy mi célt szolgál. Úgy nézett ki mintha egybeépítettek volna egy kisebb CT gépet egy óriás 8K-s kijelzővel és egy Játékkonzollal. És persze mesterséges intelligencia vezérelte...Ha rámert valaki kérdezni, akkor suttogva azt válaszolta, "az emberiség még nincs kész arra, hogy megismerje" Szóval Árpinak ilyen" flúgos" barátai voltak. Bár a mondás szerint embert barátjáról...
2063. november 24-e volt, borongós őszi este. Árpi volt kénytelen átugrani a barátjához. Mivel előfordult már többször, hogy ott is aludt, vitte magával a legszükségesebb személyes dolgait, kis útitáskájában. Lénárd szokás szerint bütykölt, vagyis az utópisztikus gépezetét tisztogatta.
-Csak nem kész vagy már vele? - kérdezte csúfondárosan Árpi.
-Csöndesebben, csitította Lénárd. Már csak az utolsó simítások vannak hátra és még ma megtartom a főpróbát! Lehet, sőt biztos, hogy holnap már nem találkozunk!
-Miért, hova utazol? -érdeklődött egyre fokozódó izgalommal Árpi. Nem mintha egy petákja is lett volna bárhová is elmenni a sarki Lottózón kívül.
-Most már elárulhatom, nagyon messzire megyek! -titokzatoskodott Lénárd, és jelentőségteljesen mutatott a csillogó-villogó masinájára, ami egyre inkább úgy nézett ki, mint valami NASA által kifejlesztett, félresikerült MR készülék.
-Megint beteg a nénikéd Alaszkában? -gúnyolódott Árpi, de egyből meg is bánta. Lénárd rajta kívül nem beszélt szinte senkivel, és nem akarta megsérteni az amúgy is sérülékeny lelkivilágát.
-Árpi, ugye te tudsz titkot tartani? -kérdezte sejtelmesen Lénárd.
-Hogyne barátom, lakat a számon! -esküdözött Árpi, és majd kifúrta az oldalát, hogy mi célt szolgál a "repülő műtőságy".
-Ez egy IDŐGÉP! - lelkendezett Lénárd, szokásos viselkedésétől eltérő vehemenciával.
Árpi nem tudta hirtelen, hogyan reagáljon Lénárd bejelentésére. Nem akarta egyből lehurrogni, de nem tudta véka alá rejteni a nagyfokú kételkedését.
- Azt állítod, hogy ezzel az izével lehet utazgatni ide-oda az időben?
-Egyelőre csak a múltba, mondta most már kisebb lelkesedéssel Lénárd.
-És onnan vissza is lehet jönni, vagy csak one way ticket-ed van?
-Hát, mivel még nem próbáltam, azt nem tudom biztosra, de az AI azt állítja, hogy igen. Tudod mit, ha ennyire érdekel, akkor gyere velem Te is!
Árpi nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen ezen a hirtelen és teljesen abszurd felvetésen. Hallott már a 2050-es években hasonló próbálkozásokról Kínában, de egyik sem járt sikerrel. Vagy el sem indultak sehova azok a masinák, vagy a bennük lévő személyek, vagy nemsokkal a „kilövés” után felrobbantak. Abba is hagyta a további kísérletezéseket a Kínai Légi és Űrhajózási Központ. Mondjuk ez a valami teljesen másképp nézett ki mint azok a "járművek"
Árpi egy pillanatra elbizonytalanodott, ez valóban igaz lenne? Bár Lénárd nem tudott viccelődni, amit kimondott, azt komolyan is gondolta. Miért is ne, mi vesztenivaló valóm van, Gondolta. Az életem romokban hever, se kutyám se macskám, senkinek se fogok hiányozni. Az életem nagyobbik részét leéltem már valószínűleg, így túl a hatvanon.
-Tudod mit barátom, veled tartok. Mi az úticél és a kor, ahova visszamegyünk? -érdeklődött most már határozottan Árpi.
-Száz évet megyünk vissza, 1963. november 22-e az időpont -mondta csillogó szemmel Lénárd.
-Akkor már tudom a helyszínt is, Texas állam, Dallas.
1963. november 22-én 12.30-kor érte a halálos lövés, John F. Kennedyt, az USA történelmének legfiatalabb elnökét.
-Bizony, bizony, a Love Field repülőtérre fogunk érkezni, ha minden sikerül, akkor 10.00-ra "odaérünk". Két óránk lesz az Elnöki konvoj indulásáig. Jelentette ki Lénárd.
-Hát barátom, nem akármilyen történelmi esemény megtekintésére vagy megváltoztatására készülünk. Tulajdonképpen miért is kellett meghalnia ennek az államférfinak? -kérdezte Árpi, mindentudó barátját.
-Több szervezetnek, testületnek is az útjában állt -kezdte okfejtését Lénárd.
Először is, Kennedy a Vietnámban lévő amerikai csapatokat haza akarta rendelni 1965 végéig, intézkedéseit a Katonai Vezetők gyengeségként értékelték, a katonai ipar profitja pedig visszaesett. Másodsorban elrendelte, hogy a CIA-n belül szüntessék meg a titkos félkatonai műveleteket és azokat helyezzék át a Védelmi Minisztérium alá. Ez csökkentette a CIA erejét. Harmadsorban a Maffia elégtételt akart a Disznó-öböl béli kudarcért, amelynek kivitelezéséhez anyagi forrásokat biztosítottak annak reményében, hogy visszakaphatják a kubai kaszinókat, amelyek annak idején a legjobb pénzforrásaik voltak. Ezek csak a jéghegy csúcsai voltak.

- Ha időben odaérünk, akkor lesz esélyünk figyelmeztetni John Fitzgerald Kennedy elnököt, hogy változtassanak útirányt. Az elnöki látogatás útvonala a Love Field repülőtérről a Main Street, Houston Street, Elm Street volt. Az Elm és Houston street sarkán a tankönyvraktár tetején lévő, hatalmas hirdetőtábla órája pontosan 12 óra 30 percet mutatott, amikor az elnöki autó 15 km/óra sebességre lassulva bekanyarodott az Elm Streetre. Idézte fel a történelmi tényeket Árpi.
-Foglaljuk össze, hogy mit tudunk még. A limuzin elhaladt a tankönyvraktár mellett, ami az autó menetiránya szerint az utca jobb oldalán állt. Ezt követően lövéseket adtak le az elnökre. A szemtanúk nagy többsége úgy emlékezett, hogy három lövést hallott. A tanúk egy része felismerte, hogy az első lövés által keltett hang lőfegyvertől származott, de a tömeg és az autókonvojban utazók nagy része szinte semmilyen reakciót nem mutatott. Később sokan közülük úgy emlékeztek, hogy azt hitték, petárdarobbanást vagy a konvoj egyik járműve kipufogójának durranását hallották.
-Nekünk ez bőven elég, ezt az egészet kell megakadályoznunk, azzal, hogy a konvojt eltérítjük egy másik útvonalra -mondta büszkén Lénárd.
-Hát azért ez nem olyan egyszerű, a legjobb lenne meggyőzni a Titkosszolgálatot, hogy halasszák el az egész közszereplést, az Elnök az napi béke teremtő misszióját a Demokrata Párt soraiban -reflektált Árpi.
-Próba cseresznye -poénkodott Lénárd, teljesen ki vetkőzve magából.

Eljött az idő, mindketten összepakoltak, a legszükségesebb gyógyszereiket és az irataikat, ami igazolja, hogy a Jövőből jöttek valóban. A biztonság kedvéért, Lénárd már korábban összekészített, egy korhű ruhákat tartalmazó csomagot is mindkettőjüknek. Ő már tudta, hogy Árpi nem fog ellentmondani egy ilyen kalandnak. Lénárd beírta a pontos helyszínt, 100 évvel visszaállította a dátumot, helyi idő szerint 10-órát jelölt meg. A terv az volt, hogy Árpi fekszik be először az időgépbe, Lénárd irányítja a műveletet, amint Árpi sikeresen "elutazott", követi a barátját.

Azt nem lehetett kijelenteni, hogy Árpi nyugodt volt, amikor elhelyezkedett a készülékben. Tényleg úgy érezte magát, mintha egy teljesen fedett CT gép belsőjében lenne, csak ez nem letapogatni fogja, hanem egy másik korba repíteni.

Beindulni látszott a szerkezet, az üvegbúra, ami tulajdonképpen egy óriási VR monitorként szolgált, elsötétült. Fülsiketitő zajt és hirtelen hőmérséklet emelkedést „produkált” a készülék. Az egész kb. 2 percig tartott, utána halk búgás hallatszott, a borító ismét átlátszó lett.
Ott feküdt benne Árpi, mozdulatlanul, elfehéredett arccal. A jelek szerint a gép csak erőlködött, de nem indult be igazán. Árpi lassan kimászott a „koporsóból” és kétkedő, szenvedő ábrázattal fordult a társához,
-Lénárd, biztos jó gombot nyomtál még?
-Gyere ide, nézd meg, minden startot aktiváló gomb be van nyomva! -bizonygatta az igazát a feltaláló.
Árpi végig pásztázta a kezelő felületet és megakadt a szeme a gép oldalán, egy pirosan villogó billentyűn, ez állt rajta: Child lock.
Újra befeküdt a masinába, elrebegett egy halk imát, és elkészült a legrosszabbra.
Az előbbinél is hangosabb és fényesebb jeleket adott a gép, de most nem volt hőhatás. A búra 1 perc múlva kivilágosodott és néma csend lett. Lénárd óvatosan oda araszolt. A készülék üres volt, a kezelő kijelzőjén ez állt: Completed!
Lénárd fellélegzett, beállította az indítást 1 perc késleltetésre, a szállítási programot is hozzáadta, hiszen valamivel vissza is kell majd jutniuk.
Elhelyezkedett az időgépben, a fedél rácsukódott. Az előbbi jelent megismétlődött, nem sokkal később Lénárd a készülékkel együtt eltűnt a szobából!

Árpi segítségével kikászálódott a gépből Lénárd. Egy repülőtér hangárjába érkeztek. Úgy tűnt, ez egy használaton kívüli rész, szétszedett teherszállító gépek és alkatrészek voltak mindenfelé.
-Jó helyen vagyunk? -kérdezte Árpi.
-Szerintem igen, 10 km-re vagyunk Dallas belvárosától, ez a Love Field repülőtér -mondta Lénárd. Merészkedjünk ki óvatosan, de előbb rejtsük el a masinát az alkatrészek közé, le is tudjuk takarni, senkinek se fog egy napig feltűnni.
Így is tettek, látták, hogy katonák és rendőrök járőröznek a reptér körül, ezért próbáltak a lehető legkevésbé feltűnően közlekedni. Volt szűk két órájuk az elnöki gép érkezéséig, ami a texasi Fort Worth-ból fog jönni. Lassan meg kell érkeznie az elnöki konvojnak is.
-De hol van az üdvözlő tömeg? -nézett az órájára Árpi.
-Biztos, hogy a helyi időt állítottad be?
-Biztos -mondta határozottan Lénárd, de azért aggódva tekingetett ő is körbe.
Addig öltözzünk át, ne lógjunk ki a sorból, így könnyebben tudunk oda férkőzni majd a biztonságiakhoz.
-És mivel fogjuk meggyőzni őket? -kérdezte Árpi.
-Hoztam egy csomó korabeli újságcikket, fotókat a merényletről, ez csak elég lesz -mutatott büszkén a kistáskájára Lénárd.
Már 10.30 volt, se tömeg, se újságírók, se fogadó bizottság.
-Te Lénárd, mindent jól állítottál be azon a masinán? -nézett kétkedő ábrázattal Árpi a barátjára.
-Persze, száz évvel vissza, Dallasi idő 10.00 -mindennek stimmelnie kellene.
-Bakker, a napot is át állítottad? -kérdezte Árpi.
-Azt minek, az alapvető volt -verte mellét Lénárd.
-Tudod hányadikán „indultunk”? -kérdezte most már kétségbeesetten Árpi.
-2063. november 22. -válaszolta Lénárd.
-Tévedsz barátom, november 24-e volt, és ha csak az éveket és az órát állítottad át, akkor most, 1963. november 24-e van!!!
Hát ennyit arról, ha olyan kezeli az időzítőt, aki sajnos elég gyakran van időzavarban.

-Az Elnök már két napja halott, elkéstünk vaze -kiáltott fel Árpi és bele akarta verni a fejét a hangár falába.
-De ma lesz még egy esemény, amibe bele tudunk avatkozni -húzta ki magát Lénárd. A városi kapitányság pincéjében 11.21-kor szintén történelmi jelentőségű akció fog lezajlani, arról is beszámoltak ám a lapok! -mutatott ismét a csomagjára Lénárd.
Leesett a tantusz Árpinak, akkor fogja lelőni Jack Ruby bártulajdonos, az állítólagos merénylőt, Lee Harvey Oswaldot, mielőtt azt a bíróság kihallgathatta volna.

Árpiék fogtak egy taxit és a Rendőrkapitánysághoz felé vették az irányt. Lénárd szerencsére erre figyelmet fordított, korabeli pénzt hozott magával, vagyis annak a tökéletes másolatát. Közben átbeszélték, amit tudtak a merényletről.
-Szóval, a krónikák szerint tegnap késő este tartott a Rendőrség sajtó tájékoztatót az első emeleten, amire elvileg csak regisztrált sajtós meghívóval lehetett bejutni. Mindenhol és mindenkit ellenőriztek, őrök álltak a lifteknél és a lépcsőházi feljáróknál, ennek ellenére, az utólagos elemzések alapján Jack Ruby bejuthatott az ülésre, tekintettel a belsős rendőrségi kapcsolataira, amelyek a sztriptíz bárjaiban szövődtek.
A kapitány ismertette az átszállítás részleteit. Az volt a terv, hogy Oswaldot másnap reggel 10 óra körül (direkt nem adta meg a konkrét időpontot) az alagsoron keresztül, páncélautóban átviszik a közeli megyei börtönbe.
Na oda kellene bejutni még 11 óra 21 előtt, és megakadályozni a gyilkosságot!

Uraim, nem mehetek tovább, le van zárva az egész környék, Mondta a taxis.
-Milyen messze vagyunk még? -kérdezte Árpi
-Két mérföld -válaszolta a sofőr.
-Nem érünk oda, hiába volt minden -sóhajtott fel Lénárd.
-Barátom, kabátot le, szégyen a futás, de hasznos! -kiáltott fel Árpi.
Köszönhetően az edzettségüknek, még maradt idejük egy rövid vásárlásra is. A kapitányságtól nem messze volt egy Hardware Store, vettek gyorsan két fényképezőgépet, vakuval együtt. Még jó, hogy Lénárd fejében benne volt az egész korszak története, technikai fejlődése szőröstől-bőröstől, valamint mint az eddigi példák is mutatták, szóról szóra tudta idézni az egész Warren-bizottsági jelentést is.
Árpiék tökéletesen álcázták magukat, a ballonkabátjukban, kalapban, öltönyben simán el tudták adni magukat helyi riporternek. Lénárd elővarázsolt 2 db, Dallas Times Herald újságíró igazolványt is, Sam Patterson és Huge Jackson névre. Zseni ez a pali, konstatálta Árpi.

Lénárd közben elmesélte, hogy Jack Ruby minden bizonnyal pontosan tudta, hogy hánykor lesz az átszállítás, mivel a merényletet megelőzően még a közeli postahivatalban teljes higgadtsággal feladott egy csekket, és csak pár perccel azelőtt érkezett a pincébe, hogy levezették oda Oswaldot. Ha neki elég volt ennyi idő átverekedni magát a több tucat journalistán, akik már 10 óra óta ott várakoztak türelmetlenül, akkor ez nekik sem okozhat lehetetlen feladatot.
Tanulmányozták a merényletről készült két fotót is. Ruby köpcös férfi volt, a gyilkosság idején sötét öltönyt viselt, aminek a bal felső zsebében valami szemüvegtok féle díszelgett, a fején egy szürke kalap. Oswaldot bal oldala felől tudta megközelíteni, így a halálos golyó ott hatolt be a hastájékon, roncsolva a májat, lépet, vesét, gyomrot, és távozott a túloldalon.

Akkora volt a tumultus, hogy két „tudósító” nem tudott bejutni az épületbe. Komoly rendőri erőkön is át kellett volna verekedniük magukat. Már 11-óra 10 perc volt.
-Ennyi volt -mondta most Árpi lemondóan.

-Fritz százados, Fritz százados -kiáltotta hirtelen Lénárd.
A névre felkapta a fejét az egyik rendőr,
-Kik maguk, és mit akarnak a parancsnok úrtól?
-A Heraldtól vagyunk, és a százados úr tegnap este megígérte nekünk, hogy exkluzív interjút fog adni a pincében, pontosan az átszállítás elött, 11.20- kor -mondta magabiztosan Lénárd, és Árpival egyszerre meglobogtatták az „igazolványukat”
A rendőr megrökönyödött, hiszen a tényleges időpont teljesen titkos volt, azt valószínűleg tényleg csak a kivételezettek-bennfentesek tudhatták.
-Na siessenek, mert a végén még el fogják szalajtani az interjút -mondta a posztot ellátó vezető, és bekísérte Árpiékat az alagsorba.

Közeledett az idő, 11 óra 15 volt. A folyosón hatalmas volt a tülekedés, minden újságíró a lehető legjobb pozíciót akarta kivívni magának. Kiabálás, káromkodás, maró füst töltötte be az amúgy is sötét, viszonylag szűk folyosót. Hát ez nem arra volt tervezve, hogy Dallas és még ki tudja hány másik város legtörtetőbb riportere gyömöszkölödjön benne. Árpiék le is tettek arról, hogy itt most bárkit is meggyőzzenek arról, hogy mi fog történni. Igyekeztek ezért minél közelebb kerülni a leendő merénylet helyéhez, de elsodródtak egymástól, Lénárd jutott előrébb.
..
Lénárd hátulról megpillantotta a sötét öltönyt, világos kalapot viselő köpcös alakot, aki nagy vehemenciával igyekezett félretaszigálni a „kollégáit”. Odaintett Árpinak és megsem várva a társa egyetértő bólintását, az alak mellé nyomult, azt odapréselte a pince falához, megbénítva a mozgásában. Diadalittasan nézett vissza Árpi felé, aki közben folytatta az előrehaladást. Ebben a pillanatban több vaku villant arrafelé, mert megjelent a csoport a lépcsőfordulóban. A fényárra a zömök alak is felkapta a fejét, Árpi elkapta a tekintetét. B@sszus ez nem is Ruby! Közben ezt Lénárd is konstatálta, de addigra már őt is odalapították a falhoz az előre nyomuló újságírók.
Árpi a könyökével jobbra- balra kaszálva csinált utat magának, a szemével kutatta az „igazi „Jack-et. Meg is találta, a folyosó bal szélének a végén haladt már, a pince közepefelé tartó három alak felé igyekezett. Árpi cséphadarása hatékonynak bizonyult, Ruby háta mögé tudott szorosan kerülni. Rátámaszkodott, nekinyomta a vállát a merénylő vállának, és egy villámgyors, észrevétlen mozdulattal kihúzta a jobb zsebéből a pisztolyt, majd hátralépett.
A Dallas Times Herald valódi riportere, Robert H. Jackson a Kennedy elnök elleni merénylet megörökítését szó szerint „elpuskázta”, pont akkor fogyott ki a film a gépéből. Most jobban felkészült, mindent többször ellenőrzött. Tudta, hogy a rossz fényviszonyok valamint a vakuja lassú újra töltési sebessége miatt nem lesz lehetősége csak egyetlen tökéletes felvételt elkészíteni. Elhelyezkedett a folyosó közepén és amikor meglátta Oswaldot közeledni a két, nem tudni miér,t eltérő színű öltönyt viselő rendőr között, felemelte a fényképezőgépét a feje felé..
Az összes létező vaku felvillant abban a pillanatban, amikor Oswald a folyosó közepére ért, fekete pulóverben, kihajtott gallérú fehér ingben, rabláncon vezetve a nyomozók között. Ruby folytatta az útját és Oswald mellé ért. Az egyik fotós, mint később kiderült, Ira Jefferson Beers volt az, egész közelről tudott rákattintani a csoportra. Váratlanul egy lövés dörrent, és Jackson vakuja volt az egyetlen, ami meg tudta pont akkor világítani, örökíteni a történést.

Árpi teljesen ledöbbent. A sikeresnek vélt akciója után nem erre volt felkészülve.
Bevillant neki, amit még a hangárban, a várakozás közben mesélt neki Lénárd Ruby-ról, akiről, mint a maffia által felbérelt Orgyilkosról beszélt a világ! Tettének következtében sok-sok összeesküvés-elmélet keletkezett, amelyekben mind azt tárgyalták, hogy nemcsak az elnöknek, hanem a túl sokat tudó Oswaldnak is MEG KELLETT HALNIA!!!

Ruby, amint a zsebéhez kapva konstatálta, hogy az üres, tétovázás nélkül benyúlt a zakója bal belső zsebébe, onnan kirántott egy másik, 38-as revolvert és leadta a halálos lövést Oswaldra. Hát igen, nemhiába volt gyakorlott pisztolyforgató.


Árpi azt is tudta Lénárd elbeszéléseiből, hogy Lee Harvey Oswald nem kívülálló volt, hanem a kutatások szerint szoros kapcsolatban állt az amerikai belügyi hatóságokkal és a CIA-nál is jól ismerték. Többször tesztelték lövészi képességeit, de a szükséges átlagot is alig érte el, semmiképpen nem számított mesterlövésznek. Radarkezelőnek képezték ki és 1957-ben Japánban az Atsugi légibázison szolgált. Oswald feltehetően egy nagyszabású kémjátszmába keveredett. Bizonyos elméletek cáfolták az „egyszemélyes merénylő” teóriájának elemeit, azok szerint hat lövést adtak le az elnökre!
Az első lövést a tankönyvraktár mellett a Houston street átellenes oldalán álló épület irányából adták le. A lövés célt tévesztve gellert kapott az aszfalton. Az elnöki autót követő limuzinban elhelyezkedő nyolc testőr közül többen is a becsapódás zajának irányába fordultak. Egyikük ki is hajolt, hogy megnézze, nem az elnök autója kapott-e defektet.
A három és fél másodperccel ezután következett, a Dal-Tex épületéből leadott újabb lövés szintén célt tévesztett. A golyó a Main Street és a vasúti felüljáró alatt a Main Street déli járdájának szegélyébe csapódott, ahol a felrepülő repeszdarabok megsebesítettek egy járókelőt, James Tague-t, aki a felüljáró alatt tartózkodott.
A harmadik lövés szemből torkon találta Kennedyt a nyakkendőcsomó tájékán, majd a lövedék a testben lefelé haladva megállt. Kennedy elfehéredett, és mind a két kezével a nyakához kapott.
A negyedik a harmadik lövéssel szinte egy időben történt, s hátulról, a lapocka tájékán találta el Kennedyt, a gerincoszlopától jobbra. A lövedék meredeken lefelé haladva a testében áthatolt rajta és a mellkas jobb oldalán át távozott, majd tovább haladva belefúródott az előtte ülő Connally kormányzó bal combjába.
Az ötödik lövés végzetes volt. Szétrobbantotta Kennedy koponyájának jobb oldalát, miközben az elnök teste balra és hátra rándult a lövedék becsapódásának erejétől. Kennedy e lövés után lehanyatlott a nyitott gépkocsi hátsó ülésére.
A hatodik, utolsó lövést a tankönyvraktár emeletéről adták néhány tized másodperccel a fejlövés után. Ez a lövés is célt tévesztett, és Connallyt találta el, akinek zakóján látható a becsapódás nyoma, majd az ezt követő képeken az egyre terjedő vérfolt. A lövedék átfúródott Connally mellkasán, összezúzta a jobb oldali ötödik borda elülső és oldalsó részének mintegy 10 cm-es darabját, majd a mellkason át távozott. Szétroncsolta a kormányzó bal csuklóját, majd a limuzinba fúródott.

A két időutazó porig sújtva, néma csendben, lehajtott fejjel ült a taxiban, útban visszafelé a repülőtérre. Lénárd próbált valamit enyhíteni Árpi búskomorságán azzal, hogy felidézte neki, hogy mi történt Ruby-val az elfogása után.
-Rubyt 1964. március 5-én halálra ítélték, ám 1966. október 5-én Texas állam Fellebbviteli Bírósága a per formai hibáira hivatkozva megsemmisítette az ítéletet, és elrendelt egy új tárgyalást az ügyben, melynek helyszínéül, Wichita Falls várost jelölték meg. A tárgyalást 1967 februárjára tűzték ki. Bírói utasításra Rubyt már 1966. december 15-én át kellett volna szállítani Dallasból a tárgyalás helyszínére, aki ekkorra már két évet töltött a börtönben, és bár 1964-ben még makacsul hallgatott, bízva pártfogói közbenjárásában, ekkorra már nem számíthatott segítségre. A dallasi börtön különleges, ablak nélküli, speciálisan őrzött 6 M cellájában 1966. december 9-én Ruby váratlanul rosszul lett, 48 órával azután, hogy a dallasi hatóságok kézhez kapták a bírói végzést: Rubyt december 15-én át kell szállítani. Úgy vélték, Ruby csak náthában szenved, és meg fog gyógyulni, így átszállítható. Dr. Callahan, a börtönorvos otthon értesült róla, hogy Ruby hirtelen rosszul lett, és „rendkívül súlyos állapotára való tekintettel” Bill Decker seriff elrendelte, hogy vigyék a Parkland kórházba, ahol állítólag Kennedy és Oswald is meghalt korábban. Az orvosok rákot diagnosztizáltak nála, és megműtötték. Kevesebb mint egy hónap múlva, 1967. január 3-án Ruby meghalt. Dr. Eugene Frenkel és Dr. Earl Rose, a dallasi megyei kórház orvosai a kórbonctani vizsgálat után megállapították, hogy nem a rák, hanem a műtét következtében kialakult tüdőembólia okozta halálát. Ruby temetésére 1967. január 4-én, Chicagoban került sor. Fejezte be mondandóját Lénárd.


Az időgép a hangárban pihent, szerencsére senki sem vette észre. Árpi már indulni akart, de Lénárd azt mondta, hogy a generátorral van egy kisebb hiba, azt még gyorsan el kell hárítania. Árpi unott képpel sétált föl és alá, nem is érdekelte mit piszmog a társa a masinával. Az járt a fejében, hogy hiába volt az egész, semmi nem sikerült, visszafog megint süppedni a semmitmondó, szürke életébe. Lénárd végre elkészült, és ugyanabban a sorrendben „utaztak” vissza felé is, Lénárd volt a második.
A megérkezésekor Árpi pont szemben állt vele, egy fának támaszkodva, karba tett kézzel és mereven bámult rá.
-Hát ez kicsit nagyobbnak tűnik, mint a Városliget -rebegte Lénárd miután körbenézett, és hátrálni kezdett.
-Szerintem is, meg talán nincsenek ekkora felhő karcolók sem a környékén -mondta Árpi és Lénárd felé közelített. Nincs valami mondanivalód a számomra?
-Háát nem is tudom, azt hiszem most már tudom, hogy hol vagyunk.
-Ne nézz hülyének barátom, New Yorkba, a Manhattan szívében lévő Central Park-ba juttattál el minket! De én vagyok a barom, hogy megint nem ellenőriztelek le! -szitkozódott Árpi.
- És milyen időt is írunk? -húzta össze a nyakát Lénárd.
Árpi körül nézett, majd odasétált egy padhoz. Felemelt róla egy újságot, hangosan felolvasta a rajta lévő dátumot:1980. december 8.
Lénárd ránézett az órájára, helyi idő szerint de. 11 óra volt. Suttogva, Árpitól még hátrább araszolva szólalt meg,
- Akkor pontosan 12 óránk van még, ugye tudod mi fog ma történni.
Árpi a homlokára csapott, aztán felkiáltott: ESZEDBE NE JUSSON!!!!