Mirrors

Tükör által – fény és árnyék között.
Tükör által homályosan… s tükör nélkül? Még annál is kevésbé látunk. Bosszantóan őszinte, hisz nem torzít, csak visszatükrözi, amit elfelednénk. A valóság nem ismer iróniát, és a retusáló fényekben épp az vész el, amit meg kéne látnunk – az igazságunkat.
A romok és a téglák.
Ha minden darabokra hullott, ne a múlt köveiből építkezz. Az elhasznált formák, csak régi árnyakat idéznek. Átfestve még nem új, csak más színű illúzió. A látszat mindig csábít – de a valóság az, ami tényleg megtart.
Az idő tolvajai.
Ha nem alkotsz semmit, ellopod az idődet – pedig azt nem ajándékba kaptad, hanem feladatként. Lopni sosem illeszkedik egy élet méltó tervéhez, akkor sem, ha úgy hisszük, ezt kértük „odafenn”. Mindenki hozott magával „talentumot”, ki többet ki kevesebbet. Ha nem használod fel, akkor „meglopod” önmagadat és a világot.
Isteni terv és emberi bukás.
Nem lehet Isten akarata a szenvedés, a bűn és hiány. A tanítás néha fáj, de nem céltalan. Köveket azért szedsz fel, mert egykor üres kézzel indultál. A csecsemő homlokára nincs felírva az életfeladata, az elkövetkező bűnök lajstroma, felnőttként válik törvényen kívülivé.
A magány tükre.
Lehetsz egyedül – ez néha szükség. De társas magányban a lélek mélyebb csöndben él. Ha nyomaszt a tömeg, szelídítsd meg a csendet, menj saját ösvényen. A magány néha a legigazabb társ. Tanít és megtisztít a zavaró hangoktól, és megtanít látni az igazságot.
Aratás és önbizalom.
Arathatsz, ha vetettél. Más gyümölcséhez ne nyúlj, mert annak gyökere nem a tiéd. Benned is van mag, kérdés: hiszed-e, hogy kihajt valahol? Ha kövekre szórod, elszárad. Ha sovány földbe, akkor csenevész lesz. De ha gondozott földbe szórod, akkor kihajt és táplálni fog. Életet vetsz, és életet aratsz. Amit kaptál, nem véletlen. Valakinek kell, amit te hozol. Légy bizalommal a saját fényed iránt.
A bölcsek és a szavak.
Láttad már? Aki semmit sem tud, ő a leghangosabb. Szórja a magokat – talán kőre hullnak, talán puha földbe. Ne dühöngj – inkább vállald önmagad. Majd eljön, aki befogadja amit adni tudsz. Az önjelölt prófétákat előbb vagy utóbb kizavarják a városon túlra, ne csatlakozz a tömeghez, járd a saját utadat.
Új istenek, régi királyok.
A világ mindennap új isteneket alkot, a régieket eltörli. „Meghalt a király, éljen a király” – az ünnepek csendjében nem mindenki ünnepel. Ha nem ott van dolgod, lépj tovább. Ne koronázz arra méltatlant, és ne éljenezz ha meztelen a király.
A szív útja – a belső tananyag.
Nem kell Indiába menned, hogy lásd az igazságot. A rishi benned él – a tudás a szíved nyelve. Az igazi tanítás belülről fakad, a külső világ csak zavaró háttérzaj. Nem a templom az egyedüli hely ahol imádkozhatsz, megteheted az út szélén is, csak arra figyelj hogy mindezt tiszta szívvel tedd. A többi csak jelmez és szerepjáték.
Az involúció korában – a forrás keresése.
Menekülhetsz, átléphetsz rajta – de végül a forrást keresed. És az ott van, ahol a szív dobban. Mindig ott a legtisztább a víz, ahonnan ered. Nem a hegynek felfakad, hanem a hegynek lefelé. Kis csobogó patak indul el, hogy egy hatalmas óceánba érjen. Megszületik az egységélmény.
És a tükrök – hányon léptél át?
Pontosan annyin, ahány gondolat megszületett benned e sorok olvasása közben. Mindegyik tükör volt, az új arcodhoz. Megváltoztál mert ez volt a dolgod.