Pillanatok

Sírt a hajnal,
könnycseppjei kopogva vándoroltak az ablakon,
akartam a csend ízét,
csak ültem hallgatagon.

A köd megült teám fényében,
álmok kockái egy képregényben,
eladtam lelkem a semminek,
elvesztem ebben a létezésben.

De szerettem volna sírni én is,
elapadt cseppek kiszáradt patakjánál állok,
néha jó lenne ordítva vádolni
az egész világot.
Jó lenne hinni a szóban, abban is, mely bent rekedt,
hinni azt, hogy jó játszani ezt az életet.
Azért ez a játszótér nagyon kemény ám,
rozsdás hinta nyikorgó lánca lett szolgám.

Már nem tudok sírni, nem akarok,
elfecsérelt szavak táncán
gúnyosan kacagok.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.