Hangtalanul

Mikor az emberek
Elrohannak egymás mellett,
Rá sem nézve a másikra
Futnak, csak futnak.

Szinte csoda, hogy észrevettem
Egy fázó, éhes öregembert.
Megállok egy pillanatra,
Ránézek és kérdezem.

Mikor ettél utoljára?
Két napja már nem ettem.
Jön a válasz hirtelen.
Várj, mondom én.

Hozok neked ennivalót,
És puha takarót.
Nemsokára visszatérek,
Megvárom, míg jóllakik.

Nem sietek sehová.
Meghallgatom az életét,
Hogy került az utcára
Egy keserves életre.

Hallgatom, és közben
Arra gondolok,
Mit jelent neki a bizalom.
Rám bízta a fájó emléket,
Így segítettem neki hangtalanul.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.