CSERE-BERE

Ha elcserélném sorsomat, tán a megérdemelt,
örök szerelem várakozna türelmesen,
hűséggel reám.
Tengerpartok aranyló,
puha homokjába írhatnám fel az örök Egy-nevet,
aki megbabonázott,
majd rabul ejtette hitvány, sebzett szívemet.

Alkonyok elvérzett vásznain,
vörös sárkányos ég alatt
csupán csak ketten létezhetnénk.
Halhatatlan romantikák echó-hangjaira
dalolna hullámok tajtékos-tánca és a kopogó szív.
Egész húsunkat s valónkat
átjárná immár a sóvárgó spleen.

Jaj, hogy eltűnt már minden,
mit egykoron kövekbe véstek tűnt századok.
Ha maradhatna még valaki, tán
én sem tétováznék,
tépelődnék érte.
Átgázolnék oroszlán dac-akarattal
akadályokon s torlaszokon.

Ha elcserélném sorsomat,
boldogan tipegő minitalpakon
jönne felém lenszőke hajú,
angyali kis hercegnő,
vagy szálfaegyenes fiúcska, s tudhatnám:
még ha nagy is volt, vagy vesztegető,
sorsdöntő a kiábrándult bukás,
bizton araszolva az időben
még a megtalált otthon várakozna reám,
s tán haza is találnék.

Ha elcserélném sorsomat, talán
már kiesnék kegyek s kiváltságok
sosem-érdemelt halmazából, és újból
öngyilkos halálvágy s rettegő félsz gyötörne.
Idegen mederben kapirgáló,
haszontalan vakondok lennék,
ki nem lelne óvó menedékre.
A vén óceánról dalolnék,
ha a kristálytiszta égboltra nézek,
sivatagok karaván-útján egy púpú teve volnék,
aki mohó kortyokban szomjazik.

Ha sorsomat elcserélném,
tán fölöslegként már többet
egyáltalán nem panaszkodnék.
Megtanulhatnám végre kiélvezni
a haldokló, utolsó perceimet.
Hintaszékemben hintázgatva
még összegyűjthető emlékeim
láncait szövögetném,
s sokat mesélnék azoknak,
kiket még érdekel
hajdanvolt sorsom története.

Ha sorsomat bizton elcserélhetném, a Kedves,
ki várt volna reám egy egész életet,
tán még utoljára megfogná
aggastyán-kezemet, s elvezetgetne
szobák tárgyai között, vagy
odakint, virágok koszorújába öltözött udvaron!

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.