Múzsák Könyvtára

A Nap arany fényben úszott, ahogy ment le az égen. A tenger nyugodtan hullámzott, a friss szellő simogatta Sarah arcát, ahogy behunyt szemmel élvezte. A homok kellemesen meleg volt, és élvezte, ahogy lábujjait beletúrja. Mindig ide járt ki, ha csak egy kicsit is csendre, nyugalomra vágyott. A naplemente látványa, a tenger morajlása, a friss levegő ámulatba ejtette, nem tudta megunni, újból és újból csodálta. Elgondolkodott az életén, hogy mennyi szenvedésen és fájdalmon ment keresztül. Több mint tizenöt évig nem látta a valóságot. Annyira szerette a párját, hogy mindent elviselt, és nem is gondolta, hogy ez lehetne másképpen is. Átélt megaláztatásokat, megcsalást, a párja kihasználta minden tekintetben. Dolgozott, mint egy gép, ha kellett két munkahelyen, a párja meg otthon heverészett.

Most viszont valami történt. Hirtelen, egyik pillanatról a másikra leesett a rózsaszín szemüveg a szeméről. Tudta, annyira szerette a párját, hogy nem látta mindezeket a dolgokat. Ennek így kellett lennie, nem bánja, már nem. Mindig is szeretni fogja gyermekei apját, de már csak mint gyermekei apját.

Visszagondolt arra, mi is történt vele. Eszébe jutott az első találkozás az igaz szerelmével. Mosolygott, mivel vicces volt. Felidézett minden percet. Éppen kifelé tartott a bevásárlóközpontból, mind a két keze tele volt táskákkal, és próbálta a válltáskájába tenni a pénztárcáját, amikor kiesett a kezéből. Ahogy lehajolt érte, egy férfi is lehajolt, hogy felvegye neki. Felvette, és fel akart egyenesedni, a férfi is, és pont egyszerre történt, erre összekoppantották a fejüket. Vicces volt, és nevettek, de amikor ránéztek egymásra és a tekintetük találkozott, egy furcsa érzést éreztek mind a ketten. Zavarba jöttek, és nevettek. Valami furcsa, vibráló erő jelent meg kettejük között.

A férfi negyven körüli, barna, enyhén őszülő hajú, kék szemű, kellemes arcú, intelligens kinézetű volt. Sarah harminchét éves, átlagos testalkatú, hosszú fekete hajú, barna szemű, szép arcú nő volt.

Sarah megszólította a férfit:
– Nagyon szépen köszönöm, hogy segíteni próbált.
– Ó, nagyon szívesen. Önnek is fáj a feje? – kérdezte a férfi.
– Igen, sajog, jól összekoppantunk. – válaszolta Sarah.
– Meghívhatom egy kávéra? Szeretném enyhíteni a fájdalmát. – mondta huncutul a férfi.

Sarah elgondolkodott, elmenjen-e vagy sem? Nagyon régen nem beszélgetett idegennel, na és a férfiban volt valami, ami vonzotta. Jóképű volt és intelligens, de ő nem ismerkedik soha idegennel. Úgy döntött, iszik vele egy kávét, ebből nem lehet gond.
– Rendben, benne vagyok, igyunk egy kávét. – válaszolta.

A férfi kikérte a kávékat, és elkezdtek beszélgetni.
– Szeretnék bemutatkozni, a nevem Axel William. – mondta a férfi.
– Az én nevem Sarah Smith. – mutatkozott be Sarah. Zavarban voltak mind a ketten.
– Sarah, nehogy azt hidd kérlek, hogy minden nőt meghívok egy kávéra, akivel véletlen összeütközöm a bevásárlóközpontban, te vagy az első. – próbált magyarázkodni Alex.
– Én sem kávéztam még egy idegen férfival sem, akivel összekoppantottam a fejem. – mondta kuncogva Sarah.

– Mindig ide jársz vásárolni? – puhatolózott óvatosan Alex.
– Igen, minden pénteken munka után itt szoktam bevásárolni egy hétre. – válaszolta naivan Sarah.

Alex megörült, mert tudta, akkor még láthatja, megmagyarázhatatlan vonzalmat érzett, ami arra késztette, hogy tovább kérdezzen:
– Fáj még a fejed? Az enyém már nem sajog. – mondta.
– Nem, már nem fáj. – válaszolta kissé zavartan Sarah. – De most már mennem kell.
– Igen, nekem is. Örülök, hogy megismertelek, és remélem, még találkozunk. Szeretném. – mondta Alex, és Sarah arcát figyelte, miközben a választ várta.
– Nem is tudom, én férjnél vagyok, és hát ez nem lenne helyes, de köszönöm szépen a kávét.

Alex sejtette, hogy van párja Sarahnak, de nem igazán érdekelte, mert azt érezte, ez a nő az, akire egész életében vágyott. Mikor azt mondta Sarah, hogy „hát”, akkor tudta: van remény. És ennek a pici reménynek is örült.