A szív jól döntött
Forrás: Mesterséges intelligencia által generált kép
Petra öt éve dolgozott egy könyvesboltban a kikötő mellett. Nem szerette különösebben, de nyugodt volt, és senki nem várta tőle, hogy csodákat tegyen. Reggel nyolckor kinyitotta az üzletet, este hatkor bezárta. Nap közben kávé, csend, rutin, semmi különös.
Egy csütörtökön, záróra előtt két perccel bejött egy férfi. Nem nézelődött, nem kérdezett. Levett egy régi tengerészeti naplót a polcról, és az asztalra tette.
– Ajándék lesz? – kérdezte Petra, mert ezt szokta ilyenkor kérdezni.
– Nem – felelte a férfi, aztán váratlanul hozzátette: – Indulok.
Petra már majdnem beütötte az árat, amikor megállt a keze.
– Hova? – kérdezte kíváncsian Petra.
A férfi elmosolyodott és válaszolt:
– Fogalmam sincs, csak megyek.
Csend lett. Petra nem értette, miért érinti meg ennyire ez a mondat. Ő egész életében úgy hitte, csinálni kell valamit, amit mások is értenek: „biztos állás”, „rendes élet”, „legyen terv”. Mindenki ezért dicsérte, pedig olyan unalmas volt az élete, egyhangú.
A férfi átvette a könyvet. Már indult is kifelé, amikor Petra halkan utána szólt:
– Nem félsz attól, hogy valaki majd azt mondja, elszúrtad?
A férfi megállt az ajtónál. Nem fordult vissza, csak a hangja hallatszott:
– Az jobban fájna, ha nem próbálnám meg csak azért, mert félek.
A mondat úgy vágott bele Petra szívébe, hogy megkapaszkodott a pultban.
A következő két nap semmi különös nem történt. A harmadik napon viszont azon kapta magát, hogy minden belépő férfiról azt hiszi, ő az. A hetedik napon már tudta: ez nem szerelem. Ez irigység. A férfi tényleg kilépett abból, amiben ő élt. Ő meg nem mer.
Három héttel később Petra beadta a felmondását. Nem volt semmilyen terve, megtakarítása sem. A főnök értetlenkedve nézett rá.
– És mit fogsz csinálni?
Petra csak ennyit mondott:
– Nem akarok többé olyan életet élni, amit eddig. Én igazán élni akarok.
A főnök felnevetett, legyintett. Biztos volt benne, hogy Petra majd visszajön.
Nem ment vissza.
Egy hét múlva ott állt a mólón egy hátizsákkal. Nem volt körülötte senki. Nem fogta senki a kezét. Nem ígért senki semmit. Csak egy döntést hozott.
Petra felszállt a következő kompra. A komp lassan távolodott a parttól. Petra visszapillantott és mosolygott, a szívében pedig érezte: jól döntött. Nem tudta, mi vár rá, de már nem félt, boldog volt.
Egy csütörtökön, záróra előtt két perccel bejött egy férfi. Nem nézelődött, nem kérdezett. Levett egy régi tengerészeti naplót a polcról, és az asztalra tette.
– Ajándék lesz? – kérdezte Petra, mert ezt szokta ilyenkor kérdezni.
– Nem – felelte a férfi, aztán váratlanul hozzátette: – Indulok.
Petra már majdnem beütötte az árat, amikor megállt a keze.
– Hova? – kérdezte kíváncsian Petra.
A férfi elmosolyodott és válaszolt:
– Fogalmam sincs, csak megyek.
Csend lett. Petra nem értette, miért érinti meg ennyire ez a mondat. Ő egész életében úgy hitte, csinálni kell valamit, amit mások is értenek: „biztos állás”, „rendes élet”, „legyen terv”. Mindenki ezért dicsérte, pedig olyan unalmas volt az élete, egyhangú.
A férfi átvette a könyvet. Már indult is kifelé, amikor Petra halkan utána szólt:
– Nem félsz attól, hogy valaki majd azt mondja, elszúrtad?
A férfi megállt az ajtónál. Nem fordult vissza, csak a hangja hallatszott:
– Az jobban fájna, ha nem próbálnám meg csak azért, mert félek.
A mondat úgy vágott bele Petra szívébe, hogy megkapaszkodott a pultban.
A következő két nap semmi különös nem történt. A harmadik napon viszont azon kapta magát, hogy minden belépő férfiról azt hiszi, ő az. A hetedik napon már tudta: ez nem szerelem. Ez irigység. A férfi tényleg kilépett abból, amiben ő élt. Ő meg nem mer.
Három héttel később Petra beadta a felmondását. Nem volt semmilyen terve, megtakarítása sem. A főnök értetlenkedve nézett rá.
– És mit fogsz csinálni?
Petra csak ennyit mondott:
– Nem akarok többé olyan életet élni, amit eddig. Én igazán élni akarok.
A főnök felnevetett, legyintett. Biztos volt benne, hogy Petra majd visszajön.
Nem ment vissza.
Egy hét múlva ott állt a mólón egy hátizsákkal. Nem volt körülötte senki. Nem fogta senki a kezét. Nem ígért senki semmit. Csak egy döntést hozott.
Petra felszállt a következő kompra. A komp lassan távolodott a parttól. Petra visszapillantott és mosolygott, a szívében pedig érezte: jól döntött. Nem tudta, mi vár rá, de már nem félt, boldog volt.
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
Jelentkezz be, hogy hozzászólhass a novellához!