Vass – Villa Vasvilla/kisregény 3. rész.
Krivák-Móricz Ilona
Sajnos Ilike beteg maradt egy életre… Viszont a házi orvos kieszközölte, hogy adott egy igazolást a gyermek állapotáról és ennek segítségével ott a házban kaptak egy szoba-konyhát, ami téglából készült és parkettás is volt.
S ismét az események… 1956-ot írunk…
Az említett Damjanich u az események kellős közepén találta magát… Közel volt a követségi negyed… Az orosz tankok ott fordultak rá a Dózsa György útra, hogy elérjék az Andrássy utat/akkor Népköztársaság u!// A főváros vérben állt, Rózát valaki feljelentette, elvitték…
Laci talpraesettségének köszönhette, hogy visszahozta édesanyját a halálból. Ha már Károlyt, az apját már eltemette.
Az emberek menekültek, ismét menekültek…
Rózsika már nem lakott velük, Tudott annyi pénzt összegyűjteni, hogy egy nőtől megtudta venni a lakását. A nő elhagyta az országot… kimenekült az országból. mint Róth Manó.
Őt Gerő Ernő véglény követte, majd Kádár János Csermanek János??!/// tömeggyilkos.
./NE VITATKOZZ!///
Ilike 3 éves volt 56-ben.
A forradalom után minden ház tele sebekkel a falakon… A tankokból kilőtt töltények hatalmas lyukakat hagytak a falakon, amiket még a 70 évek elején is lehetett látni.
Róza 1967-ben 79 évesen meghalt. 72 éves korában még aktív dolgozó volt.-(((((
Most jön 1972, már javában a Kádár érát éljük… Ebben ez évben Kádár hozott egy törvényt, hogy egy háztartásban NEM lehet 2 ház, vagy egyéb ingatlan…
S ez a csavar a dologban… ott állt Laci… A saját házában Vass bitorolt, míg Róza és Károly háza az ő tulajdona lett. Ha akarta ha nem.-((( A kis ház alapterülete az 35 m2!
Aztán Laci kapott 60 napot, hogy az egyik ingatlant azt adja el, vagy elveszik…
EZ IGEN!
KÁDÁRNAK Ő MÉG MINDIG BURZSUJ volt!
Az elvtársak azok dőzsöltek… Semmi nem számított, De a nomenklatúrának még csak az eszébe sem jutott, hogy azok akik 45–46-ben úgy kaptak lakást, ingatlant azokat kötelezze, hogy vagy vegyék meg a megkapott ingatlant, vagy építsenek maguknak…
Hát nem sokkal egyszerűbb még mindig az a megoldás, hogy onnan veszünk el, ahol van?
S Vass immár tizedmagával lakott a házban, amit kapott 46-ban, és továbbra is 45 Ft-os lakbérért… már ha fizette…
Laci elment egy ügyvédhez… Az azt tanácsolta, hogy adja önként oda a házat Vassnak // Na de melyiknek is? hisz most már a fiatalabb Vass-sal állt szemben Laci/// az apa halott volt és a fia vette át az apa szerepét ///… De ne a nagyot, ha nem a kisebbet, ami már Ilikéé volt…
Leült a lányával Laci… Nem igazán örült a dolognak…
– Nézd Ilike….
– Én nem bírok Vassal. egy ronda erőszakos alkoholista alak. s most még a rendelet is lépésre kötelez,
– Vagy az állam veszi el, vagy bukunk, de talán kevesebbet, ezt tanácsolta az ügyvéd. .Megyek beszélek Vassal. nincs más lehetőségünk, meg választásunk sem.
– Ez az egyetlen lehetőségünk, hogy az értékesebb ingatlant, amit most Vass bitorol valahogy visszakapjuk, és tudjak rajtad is segíteni.
– Hogy neked is tudjunk valami fedelet teremteni a fejed fölé, ha szükséged lesz rá.
Laci elment és beszélt Vassal. Nem volt egy könnyű beszélgetés, Először nem akart elmenni és költözködni. Rá akarta venni Lacit, hogy ő felvesz 60 000 Ft-ot és Laci vállalja el a kezességet.-(((( Pontosan tudható volt, hogy NEM fog törleszteni és ez az utolsó lehetőség, hogy élősködjön Lacin és a családján… Természetesen Laci NEM-et mondott…
S eljött a kiköltözés napja… tudatosan nem szólt a dologról a lányának Ilikének, hogy fel ne zaklassa. El fog már bírni Vass-sal…
Pestről elment a házhoz. Ahol azt tapasztalta, hogy Vassnak az esze ágában sincs költözködnie.
Na de Lacit sem kellett félteni, kihívott 2 hatósági tanút és értesítette a gödi rendőrséget, akik azonnal kijöttek. Élükön a főkapitánnyal. Karhatalom lepte el a környéket. A 2 hatósági tanú között ott volt Józsi Laci unokaöccse, és Vámos Gyuri bácsi. akit MINDENKI tisztelt.
Iszonyatos botrány kerekedett. A katonai platóra pakolták Vass összes holmiját, és csupán 2 utcával arrébb rakodták le, A holmit a Rózsa u 26-ból a Kossuth u 27-be vitték a kis házba. Ez egy 300 négyszögölös telek volt és rajta a szoba-konyha üveg-verandás kis ház.
A költözés után odament a rendőr-főkapitány Vass-hoz és azt mondta: – Nagyon köszönje meg Kovács úrnak, hogy maga most kapott egy házas ingatlant! A nagy semmiért! Meg ne tudjam, hogy ezek után halljak még magáról, mert találok Én okot akkor, hogy elvegyem a kedvét a további aljaskodásainak. MEGÉRTETT?
A nehéz nap után hazament Laci és a családjának elmesélte, hogy mi is és hogyan is történt.
Hosszú idő kellett, hogy lelkileg megnyugodjon Laci és családja.
Ilike már ebben az időben 19 éves volt és komoly udvarlója is akadt, aki később a férje lett.
Apjával közösen megegyeztek, hogy 2 hetente végre felváltva fogják használni a házukat, de most már a nagyot. A ház hát mit se mondjak. igen csak romos állapotban volt, hisz Vass teljesen lelakta. Egyik alkalommal amikor Ilike az édesanyja és Gábor
Kimentek a házhoz egy hétvégére. A falu közel a Dunához. gyönyörű volt a panoráma. Másnap reggel a mama Gábor épp a kertben tevékenykedtek, amikor nyílt a kertkapu, és Vass anyja és a felsége jöttek befelé. Lacit keresték.
Ilike épp a ház oldalában lévő veteményesben dolgozott. megismerte mind a két asszonyt.
–Mit akarnak? Kérdezte elég ingerülten.
– Azért jöttünk volna Kovács úrhoz, hogy vissza szeretnénk költözni ide ebbe a nagy házba.
– MIT AKARNAK? Emelte fel a hangját Ilike…
– Vissza szeretnénk jönni ide, de Kovács úrral AKARUNK beszélni. Volt a válasz.
– Nos NAGYON FIGYELJENEK IDE ÉN VAGY OK a KOVÁCS úr!
– De Én nem fogok magukkal olyan kesztyűs kézzel bánni! Mint az édesapám!
– TAKARODJANAK KI EBBŐL A HÁZBÓL!
A két nő elindult Ilike felé.
Az édesanya és Gábor megmerevedve nézte a látványt.
Ilike körbe nézett és közvetlen mellette egy elkorhadt karót pillantott meg, kihúzta földből és hatalmas iramban elindult a 2 nő irányába,
–TAKARODJANAK, DE VÉGLEG! Ha nem mennek hívom a rendőröket, de abban nem lesz köszönetük!
A két nő menekülőre fogta és rohant a kiskapu irányába.
Ilike meg utánuk.
Kint az utcán már nem volt annyira bátor Vass anyja és felesége. .A házban eltöltött 28 év alatt meggyűlölte az egész családot a szomszédság.
– Még az utcában sem akarom magukat meglátni! Megértették! Kiabált Ilike…
Visszaemlékezett kiskorára, amikor Rózával mentek egy kis gyümölcsért és a nagyanyját
Üldözte kis a házból az öreg Vassné.
–MEGFIZETEK! ÉN FOGOK MINDENÉRT MEGFIZETNI! Kiabálta torka szakadtából
Aztán visszafordult és csorogtak a könnyei végig az arcán.

Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
Jelentkezz be, hogy hozzászólhass a novellához!
További hasonló novellák a Történelmi témából: