Írta:
Aurora Amelia Joplin
📅 2026. 04. 25. 02:26
Igaz történet
❤️ 3
👁️ 16
Éjszaka van.
A házban lassan minden elcsendesedik. A nappal zaja lecsúszik rólam, akár egy nehéz kendő a vállról. Odakint hűvös levegő ül a kert fölött, az ágak mozdulatlanul tartják magukat a sötétben. A fák között egy apró éjszakai madár énekel.
Hallgatom.
Tiszta, kitartó hangja van. Apró teste talán alig látszik az ágak között, mégis betölti dallal a kertet. A hűvös éjszaka sem veszi el a kedvét. Énekel, mert nem tud másként jelen lenni. Amit magában hordoz, dallá válik az éjszakában.
Én pedig ott ülök a hűvös éjszakában, a madárdal közelében, és az életemre gondolok.
Az életemből egész regény születhetne. Talán több kötet is, tele olyan oldalakkal, amelyeket néha magam is nehezen merek újraolvasni. Nehéz fejezetekkel, megsárgult lapokkal, elhallgatott mondatokkal, hosszú…
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
📅 2026. 03. 26. 19:54
Önismereti
❤️ 3
👁️ 31
Ébredezem.
Csendben ülök, a kávé lassan kihűl a kezemben. Az érzéseim és a gondolataim egymásba csúsznak, mint egy régi filmszalag képei. Az elmúlt évek, hónapok, napok peregnek. Arcok. Szavak.
Megszólal bennem a belső hangom.
– Mit figyelsz ennyire?
– Az életemet.
– És mit látsz?
– Hogy megtörtént, minden. A jó is. A nehéz is. Éveket látok elsuhanni.
Figyelek tovább.
– És most?
– Most már értem.
Kinézek a kertre. Lassan ébred. A fák rügyeznek, a zöld már ott lüktet az ágakon. Minden indul. Minden kifelé mozdul.
Én viszont befelé.
– Furcsa ez – mondja a belsőm. – A természet ébred, te pedig visszahúzódsz.
– Inkább be.
– Miért?
Elmosolyodom. Lassan, nyugodtan.
– Mert megtettem, amit kellett.
– Biztos vagy benne?
– Igen. Segítettem, ahol tudtam. Bátorítottam. Láttam, ahogy…
Tovább olvasom…