Írta:
Aurora Amelia Joplin
📅 2026. 04. 05. 02:42
Önismereti
❤️ 5
👁️ 28
Ez az én napom. Most képzelem, és közben ott vagyok. Sétálok a fenyvesek között, hegyek alatt, napfényben. Velem jön a patak, a csermely hangja, a pára, a föld szaga. Érzem a fenyők gyantás illatát, a nedves avar mély leheletét, a víz friss hűvösét. Minden él. Minden közel van. Minden átjár.
Ez több egyszerű csendnél. Több nyugalomnál. Valami tágas, ősi, teljes. Ahogy lépek, egyre mélyebben benne vagyok a tájban. A hegyek, a fény, a patak, az illatok, a föld, a pára együtt vesznek körül, és egyszer csak már nincs külön út és külön vándor. Eggyé válok vele.
Aztán leülök a patak partján. Hallgatom a természet hangját. A víz mozgását a kövek között, a lombok halk rezdülését, a távolból érkező madárszót, az erdő lélegzését. Az illatok tovább kísérnek, a földé, a vízé, a fenyvesé. Ott ülök…
Tovább olvasom…