(Részletek Mimi naplójából) – 5. rész Június 9. Elhatározásomat tett követte. Átböngésztem Google bácsi jegyzeteit, hogy legalább némi ismeretem legyen a vízi gimnasztikáról, pontosabban az aquafitnessről. Merthogy így hívják ezt a vízben mozgó emberek közös tornáját, ugrabugrálását. Megtudtam még egy számomra nagyon fontos dolgot: az aquafitnesshez nem szükséges az úszás ismerete, azaz a „nem úszók” számára is ajánlott ez a sporttevékenység. Na, akkor ezt nekem találták ki, mondtam magamnak. Ugyanis én nem tudok úszni, valami gyerekkori fóbia miatt. Azt hiszem, apu megpróbált úszni tanítani, aztán, amikor úgy gondolta, hogy most már talán menni fog segítség nélkül is, elengedte a fürdőruhám „korcát”, én meg elsüllyedtem. Persze apu azonnal kirántott a vízből, de attól kezdve csak…Tovább olvasom…
(Részletek Mimi naplójából) – 4. rész Május 29. Igen, ahogy azt már múltkor említettem, elkezdtem kocogni... azaz elterveztem, hogy kocogni fogok. Mit meg nem tesz az ember az egészsége kedvéért, bla-bla... Ismerős szöveg, igaz? Az orvosnőm is azt hajtogatta: több mozgás, több folyadék, egészséges táplálkozás... Erre a kocogásra is csak azért „beszéltem rá” magam, hogy rendbe jöjjön a vérnyomásom, és ne kelljen gyógyszert szednem. Most pedig következzen kocogásom története: Az első kocogási akcióm még pénteken, az orvosi ellenőrzés után „zajlott le”... Akkor valahogy nagyon a szívemre vettem a doktornő szavait. Otthon előkotortam a szekrény aljáról a régi tréningnadrágomat, és felvettem, azaz csak felvettem volna, de valahogy nem sikerült. Ezek szerint a plusz tizenkét kiló itt…Tovább olvasom…
Nőcis szösszenet Az újságok, a média, az internet, szóval minden tele van jobbnál jobb fogyókúrás tanácsokkal, mindegyik diéta „tuti biztos”, a fogyás garantált... Őszintén bevallom, régebben én is azon kaptam magam, hogy bele-beleolvastam egy-egy ilyen cikkbe. Általában azonban egyiket sem olvastam végig. A témával kapcsolatban eszembe jutott néhány régebbi eset, ezt osztom most meg veletek. Rögtön az elején tisztázzuk a félreértések elkerülése végett: nem fogyózom, nincs és sosem volt manökenalkatom, sőt épp ellenkezőleg: mindig is duci voltam. A gimiben akadt néhány osztálytársnőm, aki diétázott, vigyázott az alakjára, pedig semmi szükség nem volt erre, mivel tökéletes alakjuk volt. Egy napon, amikor hazamentem a gimiből, bejelentettem apunak, hogy elkezdek én is fogyókúrázni. Csak…Tovább olvasom…
(Részletek Mimi naplójából) – 3. rész Május 22. Kellemesen töltöttem a hétvégét: délig aludtam, ettem, olvastam, tévét néztem, ettem, olvastam, zenét hallgattam, ettem, átlapoztam néhány régi fotóalbumot, ettem, tévét néztem, aludtam... Hétfőn újult erővel léptem át az irodaház küszöbét. Aki csak szembejött velem, rám vigyorgott, legtöbbjük érdeklődött az egészségi állapotom felől is... Eleinte nem zavart ez a nagy „érdeklődés”, de aztán lassan kezdett az idegeimre menni a dolog. Addigra már úgy felhergeltem magam, hogy mikor szembetalálkoztam azzal az utálatos Petrával, aki mind a negyvennégy fogával rám vicsorgott, miközben ő is megkérdezte: – Na, Mimi, rendben van a gyomrod? Kikúráltad magad? – Nem!!! Képzeld, még mindig fosok!!! – üvöltöttem az arcába, és elrohantam. Aztán…Tovább olvasom…
(Részletek Mimi naplójából) – 2. rész Május 16. Amit most leírok, eredetileg meg sem akartam említeni, de kénytelen vagyok. Arra gondoltam, majd ha egyszer unokáim lesznek és elolvassák a naplómat, lesz min nevetniük. Feltéve, ha lesznek unokáim... Feltéve, hogy lesz gyerekem... Feltéve, hogy lesz férjem... Feltéve, ha... Na, mindegy, hagyom az elmélkedést máskorra, most felelevenítem, mi is történt a munkahelyemen azon az ominózus „kávés” napon... Miután kijöttem a főnök irodájából és a mosdóban próbáltam eltüntetni a blúzomból és a nadrágomból a sötét kávéfoltokat, amikor is Petra, az a nagyszájú fruska „rajtakapott”, ahogy egyik kezem a nadrágomban, a másikkal meg dörgöltem magamat... Na, akkor rögtön tudtam, hogy félreértette a helyzetet, és öt perc múlva az egész emelet tudni fog…Tovább olvasom…
18+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Ez, amit most elmesélek, az Egyetemen kezdődött, a kétezres évek első felében, amikor mindannyian, de tényleg mindannyian, egytől-egyig arra voltunk kíváncsiak, hogy kik vagyunk, és hogy mit akarunk. Éppen kiléptünk az Egyetem épületéből az utcára, vagyis még nem léptünk ki, még bent kóvályogtunk az előcsarnokban, szenvedélyes beszélgetésekbe elegyedve, mely az avatatlanok szemében valóságos vitatkozással ért fel, amikor – éppen kiléptünk az utcára, azzal a megismételhetetlen könnyedséggel, azzal a ruganyos, lebegő tánclépéssel, ami a huszonévesek sajátja, egyébként nem is léptünk ki. Ezen az estén történt, hogy egy észrevétlen pillanatban mellénk lépett Cipi levakarhatatlanul, mint a lekvár, ránk tapadt. Úgy kezdett csorogni utánunk az utcán, mint a sűrűre főtt, ragacsos…Tovább olvasom…
Születtem 1956-ban, az év legszebb hónapjában. Halálom napját még nem ismerem, de már most megígérem, ha megtudom, megírom majd azonnal! Hetven, mínusz egy leszek én, vallomás e költemény, mellyel tartozom magamnak, és azoknak, akik szerettek, szeretnek, és talán még szeretni fognak. Most, hogy haszontalan éltem vége lassan itt van a nyomomban, elérkezettnek látom az időt, hogy életemet leltározzam, és a tanulságot levonjam… Először is kezdeném azzal, hogy ideje végre megköszönnöm jó anyámnak, hogy tőle életet kaptam. Amíg élt, szegény feje, bevallom szomorúan, hogy eszembe se jutott, hogy hálámat kimutassam. Olyan természetesnek vettem… Nem voltam túl jó gyermeke. Pedig mindent megtett volna értem. Édesanyámtól megtanultam, hogy a Sors keze van minden létező…Tovább olvasom…
A héten az én feladatom leszervezni mindent a család életében. Ma kezdett a fiam az új iskolai munkahelyén. Elvittem hát az első napján. Ne legyen véletlenül sem semmi gubanc. Ám, mint tudjuk, az élet ennél bonyolultabb. Naná, hogy volt! Reggel nyolcra kellett mennie, nem késhetett el. Szakápolónak tanul a drágám. Legalábbis, ha sikeres volt a B2-es nyelvvizsgája. Ha nem, akkor szakápoló lesz, csak egy évvel hosszabb lesz a tanulási ideje. Nem feladós típus, ebből a szempontból apja fia. Szóval késésben voltunk, mint a gyerekes szülők általában. Közben a reggeli teendők az egyhektáros gazdaságban. Csirkék, nyulak, ludak, kutyáim, na meg a macska. Az éjjel lőtt patkányokat feldobni a fás sufni tetejére – a hollócsalád a fán már türelmetlenül várja a reggelijét. A fiam, ahogy haladt…Tovább olvasom…