Templomkertben

Szelíd mosollyal nézte,
a reggeliző mókusokat,
ahogy mogyoróval,
hosszas táncot lejtenek.
Vidám, kedves teremtések,
gondolta a lelkész.

Idén bőven termett,
a templom mögötti fa,
vonzotta kacéran,
hívta a kis jószágokat,
víz is volt az itatóban,
mindig friss, tiszta.

Kis udvar volt, árulkodó
a gondos törődésről,
odúval egy farönkben,
logó etetővel a fenyőről.
Visszajáró sün is horkolt,
lapulva zajok elől,
levelekkel burkolt,
szerény otthonából.

Kelt a nap hideg szikrákkal,
ricsajozva ébrednek,
s távolra szállnak,
a katonás vadludak,
hónuk alatt tehernek
a becsomagolt nyárral.

Menni kell, jegyzi meg,
párja az egyházi embernek.
Nyitni kell! Nehéz, remeg
a míves templomajtó.
Csordogálnak is csendben,
kopott lépcsőn fel sorban,
a hívek szép rendben.

Már a fagy is, mintha
engedné el szorítását,
lerázza dér köntösét.
Hívogató harangok felelnek
a tördelt kezű lelkeknek.
Olvasztó szívek imája
hirdeti a Bárány jövetelét.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.