Ezen az oldalon elemezheted
Bonnie Marcelé „Mária”
c. versének szerkezetét — az elemző megmutatja a sorok szótagszámát és a rímsémákat.
Vissza a vershez
1
Ma nem jöttem el hozzád,
2
Pedig tudom, hogy vártál.
3
Szűk, meredek utcákon vezet fel az út,
4
S én lenn állok alant szótlanul,
5
De hozzám, lelkemhez te most is eltaláltál.
1
Jaj, a siető idő üldöz, hogy beérjem,
2
Közben magam is utol kell érnem,
3
Ez nem lehet mentség, jól tudom.
4
De a hit, mivel megérnek vágyaim,
5
Az elmond mindent, belőlük lakmározom.
1
Mert, ha nem is vagyok testben ott fenn,
2
De lelkem repesve százszor ott terem,
3
Hol az égi jussomat mázsával mérik,
4
Tetteim, szavaim olykor számonkérik,
5
Hova gondoltatban odaküld egy fényességes égi jel.
1
Szerető karja megérint,
2
Ha magam csüggedni látom,
3
Utolér, szemembe néz s célom benne,
4
Mint hűs patakban tükörképem,
1
Ma újra elértem hozzád, Mária,
2
Legszentebb asszony, s bölcs szava
3
Megérint, hiába választanak el templomodtól messzi kilométerek.
4
Képed, mint friss víz a sivatagban szomjazónak,
5
Előttem oly gyakran feldereng.
2
Érzem minden mozdulatomban ott van velem.
3
Lényed szívemet csitítja,
4
Ha az álnok gondolat bennem harcos kedvet teremt.
5
Vigasztal, ha fáj a sorsom,
6
Ott van velem, ha színes léggömbjeim kioldom,
7
Ezer vágyam lassan lebegve
8
A fuvallat szárnyán kérlelőn- feszengve
9
A fényes Mennyországba elvezet.