Mária

Ma nem jöttem el hozzád,
Pedig tudom, hogy vártál.
Szűk, meredek utcákon vezet fel az út,
S én lenn állok alant szótlanul,
De hozzám, lelkemhez te most is eltaláltál.

Jaj, a siető idő üldöz, hogy beérjem,
Közben magam is utol kell érnem,
Ez nem lehet mentség, jól tudom.
De a hit, mivel megérnek vágyaim,
Az elmond mindent, belőlük lakmározom.

Mert, ha nem is vagyok testben ott fenn,
De lelkem repesve százszor ott terem,
Hol az égi jussomat mázsával mérik,
Tetteim, szavaim olykor számonkérik,
Hova gondoltatban odaküld egy fényességes égi jel.

Szerető karja megérint,
Ha magam csüggedni látom,
Utolér, szemembe néz s célom benne,
Mint hűs patakban tükörképem,
Egykettőre megtalálom.

Ma újra elértem hozzád, Mária,
Legszentebb asszony, s bölcs szava
Megérint, hiába választanak el templomodtól messzi kilométerek.
Képed, mint friss víz a sivatagban szomjazónak,
Előttem oly gyakran feldereng.

Kezed fejemet simítja,
Érzem minden mozdulatomban ott van velem.
Lényed szívemet csitítja,
Ha az álnok gondolat bennem harcos kedvet teremt.
Vigasztal, ha fáj a sorsom,
Ott van velem, ha színes léggömbjeim kioldom,
Ezer vágyam lassan lebegve
A fuvallat szárnyán kérlelőn- feszengve
A fényes Mennyországba elvezet.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.