Ezen az oldalon elemezheted
Bonnie Marcelé „Az elhagyott ház”
c. versének szerkezetét — az elemző megmutatja a sorok szótagszámát és a rímsémákat.
Vissza a vershez
1
A szomorú házban rég nem laknak,
2
Lehúzva a spaletta, zárva az ablak.
3
Oda soha nem jut be a fény,
4
Hiába van tündöklő ereje a napnak,
5
Olyan szomorúan áll magában szegény.
1
Az öreg ház oly árva, magányos,
2
Ablakát nem nyitja ki senki sem.
3
A járdán gyűlnek a száraz levelek,
4
Mit csak a szél söpröget szelíden.
1
Korhadnak az ablakok, kopottak a zsalugáterek,
2
Lepattant róluk a festék, szemben gazzal benőtt terek.
3
Áporodott levegőt szagol, aki az ajtón belép,
4
Itt élt egy család, de kihalt már minden nemzedék.
1
Mikor arra sétálok gyakran elképzelem,
2
Hogy a szobákban letakart bútorok alatt
3
A régmúlt némán nyújtózik, elhever,
4
Portyázik az idő poros lepedők alatt,
5
Málló vakolat borítja az egykor szépen festett falat.
1
A falon csipkézett keretben vak tükrök lógnak,
2
Ráfújódó levegőtől mind pára és homály.
3
Ijesztő pókhálók rajtuk körbefutnak,
4
Körbeüli őket néhány szellemárny.
1
Fényképek falnak fordítva állnak,
2
Régi emlékei már egy elmúlt világnak,
3
S nem jelentenek már senkinek semmit,
4
Egyszer kidobják majd mind, a szemét mellett végzik.
1
De, akik itt éltek, ismertem őket,
2
Életüket, vágyaikat, most a temetőket
3
Róják lelkeik, talán visszajárnak,
4
Éjjelente felzokognak falai a háznak,
5
A padló nyikorogva megremeg.
1
A kulcs a zárban csendesen megcsikordul,
2
Fényt a sötétlő hold a csillagoktól koldul,
3
S én a kapu előtt földbe gyökerezett lábbal állok,
4
Szememben az elmúlás könnye kicsordul ...