Ezen az oldalon elemezheted
Kovács Attila „Álarc és Nő”
c. versének szerkezetét — az elemző megmutatja a sorok szótagszámát és a rímsémákat.
Vissza a vershez
1
Zsibbadt Arcú, a jövevény közeledik, s szaval.
1
Álarcot tartok fájdalmam elé,
2
hogy a Nő, kit szeretek,
4
gyűjtött könnyeim nevelgetem,
2
s az Istentől kapott erények
4
miközben rám borulva nevet,
5
építgeti fel gyötrődő lelkemet.
1
Teremtés omló bája, csodája,
2
puha párna, el nem fáradó,
5
el-elguruló málna játéka,
6
végzetes, szájban olvadó.
2
évszakok, képek, tájak, színek,
4
Úgyis kél a nap, zsong újra,
5
az erdő is szuszog magától,
6
szívek is ölelkeznek bújva.
1
Patakba mártott kézzel,
2
integetve kuncog felém,
3
ne jajongjak mártírdalt,
4
kaparva falat én, a hős.
5
Asszonyom tudja, csalhatatlan,
6
csupán fogászaton voltam,
7
nem oly nagy a tragédia!
1
Nőm előtt az eldobott álarc,
2
szánkázó porceláncserép,
3
melyért hajol, míg perzselődik szívem egy feltűrt ujjú ingben,
5
Ragasztja szerelmünk Isteni pecsét!