MINT KÉT TOJÁS

Minden azzal kezdődött, hogy a mindig makacs, heves és persze változatosságot kedvelő ikertestvére rábeszélte egy kis mókára, akárcsak anno bimbózó kislánykorukban.
– Jaj, megáll az eszem, hugi! Ne legyél már tökre zakkant te is! Jó buli lesz! Én elcsábítom a nekem tetsző pasit, és te is szabadon válogathatsz! Arra figyelj, hogy pontosan úgy viselkedj, ahogy én! Legyél pimasz, provokatív és nagyon laza, a többi meg majd csak kialakul! Azért remélem, a szex és hasonlók nem jelenthetnek problémát, vagy igen?! – nézett rá kérdőn, miközben előbb rúzzsal, majd szájfénnyel kísérletezett, miután mindig is kicsinek és jelentéktelennek tartotta saját száját.
– Figyelj csak, én nem szeretném… félek, hogy… – szabadkozott kissé szégyenlősen ikerhúga, Eszter, akit mindenki agyasnak vagy kockának becézett, mert fotografikus memóriával rendelkezett, tehát vágott az esze, akár a borotva.
– Ne izgulj semmitől! Ha tesók vagyunk, akkor te is tökös és belevaló leszel! Megértetted?! – kicsit erősebben szorította meg a másik vállait, és szembe fordította a nagy alakú tükörrel, amely gyakorlatilag teljesen elfoglalta közepes méretű gyerekszobájukat. Csoda, hogy még így is egyáltalán mozogni tudtak tőle.
– Nézz csak önmagadra! Kicsit kihangsúlyozzuk a dekoltázsodat és a mellkasod részeit. Egy csábos, huncut villantás itt, egy kacér, könnyed, flörtölő pillantás ott, és szerintem képtelenség lesz neked ellenállni, kis hugicám! – könnyed puszit nyomott az arcára.

A tükörben nézve az egyszerű laikus, aki még sohasem találkozhatott velük, vagy egyáltalán nem ismerte őket, tökéletesen azt hihette, hogy olyan egyformák, mint két tojás. Mintha egyetlen ember lennének, akikből furcsa mód, a józanság ellenére is kettő van. Persze az átlagnak fel sem tűnhetett, hogy a két ikerhölgy homlokegyenest más-más személyiségtípusba tartozik. Ott van a mindig precíz, visszafogott, szófogadó, anyuci kedvence Eszter, míg a folyamatosan örök lázadó hírében álló, és „haragban a világgal” szindrómával küszködő Edina. Mennyire más volt minden még gyerekkorukban, bár már akkor is előszeretettel eszeltek ki apróbb-kisebb csínytevéseket, és sikeresen kergették az őrületbe a rájuk vigyázó felnőtteket.

Mivel mindenki előszeretettel ünnepli meg szülinapját, mi sem volt természetesebb, minthogy az ikrek dupla tortát kapjanak. Igen ám, de mi a helyzet akkor, ha egy kellemes, gyümölcsízű, tubusos fogkrém hirtelen elszabadul, és az ünnepi tortákat teljesen beteríti ragadós, nyúlós, masszaszerű krémjével? Akkor bizony nincs más hátra, mint fogkrémestől elfogyasztani a gusztusos csokis tortaszeleteket, bármennyire is rosszul hangzik ez az egész. Persze utólag kiderült, hogy ez is Edina műve volt, de miután húga mindig is az ártatlan bárány szerepében tetszelgett, így mi sem természetesebb, minthogy könnyű volt vele elvitetni az egész kavarodást.

Később, kezdő kamaszéveikben Edina egyre ravaszabb, kiszámíthatatlanabb lett, míg Eszter olyannyira kifinomult, intelligens, igazi úrihölggyé vált, aki közvetlen, kedves, és előszeretettel gyakorolja a nehezebb sorsúak iránt az empátia, tolerancia és az önzetlen segítség bizonyos tulajdonságait. Míg Edina idejekorán megismerkedett az alkohol és a pálinka élvezetével, addig Eszter valósággal már az égetett szesz szagától is émelygett, és a hányinger kerülgette. Szalagavatós estéjükön is helyet cseréltek, és nem csoda, ha Eszter életében akkor ivott először Jägermeistert és rumot kólával, amitől másnap hétvégén kínzó, hasogató másnaposság és tartósnak ígérkező fejfájás gyötörte egész álló nap.

Még később mindketten bölcsészek lettek az egyetemen, és Edina kénye-kedve szerint használhatta ki húgát, aki megírta neki a beadandó, határidős házidolgozatokat, kiselőadások anyagait, és ha kellett valami a nagy, ódon és dohszagú könyvtárból, Eszter volt, aki makulátlan, hosszantartó türelemmel ment, olvasott és jegyzetelt, míg heves és tűzről pattant nővére valamelyik szórakozóhelyen táncolt, és mulatta kedvére a drága időt.

Edina a vérbeli macsó pasikra gerjedt, akik fejlett sportos alkattal és kisebb izomzattal rendelkeztek, míg Eszter a védtelenebb, sebezhetőbb emberekért rajongott, és persze kiváltképp azokért, akiknek kellő irodalmi, kulturális műveltségük van hozzá, hogy egy igazi hölgynek udvaroljanak, és ne fektessék le azonnal már a felkínálkozó legelső görbe randi után.

Eszter talált is magának egy furcsa, különös, igazi romantikus könyvkukac emberkét, aki a maga átlagos jelentéktelenségével, ám annál fantasztikusabb szabadverseivel és folyamatos szerelmes bókolásaival annyira levette a lábairól, még ha különösebben nem is volt egy Adonisz, és csupáncsak igen-igen csenevész és mihaszna önbizalommal rendelkezett, hogy Eszter teljesen belezúgott, akármikor csak összefutottak az egyetem aulájában. A fiatalembert Alfrédnak hívták, és elektrotechnikai mérnöknek készült, de igazából a kortárs irodalomért rajongott. Lehet, hogy félév végén több irodalommal kapcsolatos tantárgyat is kíváncsiság gyanánt meg fog hallgatni, azért is, mert nagy kedve volt hozzá, de az igazi indok inkább az lehetett, hogy mindennap találkozhasson Eszterrel.

Egyszer Alfréd elment hozzájuk szerenádot adni. Balszerencséjére élénk és kíváncsi kutyusuk nem különösebben szerette a gitárkísérettel előadott verses produkciókat, aminek a groteszk következménye az lett, hogy szegény Alfrédot párszor körbe kergették a konyhakert és a virágoskert között, és össze-vissza karistolta magát több vadrózsabokorral is.

Másnap viszont Eszter volt az, aki, szembeszállva nővére kekeckedésével, igenis meg merte igazán és szerelmesen csókolni a bátortalan Alfrédot, és mindketten úgy érezhették magukat, mint akik valósággal összeszikráztak a romantika tüzében.
– Te nem vagy normális, hugi! Ha annyira csíped ezt a balfék srácot, akkor miért nem fekszel végre le vele?! – vonta kérdőre Edina testvérét, mikor kettesben voltak a szobájuk magányában.

Eszter valósággal elpirult, de nem a kellemes meglepetéstől, sokkal inkább a dühtől és haragtól. Úgy érezte magát, mint akit leforráztak vagy megszégyenítettek.
– Mert én nem vagyok annyira felelőtlen és könnyelmű, mint egyesek! – ez a mondat erősebb lett a vártnál, és ezt Edina is megérezte. Tudatosodott benne, hogy, meglehet, mindig törékeny, kis hercegnő hugicája talán mégsem annyira ártatlan bárány, mint azt úton-útfélen hangoztatja.
– Áhá! Szóval így állunk! Hát akkor vedd tudomásul, kistesóm, hogy én mindig vagányabb, rátermettebb és elszántabb leszek! Én már akkor tudtam, mi a dörgés, amikor te még egy kéjes gondolat se voltál! Na? Ehhez mit szólsz?! – kimondott, fröcsögő, gyilkos iróniája mély sebeket hagyott, különösen akkor, amikor Eszter az ágyra ült, és halkan sírva fakadt. Most viszont Edinán volt a sor, hogy mint idősebb, tapasztaltabb testvér megvigasztalja húgát, aki sohasem ártott neki, sőt mindenben támogatta, vagy tartotta a hátát érte.
– Jól van, kicsi! Gyere ide na! – magához ölelte, és addig vigasztalta, míg rázkódó vállai meg nem nyugodtak, és meg nem szelídültek, és végül már csak szelídített hüppögés hangjai hallatszottak. – Egyébként nekem is tetszik, és bejön ez az Alfréd gyerek! Olyan kis hörcsögtokája van, és annyira kis szerencsétlenkedő cukorfalat! – vidáman kuncogott, mire Eszternek is kicsit jobb kedve lett.
– Annyira úriember, és igazi gavallér, hogy a múltkor is engedélyt kért, mire meg mert csókolni! Képzeld, hosszan be kellett szívnia a levegőt, mert még nem tudta elsajátítani a csókolózás technikáját, hogy az orrán át vegye a levegőt. Szerintem szenzációs pasi!
– Hát ennek igazán örülök! – hirtelen különös, grimaszmosoly jelent meg Edina arcán, ami rosszat sejtetett, ha egyszer már megjelent. – Mit szólnál, hugi, egy kis játékhoz?
– No, hé, hé! Azt már nem! Ezt játszottuk egész gyerekkorunkban, vagy már elfelejtetted?! Akkor is mindig én tartottam helyetted a hátamat! – ellenkezett.
– Hékás! Nyugalom! Nem azt kértem, hogy ostromoljuk meg a városházát! Csak azt, hogy öltözzünk fel mindketten egyformán szexisen, mert nagyon kíváncsi vagyok, ahogy a te imádott Alfrédod melyikünket fogja választani? – izgalmas, bizsergető, ördögi tervéhez kéjesen megnyalta ajkait.
– És ha én meg azt mondom, hogy ebben nem veszek részt, akkor mit fogsz csinálni?! – tette mellkasa előtt keresztbe mindkét kezét.
– Jaj, ne légy már ekkora okostojás, meg duli-fuli! Mindketten érett, talpraesett, belevaló csajok vagyunk, akik csak szórakozni szeretnének és jól érezni magukat. Mi ebben olyan rossz?
– Például az, hogy nem játszhatsz büntetlenül mások érzelmeivel, Edina! Csak egyszer tanulnád már meg az életben vállalni a tetteidért a felelősséget, akkor felnőnél végre!

Másnap aztán különös tervet eszelt ki Edina. Hajszálpontosan felöltözött Eszter ruháiba, még a táskáját is kicserélte, és hóna alatt egy-két könyvvel, mint egy lelkes irodalmár, és arcán szemüvegben elindult az egyetemre, hátha többre jut, mint örökösen töprengő és álmodozó nővére.

Pontosan tudta, mit és hogyan fog tenni. Elvégre nem lehet olyan nehéz. Mindenkivel kedvesnek, közvetlennek és leereszkedőnek kell lenni, a többi meg úgyis megy magától.

Nem is kellett sokat várnia a felkínált alkalomra, máris szembejött vele, arcán idétlen bájvigyorral, Alfréd.
– Szia! Annyira örülök, hogy láthatlak! Fantasztikusan csinos vagy! – egyfolytában bókolt, ami Edinát rendkívül zavarta, és majdnem idegbajt kapott tőle, mert ő sohasem volt az ilyen kedves formalitásokhoz hozzászokva.
– Csá, hapsikám! Na? Mi a pálya, lökjed! – előbb arcra puszi, majd egy váratlan, százhatvan fokos fordulattal hosszan tartó csók következett, aminek a végén Alfréd azt sem tudta, hogy hol áll a feje. – Isteniek az ajkaid, pubikám! – lökte el magától. – Na, akkor tanulgatunk, vagy mi?!

Azzal mindketten elmentek az órákra, és jóformán az egész napot együtt töltötték. Alfréd fantasztikus csokis brownies-sütit és muffint tudott készíteni, így teljesen természetes volt, hogy barátnőjét is megkínálja. Edina nem utasította vissza. Szinte élvezkedő csámcsogások között falatozgatott.
– Ez kurva jó süti, hapsikám! Elismerésem! – nyalta meg csokikrémes ajkait. – Bárcsak nekem is lenne időm és türelmem ilyen fantasztikus finomságokat készíteni! – maga se vette észre, de valahogy Alfréd jó hatással volt rá. Előtte mintha nem kellett volna megjátszania magát, vagy fölöslegesen vagánykodnia. Egy kis idő után őszinte érzések kerítették hatalmukba. Ha igaz az a legenda, hogy az egypetéjű ikrek megérzik saját érzéseiket is, és szinte mindent képesek érzékelni, ami a másikkal történik életük során, akkor nem meglepő, hogy Edina most úgy kezdett el viselkedni, mint egy rendhez és szabályokhoz alkalmazkodó, pedáns kisdiák. S mire elkövetkezett a délutáni szemináriumok ideje, egészen elfogadhatóan kikupálódott. Ám ekkor betoppant Eszter is, aki hasonló ruhába volt öltözve, akárcsak nővére.
– Hát ti meg mit csináltok, ha szabad kérdeznem?! – tette kihívóan csípőre a kezét, mert azt látta, hogy nővére előszeretettel flörtöl fiújával.
– Sziamia! Mi éppen csak a költészetet tanulmányoztuk kis hörcsögömmel, igaz-e, bébi?! – a félszeg emberke tüskés fürtjeit kezdte birizgálni, majd párszor bele is túrt, hadd érezze a másik is a fokozott érzelmi bizsergést és vibrálást.
– Azonnal hagyd abba, Edina!

Alfrédnak csak most esett le a tantusz, hogy élete istennőjének gondolt hölgyből kettőt lát. Mindezidáig úgy hitte, hogy Eszterből csakis egy lehet. Ám most kíváncsi, meglepett érdeklődéssel tapasztalta, hogy ketten vannak, és persze mindenre elszántak.
– És ha azt mondom, kedves kishúgom, hogy húzz el a jó fenébe, akkor mi lesz? Megmondasz anyunak?!
– Nem félek tőled! Kis pont vagy te énhozzám, édesem! Alfréd fog kettőnk közül választani! Kíváncsi vagyok rá, hogy a rövid idő után mit sikerült tanulnod irodalomból. – Alfréd! Tegyél fel irodalmi kérdéseket!

Alfréd megszeppenten, tétován és félszegen állt két hihetetlenül csinos és elszánt hölgy előtt, és azt se tudta, hogy mit kérdezzen, végül egy verset kezdett el szavalni, ami ismerős lehet azoknak, akik tartósan foglalkoznak irodalommal.
– Ezt a verset ki írta? – tette fel a kérdést kettejüknek.

Eszter magabiztosságot mutatott, míg Edinán bizony jócskán meglátszott, hogy küszködik és görcsöl a megfelelő válaszadással.
– Ez alávaló szemétség! – tiltakozott, mint akit megszégyenítettek. – Kérdezz inkább olyat, amire még a hülyék is tudják a válaszokat!
– Hát… nem bánom! Ki írta A rendíthetetlen ólomkatona című mesét?

Eszter sokat sejtető, fölényes mosollyal nézett farkasszemet nővérével, aki megint csak alulmaradt a szellemi párbajban.
– Jól van na! Beismerem, hogy fingom sincs! De biztos, hogy valami híres meseíró lehetett!
– Andersen, te lüke! – dorgálta le Eszter oktatólag. – Remélem, hasznos lecke volt! Kérlek, ne kavarj a pasimmal, rendben?!

Edina bocsánatot kért mindenért. Azt beszélték, hogy az egyetem elvégzése után Eszterből magyar–történelem szakos tanárnő lett, és Alfréddal saját könyveket adnak ki, míg Edinát mintha teljesen kicserélték volna. Már nem járt bulizni és szórakozni, de helyette inkább kitanulta a divattervezőséget, és most minden szabad percét a tervezőasztal mellett tölti, és végre talált maga mellé valakit, aki kivételesen belső, makacs és talpraesett tulajdonságai miatt is kedveli.