Három szék az asztalnál

Pusztaszeg csendes volt. Egyetlen kis utcáján, némán honolt a közelgő tél, mely egyre inkább mutatta oroszlánkörmeit. Hol voltak már a nyári simogató napsugarak és azok a kellemesen hűvös éjszakák? A házak teteje csillogott, megfagyott minden. Péterke összébb húzta elnyűtt kabátját, mely egyre inkább foltokból állt. Foltokból, melyek testét ugyan megvédték a hidegtől, de lelkének nem tudtak menedéket adni. "De hát a folt nem szégyen." Ezt mondta mindig édesanyja, akit nagyon szeretett. Négy éve, hogy eltemették az asszonyt, aki hat évre követte férjét Isten országába. 1927 novembere tehát elég hűvös volt.
Lassan hazaért. Mióta elárvult, nagybátyja Darnai Lajos fogadta magához. Neki egy fia volt, Kelemen. Viszont sem Lajos, sem a kis Kelemen, aki egyébként egyidős volt Péterkével, nem fogadta szívélyesen a gyermeket. Nagybátyja még úgy-ahogy gondját viselte, de Kelemen mindig éreztette vele másodrangúságát. Nem volt ez másképp most sem. Ahogy belépett az ajtón, így fogadta:
- No, lelenc lekésted a vacsorát, de ne hidd, hogy nem gondoltam rád! - azzal nekiadta azt a tálat, amiből a vacsoráját fogyasztotta egy kis maradék kenyérdarabbal, melyet már nem bírt megenni.
Péterke nem szólt semmit, némán falatozni kezdett, hiszen egész nap nem evett semmit. Reggel iskolába ment, majd délután az öreg Békeffy Pál udvarát takarította össze. A munkájáért járó fizetséget: egy pengő ötven fillért gondosan eltette a ruhái alá. Titkon elhatározta, hogy összegyűjti pénzét és valami jóra fogja költeni, valami szépre, amiből neki eddig oly kevés jutott. Ahogy elhatározta olyan komolyan is vette fogadalmát, hiszen eddig is előfordult néha-néha vele, hogy elhagyott aprópénzt talált az utcán, amit a többi közé tett. De párszor azért kivételt tett. Ilyenkor az útja Kohn Samu boltjába vezetett, ahol cukorkát vett. Tudniillik 1 fillér volt a pici savanyú cukor. Legutóbb egyszerre kettőt vásárolt és egyiket hazavitte Kelemennek. Nagy örömmel futott be a kapun, hogy megoszthassa vele kis szerzeményét, de a dolog teljesen másként sült el. Ugyanis, amikor bement, hogy odaadja neki az édességet, az emígyen felelt:
- Mit hoztál lelenc, cukorkát?
Majd gúnyosan hozzádobta és jelentette apjának, hogy Péter valószínűleg lopott, hiszen tudomása szerint semmi pénze sincs:
- Mégis honnan lenne neki két fillérje?
Péterke büntetésből a pofon után aznap este nem kapott vacsorát. Az az igazság, hogy két fillér valóban eltűnt Darnai Lajos pénztárcájából, de nem Péterke, hanem Kelemen által, aki üveggolyót akart venni és pont ennyi hiányzott hozzá. Kelemen másnap sikerrel is járt. Egy szép színes üveggolyót vett és büszkén tette gyűjteményébe, ami már tizenöt darabot számlált. Hazafelé is csak erre tudott gondolni és örömében szökdécselni kezdett. Annyira belefeledkezett a mulatságba, hogy elfelejtett Weckmann tanár úrnak előre köszönni. A kissé idősebb, szemüveges tanár, bár szerette Kelement, akit éles eszű fiúnak tartott, azért megjegyezte:
- Darnai Kelemen! Igazán példát vehetnél a kis Péterkéről. Bezzeg ő mindig tisztelettel előre köszön.
A fiú szótlanul ballagott tovább, bár öröme nem csökkent, de gondolkodóba esett. Na, nem azon, hogy legközelebb másként viszonyul az illendőség szabályaihoz. Harag gyűlt benne, unokatestvére iránt. Miután hazaért, csendben próbált beosonni. A konyhában Péterke épp egy kis pohár tejet iszogatott. Kelemen felé se nézett. Szobája felé igyekezett, de pont apja jött vele szemben, aki így szólt hozzá:
- Fiam, később értél haza, mint szoktál, mi okból késtél?
Kelemen kissé meghökkent, de próbálta kivágni magát:
- Elhúzódott a tanóra és emiatt késtem. Meg is éheztem, ennék valamit.
Lajos Péterke felé fordult:
- Hozz neki enni-inni, aztán alvás!
Péterke elindult a spájzba szalonnáért, addig Lajos kiöntötte unokaöccse maradék tejét.
- Sokat pazarol ez a lelenc, de a tejet megihatta volna, kár volt előle kiönteni - jegyezte meg Kelemen, majd hirtelen köhögni kezdett.
Apja hirtelen felkapta a fejét.
- Csak nem meghűltél, fiam?
- Nincs semmi bajom, apám - mondta a fiú, bár kissé fájlalta a torkát.
Mentek a napok egymás után. Elmúlt a november, amit az év utolsó hónapja, a december követett. A táj fehérré vált és a házak résein egyre inkább beszökött a hideg. Darnaiék háza előtt viszont mindig le volt takarítva az út. Péterke számára ilyenkor kora reggel volt ébresztő. Ha éjjel havazott, el kellett takarítsa. Olykor nagybátyja társaságában, aki azonban ekkor sem szólt hozzá. Kelemen viszont csak odabenn volt a szobában. A köhögése nem akart múlni, fájlalta a torkát is, de megpróbált nem törődni vele. Nem akarta beismerni, de jól esett neki, hogy unokatestvére minden nap érdeklődött hogyléte felől. Várta már a karácsonyt, a drága ajándékokat és a sok jó süteményt. Péterke is reménykedett egy szép meghitt ünnepben. Nem vágyott ő édességre, csak egyvalamire: szerető családra, legalább karácsonykor.
Telt, múlt az a kevés nap, ami karácsonyig vissza volt. Péterke Békeffy úrnál dolgozott egy héten háromszor iskola után. Hétfőn, szerdán és pénteken. Elhatározta, hogy meglepi magát karácsonyra egy játékautóval és lehet, hogy még Kelemen is játszana vele. Mélyen hitte, hogy karácsonykor ez is megtörténhet, hiszen ez a szép ünnep maga a csoda és minden megbocsátásnak, ha máskor nem is, de ekkor mindenképp helye van. A napi két pengős fizetségét mindig gondosan eltette. A kisautó ára kerek huszonöt pengő. Neki, azonban ennél két fillérrel kevesebb pénze volt. Gondolkodóba esett és halkan motyogta:
- Kohn bácsi biztos nem ad hitelt.
Erre hirtelen észrevett az utcán egy kétfilléres érmét.
Boldogan süllyesztette zsebébe és örömmel szökdécselt haza, hiszen a játék ára már megvolt. Mosolyogva nyitott be a lakásba, ahol nagybátyja gyászos arccal nézett maga elé.
Kissé megilletődve kérdezte nagybátyját:
- Valami baj van Lajos bátyám?
Darnai Lajos fel sem nézett, úgy felelt:
- Kelemen nagyon beteg. Magas láza van és azt mondta az orvos, hogy nincs sok remény. Írt fel gyógyszert, de miből fizessek ki rá ötvenöt pengőt?
Nézd meg, itt van harminc pengő, többet nem tudok hozzátenni, mert még a búza sincs kifizetve, de most kérlek, hagyj magamra!
A fiú elindult lefeküdni, de kissé haragudott is magára, amiért ilyen nagy baj mellett ő vidámodik. Könnyek közt aludt el, de félálomban még látta a boldog karácsonyt: Hárman ültek az asztalnál. Nagybátyja, Kelemen és ő. Sült csirkét ettek és karácsonyi dalokat énekeltek. Ez megmelengette lelkét és rövidesen mély álomba szenderült.
Reggel hóesésre ébredt. December huszadik napja volt már, de a reggel szépségét unokatestvére köhögése szakította meg. Bátortalanul elindult felé. Szívét összeszorította a fájdalom, ahogy betegen látta őt.
Kelemen lassan kinyitotta a szemét és erőtlenül csak ennyit mondott:
- Gonosz voltam veled és tudom, hogy ezért most megkapom a büntetésem. De egyet mondok neked és a legkomolyabban gondolom. Tudom, mire vágysz. Ott van az összerakott pénzem a fiókban, harminc pengő. Vedd meg magadnak azt a kisautót. Játssz vele helyettem is.
Péterke szíve összeszorult. Nem akarta elfogadni a pénzt, de Kelemen nem tűrt ellentmondást. De nagyon nehéz volt az a harminc pengő, mintha a keze akart volna leszakadni, ahogy megfogta. De ekkor hirtelen ötlete támadt. Nem szólt semmit, hanem öles léptekkel az ágyához indult a hátsó szobába, ahol aludni szokott. Lerakta az ágyára a pénzérméket és a két tízpengős bankjegyet, majd kivette rejtekhelyéről a saját kis gyűjtött pénzecskéjét. Együttesen összeszámolta őket. Húsz, harminc, negyven, ötven, majd boldogan felkiáltott.
- Hiszen ez összesen ötvenöt pengő!
Boldogan rohant át nagybátyjához, aki már feküdt ágyában és szomorúan bámulta a mestergerendát. Nem érdekelte, hogy Lajos esetleg megszidja.
- Lajos bátyám, nézze! Itt a pénz! Ha jól tudom, még nem zárt be a patika. Kelemen orvosságát el kell hozni, hogy mielőbb meggyógyulhasson. Mindjárt itt a karácsony és együtt kell, töltsük!
Darnai Lajos elérzékenyült, de nem mutatta unokaöccse felé.
- Igen, még nem zárt be, igyekezzünk gyorsan!
Rohantak az egyébként tőlük nem messze található patikához, még éppen időben, mert a patikus már épp a kulcsot helyezte volna a zárba, de miután megtudta, mi járatban vannak kiszolgálta őket. Ha késnek öt percet, akkor bizony másnap reggelig várhattak volna, hogy újra nyisson, mert ünnep előtt nem volt olyan hosszú a nyitva tartás.
Miután hazaértek a gyógyszerrel, kisvártatva megérkezett Lórántffy doktor, aki beadta a beteg fiúnak az orvosságot.
- Mire számíthatunk, doktor bácsi?
Az idős orvos megsimogatta Péterkét.
- Csak jóra kisfiú, nektek hála. Kelemen meg fog gyógyulni, időbe telik, de rendbe jön.
Péterke megkönnyebbülten sóhajtott.
- A karácsonyt már együtt tölthetitek, bár hógolyózni még ne nagyon menjetek egy-két hétig.
Darnai Lajos szemei megteltek könnyel:
- Köszönöm szépen Doktor Úr!
Lórántffy István némán biccentett és csak ennyit szólt:
- Kellemes ünnepeket!
Kelemen állapota napról napra javult. Másnap már néhány percre fel is kelt az ágyból és néhány lépést meg is tett unokatestvére segítségével. Darnai Lajos némán figyelte őket és valami megmagyarázhatatlan érzés kerítette hatalmába. Karácsony reggelén korábban kelt fel és megterítette az asztalt három főre. Szép darab sült kolbász illatozott mindhárom tányérban, mellettük friss kenyér, amit hajnalban sütött, ahogy annak idején a feleségétől elleste. De nagyon szerette az ő Mariskáját, csak a tüdővész el ne ragadta volna tőle.
Miután elkészült, felkeltette őket külön-külön. A két gyermek álmosan ballagott ki a konyhába, ahol ámulatba ejtette őket a terített asztal, de még inkább gőzölgő étel látványa.
Mielőtt nekiláttak, Péterke röviden ennyit szólt:
- Imádkozzunk!
Rövid hálát adtak és nekiláttak a lakomának. Jóízűen ették reggelijüket, de Péterkének még jobban esett az a pillanat, amikor Kelemen átült mellé.
- Ha nem bánod, ehetnénk együtt.
A nap közös készülődéssel telt, majd este feldíszítették egyszerű karácsonyfájukat. Péterke különösen nagy örömét lelte a fa öltöztetésében, hiszen mondhatni első karácsonyát élte át. Miután elkészültek asztalhoz ültek és a család elé sült csirke került. Csillogó szemmel nézték az ünnepi vacsorát, melyet még jobban megízesített a karácsony varázsa és a formálódó összetartozás. Kinn nagy pelyhekben hullott a hó és a kályha melege simogatta lelküket, ami nem volt más, mint a szenteste szelleme.Darnai Lajos végignézett a jó étvággyal falatozó fiúkon, majd szája mosolyra görbült és megszólalt:
- Boldog karácsonyt, fiaim!