Majd holnap – Mañana

„Majd holnap” – mondja a mediterrán lélek és igaza van. Minek sietni? Hiszen a holnap csak akkor jön el, ha a ma már elfáradt. A mai nap terhét hordjuk, mint öreg fa az árnyékot. Luther örök érvényű mondata: ha tudnám, hogy holnap vége lesz a világnak, ma még ültetnék egy fát. Azt kérdezed hogy kinek? Hiszen ha a világnak vége, akkor ki élvezné a fa árnyékát, és ki szedné le a gyümölcseit? Látod… már megint aggódsz...
A francia vállat von: „Ilyen az élet.” A hindu guru mosolyog: „Ha már rohanni kell, hát rohanj lassabban.” A Biblia bizakodva súgja: „A holnapért aggódjon a holnap.” Az ezoterikus bölcselő csendben figyel: „Minden itt dől el – a mostban.” Kinek van igaza? Mindegyiküknek. Más szemmel nézik ugyanazt a valóságot, csak a fénytörés változik.
Először születsz. Csak aztán halhatsz meg. Az idő nem ugrik, hanem lépésről lépésre halad. A nyugat a holnapot keresi – de van-e arc, amit megragadhat benne? A mostani pillanat, egy perc múlva már csak a múlt része. Ha semmi nem történt ezalatt, akkor már te sem emlékszel rá. Ez az életünk ciklusa, ami csak előre halad, és sohasem hátra.
Minden egyes perccel kevesebb az itt-létünk, és egy perccel közelebb az ismeretlen jövő. De egyetlen útjelző marad: amit megtanultál, add tovább. Ne várj vele. Mert talán már késő lesz, és az utolsó szó csak a szélnek hangzik el. Hangokra majd szófoszlányokra bomlik, és eltűnik örökre. Délen az idő elmosódik, órák és percek egymásba hajlanak. Minek sietni, ha az idő úgyis tőlünk függetlenül telik? A homokóra lélektelen – egyforma ritmussal hullanak a szemcsék, ma is, holnap is. Számukra mindez csak egy fizikai törvényszerűség, de neked nem mindegy.
A pillanat akkor fontos, ha ott vagy benne. A szavakat mindig mond ki, a gondolat csak testet öltve tud „beszélni”. Egy elszalasztott perc sosem jön vissza, csak a gépek ismételnek, te legfeljebb egy másik életben – ha hiszed, hogy van. Ha nem: a holnap sosem lesz. Ha igen: tanuld meg előre nézni, és felejtsd el a hátra tekintés filozófiáját. Ami mögötted van azt tudod, ami vár rád, az talány. Ezt nevezzük az élet játékának, és ha „jól játszottuk” akkor ezt visszük át. Játszótársnak lenni, kihívás. De éppen ebben rejlik a szépsége.
Vagy ma van, vagy holnap. Egyszerre nem létezik a két idősík.
Majd holnap – mañana. Zene ez, nem szó. Lüktetése van. Déri János Mexikóból üzente: ott minden kérdésre ez a válasz: Majd holnap. Minek sietni? Ami jön, az itt lesz, ami nem azon meg minek gondolkodni? Az aztékok utódai már nem várják a „fehér arcú isteneket”, köszönik szépen, elég volt belőlük. Csak hírmondó maradt az egykor büszke népből, aranyuk és múltjuk a konkvisztádorok és a keresztek súlya alatt eltűnt. Nem akarnak emlékezni, csak túlélni. Ki kárhoztatná őket ezért?
Majd holnap – कल. Ha Indiába lépsz, felejtsd el az időt. Ott nincsen mérték, csak lassan sodródó évszázadok, mint a Gangesz vize. A holtak hamvai csendesen úsznak, és a folyó öleli őket – összekötve földet és eget. Papírhajókon utazik a lélek, Ganga istennő hullámain ringatózva.
A keresztény mondat szerint: „Porból lettél, porrá leszel.” Milliók pora kavarog körülöttünk, de csak néhányukra emlékszünk. Amit itthagytak, azt lassan betakarja a feledés. Ha kőből épült akkor összedől, vagy benövi a fű és az évszázadok pora. A könyvek és tekercsek az enyészeté lesznek. Az ősi nyelveket nem értjük, pedig az üzenetük megmenthetne bennünket.
A hindu filozófia szerint a jugák korszakai váltják egymást, az európai spiritualitás eonokról beszél. Itt nem holnapok vannak, hanem ezeréves árnyékok. Most épp a Kali-jugában élünk – a sötétség korában, ami 432.000 évig tart az emberi számítás szerint Már csak azt kéne tudnunk, hogy pontosan mikor indult el ez a korszak. Ettől a mi életünk nem változna, csak perceink vannak, ha a kozmosz óráját nézzük. De az ember mindent tudni akar, és amikor megtudja akkor nem tud vele mit kezdeni.
A világkorszak vége után, újra indul minden – mint egy mély lélegzet után. A világ elporlik, és Siva karjaiban újjászületik. Mondják a hinduk. Hogy igazuk lenne? Nos... ha ott leszünk akkor meglátjuk.
Hogy mennyi időnk van addig?
A kérdés: mennyi időt szeretnél? Sokat vagy keveset? Amit már megéltél – érdemes volt? Tettél valamit, ami megmarad? Nyomot hagytál, vagy elvitte a szél? A föld milliónyi elhalt porát tárolja. De nem a név számít – hanem az érzés, ami utána marad. Hogy szükség volt rád.