16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
A gyönyörű, harmincas hölgy, akiben megtestesült Grace Kelly eleganciája és a modern kori extravagánsnak mondható elegancia, éppen egy nagyméretű irodaház emeleti irodájában ücsörgött, és részletes munkáit igyekezett rendezni, kategorizálni, illetve bizonyos szakmai és üzleti prezentációkat elkészíteni, amikor egy váratlan, tragikus telefonhívás szakította félbe kreatívkodását: – Halló… Váradi Linda? – egy öreges férfihang szólt bele a kagylóba. Érződött, hogy jócskán hezitál a hangja. – Igen… Üdvözlöm. Miben segíthetek?! – kérdezte segítőkészen. – Bocsásson meg, de attól tartok, hogy… rossz hírt kell közölnöm… az édesapjáról van szó… – elharapta a mondatot, hogy a másik is megértse, miről lesz szó. – Mi történt az apámmal?! – robbant ki belőle zaklatott idegességgel és feszült…Tovább olvasom…
A szenteste elmúlt, az ajándékokat kinyitották a gyerekek, és eljött a karácsony este. Ma karácsony este van, de nem tudok aludni – gondolkodott hangosan Izabell, és a testvére hallotta. Elizabett ránézett a testvérére. – Mit akarsz, megkaptad az ajándékodat, mi kell még! – Ikrek vagyunk, kaptunk ajándékot, mindig sokat akarsz, teneked semmi nem elég! – Menj a francba, Izabell, elegem van. – Eleged van, mi? – Nem kaptad meg az ajándékodat?! Elizabett mérgesen fordult a másik oldalára. – Menj a francba, utállak! Izabell is a másik oldalára fordult. – Utálom a karácsonyt, és tégedet is. Elizabett mosolygott, lassan visszafordult, és nézte a testvérét. – Még mindig azt hiszed, az a fontos, ki milyen ajándékot kap, mi? Sötét van, este van, mit akarsz ezzel? – Szerinted mi az…Tovább olvasom…
Nagy pelyhekben hullott a hó már napok óta Lovas szánon hozták a kenyeret a városból. 1968 - at írtunk. Olyan hideg volt, hogy az ablakokon jégvirágok nyíltak. Az éj fekete bársonyként terült szét az égen, csillagok milliónyi ragyogtak rajta. Az éppen felkelő Hold bevilágította kicsiny falum utcáit, mintha tudta volna, Szenteste van. Az utcákon alig jártak, ilyenkor mindenki igyekezett haza. A mi kis házunkban már állt a karácsonyfa. A lucfenyő illata belengte a szobát. Magunk készítette díszek, apró piros almák, megfestett dió és kevés szaloncukor díszítette. Ágain igazi gyertyák égtek, csillagszórók szórták szét csillagjaikat. Nekünk a legszebb fa volt a világon. - Milyen szép ez az este, mondta anyukám, mind együtt vagyunk. Hájas kráfli sült a konyhában, illata bejárta a…Tovább olvasom…
Hát, újra itt vagy… eljöttél, pedig nem is hívtalak. Kint nagy, kövér, sötét dunyhák fedik az eget, mintha az ég is csak szomorúan, belenyugvón figyelné léptedet. Mondd, mit akarsz? Látom, kicicomáztad magad… hogy vigasztalni jöttél? Engemet? Hát nem látod, hogy milyen tökéletesen élem életem? Hogyan? Most meg azt mondod, nézzem a ragyogó, csillogó, villogó fényeket? Hát legyen, de csak mert tudom, addig úgysem mész el… nézem… Valóban, az a kis világító szarvas nagyon kedves a szomszéd udvarban… Most meg hiányolod, hogy én miért nem díszítek? Újra? Újra ez a téma? Hagyd el ezt a smúzolást, mintha nem tudnád… a meghitt idill elérhetetlen fogalma már évek óta, mint egy öreg, rongyos papírgalacsin porosodik a sarokban. Hogy mondod? Seperjem ki? Tegyem ki a szűrét? Van helyette szépen…Tovább olvasom…
A kislány a zsebében egy apró csengőt szorongatott. Ujjai újra és újra körbefogták, nem babonából, inkább megszokásból, ahogy az ember olyasmit érint meg újra meg újra, amihez már csak emlékek kötődnek. Csak ezután nézett körül az utcán. A levegő hideg volt, de nem csípős, inkább karácsonyi hideg. Karácsony napja volt. A város beljebb ünnepelt. Ablakok mögött fények ragyogtak, edények csörrentek, ajtók nyíltak és záródtak. Itt kint az utcán, a házak falánál egy kislány állt, elveszetten. Évikének hívták. Kilenc év körüli lehetett. A kabátja kicsit nagy volt rá, a cipője kopott. Nem sírt. A sírást már régen elhagyta. Inkább figyelt. Aki sokáig van egyedül, az megtanul figyelni. A túloldalon, egy kirakat előtt egy férfi állt. A kezében gondosan becsomagolt dobozt tartott, piros szalaggal…Tovább olvasom…
Marci egy este a szokásosnál is nehezebben aludt el. Pedig minden a megszokott módon telt aznap. A szülei hangos szó nélkül nevelgették őt és testvéreit a kis malom utcai házban. Játék után elpakoltak, majd miután kezet mostak, leültek vacsorázni a konyhaasztalhoz, ami picit dülöngélt olykor, ha a lába alól kicsúszott a gondosan összehajtott papírlap. Vacsora után Marci az apukájával elpakolt, anyukája pedig fürdeni vitte a kisebbeket. Nagyon szerette ezt a pár percet, hiszen ilyenkor édesapja csak rá figyelt, volt idő egy kis beszélgetésre. A kisfiú határozott kérdéssel fordult hozzá: – Apa! A felnőttek is kapnak ajándékot a Jézuskától? – kérdezte, korához képest komoly arccal. A férfi nem válaszolt azonnal, mert tudta, hogy fontosak a szavai. – Természetesen. Mindenki, aki jó, kap…Tovább olvasom…
Annak idején, amikor még lógott a tojáshéj a valagamon, alig vártam az ajándékozást, és ezzel a következő legókreálmányt, amit összeszerelés után majd szétszedek, hátha tudok majd építeni abból és a már meglévő ömlesztett legókészletből valami még fainabbat. Ez papíron jól is hangzik, gyakorlatilag viszont ez körülbelül kétszer ha sikerült. Mégis a szüleim számára volt valami varázslatos abban, ahogy az őszinte örömteli mosolytól úgy dagad tojásméretűre az arcom, mint Dezső bácsi szemgolyója a kokszitól annó. Viszont ahogy felnő az ember, egyre inkább macerássá válik ez az ajizás dolog. Van a hasznos, de van már belőle hatszáz másik kategória, mint például a zokni, amit anyámtól kaptam majdnem nyolc éven keresztül, miközben az év többi napján ezt megelőzőleg ha hússzor nem mondta el…Tovább olvasom…
Kislány korom óta számomra a Karácsonynak van egy különös varázsa. Az ünnepi fények, a családdal töltött idő, a nevetés, a boldog percek, az ajándékozás és a díszbe öltözött fa hagyománya. Számomra mégis az elmúlt három év Karácsonya a legszebb, mert a férjem maximálisan mellettem áll, támogat, szeret. A legapróbb dolgoknak is tudunk örülni. Az első közös Karácsonyunkat töltjük a saját otthonunkban, amit nagyon sok családi, baráti segítséggel, de együtt, közösen újítottunk fel és nyerte el azt a formát, ami megálmodtunk. Emellett az esküvők előtt pár héttel fogadtuk örökbe a cicánkat, akinek harmadik vagy negyedik gazdái vagyunk. Ő is két éve a családunk része. Mosolyt csal az arcomra, ahogy játszik az ablakmatricával, ahogy játszik a fenyőgömbbel. Melegség tölti el a szívem, ha…Tovább olvasom…