„örökség” – novellák címszó szerint

Írta: Magdus Melinda 📅 2026. 02. 13. 16:49 Sorsfordító ❤️ 2 👁️ 34

Nóra kilépett a kapun, amit előzőleg jó hangosan bevágott miközben egy rézfán fütyülős káromkodás hagyta el a száját. Arra gondolt, hogy hová tette az eszét, amikor először belépett ide. Tudta magáról rég, hogy nem tartozik az uniformizált egyforma emberek társaságába, de hogy ennyire kilógna a sorból, azt maga sem gondolta volna. Annyira nem illett a csapatba, hogy akárhányszor is belépett a munkahelyére felémelyedett a gyomra a hányingertől. Pedig mennyire örült, amikor értesítették, hogy ő lett a kiválasztott és elnyerte az osztályos nővér állást. Azzal azonban nem számolt, hogy nem lesz elég az, hogy jól végezze a dolgát, de még meg kell felelnie a főnővérnek és az alatta lévő segédápolóknak is. Hamar rájött, hogy ez megvalósíthatatlan dolog számára. Mert ha a főnévérnek akar…

Írta: Kurucz Árpád 📅 2026. 03. 28. 15:57 Élet ❤️ 5 👁️ 32

Egykor Seress Máriának hívták. A Gergely utca környékén az idősebbek csak Tökkelütött Máriként emlékeznek rá. Húsz éve gyakran feltűnt az utcán, piros pöttyös ruhájában, kopott játékbabakocsit tolva. Mindenkinek köszönt, barátságosan mosolygott. Időnként megállt, gondosan betakargatta, megsimogatta a kocsiban fekvő viharvert babát, Lencsit. Egy gyerek kitalálta, hogy akire ránevet, az nem felel aznap az iskolában. Rövid időn belül elterjedt a környéken, hogy a mosolya szerencsét hoz. Bár átlépte harmincadik évét, külsőre húsz év körüli csinos nőt mutatott, de szív alakú arcán, porcelán-kék szemében nem csillogott értelem. Kilenc éves korában, rollerezés közben elsodorta egy dömper. Nem sérült meg, de az ijedtségtől megrekedt szellemi fejlődése. Gyermek maradt. Szülei sokáig jártak vele…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2026. 01. 31. 19:00 Lírai mininovella ❤️ 0 👁️ 24

Mit látok minden este, a mamámat, és látom tollát forgatva nevetve.
Kisunokám, este van már, ideje lefeküdni, az álomtündér már vár.
Nem vagyok álmos, én is író leszek, mint te, mi a történet vége!
A történet vége, azt majd te befejezed, minden este hallod, átéled.
Mama, én nem tudok írni, mesevilágban élni, toll nélkül remélni.
Az utolsó lapot neked hagytam, itt a tollam is, büszkén forgasd ezután.
Álomtündér már vár, menj hát, az ágyba siess, aludni fogsz, s megtudod,
a történet vége mi lesz.
A nagymama eltűnt reggelre, madárcsicsergés közepette, a fiú felkelve,
az ágyból rohant sebesen lefelé, s látta a tollat a könyvön pihenve.
Egy pulóver, mely a fotelon maradt, különös illatot áraszt.
A nagymama illata, és könyve, tolla csak a kis kezet várta, aki megfogta.
Az utolsó…

Írta: Magdus Melinda 📅 2026. 02. 12. 16:17 Élet ❤️ 1 👁️ 23

Rita életében még soha nem járt ilyen elhagyatott helyen, de még nem is hallott a létezéséről. Azt, hogy egyszer majd ez a hely lesz szerelmi légyottjainak a helyszíne évekkel ezelőtt el sem tudta volna képzelni. Az utóbbi időben azonban már úgy járt oda, mintha hazamenne. Annyira elfeledett hely volt, hogy még a vadak is elkerülték. Csak néhány kisebb erdőlakó állat járt erre, és néhanap egy sikló is megmutatta magát a fűben. Benőtt bozótosok, öreg, megfáradt fák között kanyargott a többéves avarral borított ösvény, amely a hegy tetején lévő kilátóhoz vezetett. Régebben felkapott kirándulóhely lehetett, de mióta elhanyagolták a kilátóhoz vezető út rendben tartását, a túrázók leszoktak róla, hogy erre kóboroljanak.

Hórihorgas magassága ellenére Rita szemrevaló nő volt még ma is. Hiába…

Írta: Papp-Erdei Barbara(Barbara Liney Woods) 📅 2026. 03. 18. 17:28 Történelmi ❤️ 1 👁️ 21

Hosszú, sötét ruhát öltött gyászmenet kísérte a nagy hun fejedelmet végső nyughelyére, a Tiszának partjához, melyet eltereltek ősi hagyományok szerint a mostani Tivadar községnél, hogy annak mélyén hantolják el. Az erdő szegélyezte folyópartig katonai dalok, dicső megemlékezések hőstetteiről és asszonyok sirató gyászénekei töltötték meg a levegőt. Három szemfödelét három koporsója jelentette, melyek közül egy vasból, egy ezüstből, egy aranyból készült, hogy az örök éjszaka, a Nap és a Hold ölelésében méltó sírhelyet adjanak a férfinak, akit a világ csak úgy ismert hódításai, csatáiban aratott elsöprő diadalai miatt, hogy Isten ostora. Ildikó, Attila germán, nemesi származású második felesége hosszú, fekete, díszes selyem ruhájának alját megemelte. Ruháját áttetsző fátyol borított be a…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 11. 19. 23:39 Misztikus ❤️ 0 👁️ 20

Michael éppen egy régiségboltban nézelődött, amikor szeme megakadt egy különleges, régi bronz dobozon. A tárgyat ősi héber írások díszítették, és volt benne valami, ami különösen vonzotta. Amikor a kezébe vette, furcsa borzongás futott végig rajta, ezért hirtelen letette, de kíváncsisága erősebbnek bizonyult, mint az előbbi különös érzés. Megpróbálta kinyitni a dobozt, de nem sikerült, ezért megkérdezte a kereskedőt:
– Elnézést, ennek a doboznak van kulcsa vagy valamilyen nyitóeszköze?
– Sajnos nincs – válaszolta a boltos. – Néhány éve hozta be egy idős férfi, aki régész volt, és ő találta. Azt mesélte, hogy hiába próbálkozott évekig, nem tudta kinyitni. Titokzatos darab, az biztos.
– Megveszem – döntötte el Michael.
Valahogy ki lehet nyitni. Megfejtem a feliratot, ki tudja, milyen…

Írta: K. Barbara 📅 2026. 02. 02. 15:06 Élet ❤️ 1 👁️ 18

Ajándékba kaptuk ezt az életet.
Egy pillanat is elég, és minden eltűnik. A felépített életünk, családunk, a barátaink. Néha úgy érzem, túl biztosra megyünk, biztosra vesszük azt, hogy ha este álomra hajtjuk a fejünket, holnap reggel felébredünk. De mi erre a garancia?
A válasz az, hogy semmi.
Csak a remény marad, hogy minden ugyanúgy lesz, mint tegnap volt.
Túlságosan ragaszkodunk a terveinkhez, minden egyes napot úgy töltünk, hogy beosztásokat követünk.
Épp ezért annyira monoton minden.
Van egy-két szép emlékem, mikor egy hirtelen kapott ötlettől csak úgy elindultunk kirándulni, kikapcsolódni. Azt hiszem, ezek az emlékek azok, melyek a nehezebb napokon is mosolyt csalnak az arcomra.
Bár minden napban van valami szép, hisz van egy egészséges és csodálatos családom, viszont néha azt…

Írta: Poór Edit 📅 2026. 02. 15. 10:27 Romantikus ❤️ 2 👁️ 16

Yana, jogász végzettségével egy ügyvédi irodában dolgozik Rotterdamban. Egyedül él, édesapját korán elvesztette és édesanyja két éve hagyta itt a földi világot. Vőlegénye Dylan, aki ugyanennél az irodánál dolgozik. Az egyetemi évek alatt szerettek egymásba. A közös érdeklődés és baráti kör hozta őket össze.
Az egyik napon Yanának hivatalos levele érkezett a Markeni-tó melletti kis község polgármesterétől. Arra kérte, hogy személyesen vegye fel vele a kapcsolatot, hagyaték ügyében. Az értesítést megmutatta Dylannak is.
– Nézd már szívem – és odanyújtotta a férfinak.
– Volt arra rokonod? – kérdezte.
– Nem tudok róla, el sem tudom képzelni – válaszolta.
– Mindenképpen el kell menned személyesen.
– Igen, hétfőn indulok. Kiveszek egy hét szabadságot, még nem tudom mi vár ott rám. Jó…