Kiemelt
A hatalmas erdőben fázósan dideregtek a fák. Hangtalanul siratták gyönyörű lombruhájukat, melyet az őszi dér oly kegyetlenül levetett róluk. Kopasz ágaikkal mozdulatlanul vártak, várták az alakjukra simuló puha hótakarót. Az erdőszéli vadrózsabokrokon még árválkodott pár szem dércsípte csipkebogyó, de leveleiket már messzire fújta az őszi szél. A sűrű kökénybokrok is teljesen megkopaszodtak, termésüket már rég lecsipegették az éhes madarak. Az erdőben élő állatok még szorgalmasan készülődtek a hideg télre. Igyekezniük kellett, mert a kék eget hatalmas sötétszürke hófelhők takarták, melyek nehézkesen, lassan mozogtak hatalmas terhükkel. A sünök fürgén gyűjtötték a száraz faleveleket, mellyel téli alvóhelyüket bélelték. Igyekeztek kényelmes fekhelyet készíteni maguknak a pár hónapig…Tovább olvasom…
A házban mindenki csak Háhának hívta, ami annyit jelentett: házsártos házmesternő...a lakók már több mint tizenöt éve tűrték az asszony rigolyáit. Civakodó, kötekedő természete miatt nem is állt szóba vele senki. Háhá, hivatalos nevén Kántor Józsefné Veres Júlia úgy érezte, ő a főnök a házban, s mindenki azt teszi, amit ő akar. Ez részben igaz is volt, senki sem mert (akart) az asszonnyal szembeszállni. Hogyisne, hiszen mindent megmorgott, kikiabált, csak úgy zengett az egész bejárat. Nem törődött ő senkivel és semmivel. Zavarta, ha valaki nevetett a folyosón, ha este tíz után érkeztek haza a lakók, ha esőben vizes lábnyomok voltak a lépcsőkön, ha kutyasétáltatás előtt (után) el-elvakkantotta magát egy-egy eb, ha túl korán érkezett a levélkézbesítő, vagy pedig túl későn. A…Tovább olvasom…
Kiemelt
Aseriel olyan helyen ébredt, amelynek ideje mérhetetlen volt. A cella falai simák voltak, se kőből, se fémből, inkább egy átmeneti anyagból, amely elnyelte a hangot. Amikor megmozdult, lépése visszhangtalan maradt, mintha a tér előre tudta volna, hogy válasz fölösleges. Az ajtón zár helyett puszta felület húzódott, és már ez az apró részlet elég volt ahhoz, hogy Aseriel megérezze: itt a megszokott rend másként működik. Reggel egy őr lépett be, ránézett, majd zavartan kérdezte meg, mikor került ide. Aseriel nyugodtan válaszolta, hogy három éve. Az őr hitetlenkedve rázta a fejét, mert az emlékei szerint előző nap még üres volt a cella. Őszinte zavara világossá tette: itt az idő csúszik el körülötte, nem benne. Másnap egy másik őr érkezett, aki közölte vele, hogy a kivégzés másnap…Tovább olvasom…
Reggelenként, amikor belépek a templom kapuján, a kő szinte megszólal. Nem hangosan, nem emberi nyelven – inkább úgy, mint amikor az ember megérzi, hogy figyelik. A Sant’Andrea nemcsak épület, hanem tanú. Tanúja annak, amit az emberek nem mernek kimondani: a kétségnek, a vágyakozásnak, a csendes reménynek, amit még maguk előtt is titkolnak. A történelem itt van minden szegletében, és én még mindig azzal a rajongással látom, mint amikor először megpillantottam. Évszázadokig épült ez a kis templom, Ludovico III Gonzaga adott rá engedélyt, de felépülni már nem látta. Az ereklyét, amelynek neve Preziosissimo Sangue di Cristo („Krisztus legdrágább vére”), szent edényekben őrzik. A hiedelem Longinus nevéhez köti, és hogy ez így van-e? Ki tudja. Én elhiszem, mert hinni akarom. Nem…Tovább olvasom…
Özvegy Száraz Károlynét sokan ismerték a Tárna utca környékén, de csak kevesen szerették. Összesen ketten. A pénzespostás, akit nyugdíjfizetéskor mindig megkínált egy stampedli pálinkával, és Babos Hajnalka. Ő takarított nála munkaidő után, és hálás volt a néhány fillérért, amit kapott. A környékbeliek csodálkoztak, hová fér ennyi harag, irigység, rosszindulat ebbe a pöttöm öregasszonyba. Azt gyanították, hogy jókora, cipzáras posztócsizmájában tartja, amit télen-nyáron viselt. Telt volna szebb csizmára, nyári cipőre, de fukarsága visszatartotta. Egyedül élt második emeleti lakásában, akár egy pók a hálójában. Száraz Károly nem tudta elviselni házsártos felesége folyamatos pörölését, inkább megbetegedett, és kilenc éve megtért őseihez. Fiuk, Jancsi, amint tehette, elmenekült a szülői…Tovább olvasom…
Jessica, Ohioban, Mansfieldben nőtt fel. Több generációs család lakott együtt egy szép nagy kastély szerű házban. Az idő múlásával, már csak az édesanyjával élt benne. Természetes volt számára, hogy a családjával is ott fog lakni. Az étkezőben állt egy óriási falióra, amit imádott. Kisgyermek korában, sokszor bújt el a gong alatti kis szekrényrészbe. Minden órában játszott egy bizonyos nagyon szép dallamot. Sajnos a nagymama halálát követően megállt, és senki sem tudta megjavítani, így néma maradt. A lány sokszor állt előtte és visszaidézte pár percre a csodás időket. A szomszédban lakott két fiú Gary és az öccse Charles, akivel osztálytársak voltak. Sokat játszottak együtt, majd szerelem szövődött közöttük. Mindenkinek egyértelmű volt, hogy ők ketten egy párt alkotnak. Gary-nek is…Tovább olvasom…
A sótartó régi volt, repedt porcelán, a peremén hajszálvékony csorba. Nem dőlt fel teljesen, csak éppen annyira, hogy a kristályok meginduljanak. Nem zuhantak, inkább engedelmesen hullottak: fehéren, hangtalanul, mintha tudnák, hol a helyük. Figyeltem őket. Mindig figyelek az ilyen apróságokra. Más talán észre sem veszi, mikor válik sokká, ami eredetileg hiányzott. Az étel a tűzhelyen már majdnem kész volt. Megkóstoltam. Üres. Nem rossz – csak nincs benne semmi, ami megtartsa az ízét. Mint egy mondat állítmány nélkül. Mint egy nap, amit végigcsinál az ember, de nem marad meg benne. Tettem bele egy csipet sót. Nem többet. Csak annyit, hogy az ízek felébredjenek. Hirtelen lett eleje és vége. Értelme. Eszembe jutott, hányszor nem adtam meg ezt magamnak. Hányszor hittem azt, hogy a…Tovább olvasom…
18+ –
A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Igenis tökön rúgta az egyik nagyágyú, ám valójában vadbunkó seggfej főnökét, aki meg akarta prütykölni, méghozzá a saját, külön bejáratú irodájában, előléptetési lehetőséget kínálva fel, és plusz prémiumjuttatásokat a számára. Később – ahogy az lenni szokott –, még az aznapi héten hívatta a nagyfőnök a konferenciaterembe, ahol – többek között – nem meglepetésként ott ült önelégült, gyilkos vigyorral a vadbunkó seggfej is, akit tökön rúgott. – …Tehát, kedves kollegina… – köszörülte meg a torkát a nagyfőnök, akinek a kezében a feltétlen és abszolút hatalom csoportosult, és akit a jelek szerint egy csöppet sem viselt meg, hogy el kell tanácsolnia valakit, aki előtt „fényes jövő” állt. – Berkes kollega úr panaszt tett az Ön minősíthetetlen, elmarasztaló viselkedésével kapcsolatosan az…Tovább olvasom…