Írta:
Elias Axel Reid
• Feltöltve: ma 03:11 • Téma: Érzelmes
• Olvasás: 3
Aznap délután is olvasnivalót keresett, pedig a szobájában már rég elfogyott minden. A szegényes házban kevés könyv akadt, inkább kopott bútorok, poros dobozok és a mindennapok terhei. A betűk azonban számára kincsek voltak: elolvasta az újságok sarkait, a régi cetliket, sőt még a liszteszsák feliratát is. Szőke haja a vállára omlott, kék szemei felragyogtak, valahányszor sikerült kibetűznie egy új szót. Mosolygós, kíváncsi természete úgy feszítette a csendet, mintha az egész világ felfedezésre várna.
Apja a földeken dolgozott, de esténként gyakran az üveghez nyúlt, és inkább a fiára fordította figyelmét. Anyja a ház körül tett-vett, titokban szintén kortyolgatott, és ő is a bátyját becézte. A fiú öt évvel volt idősebb, csak a foci érdekelte, és ha szóba állt vele, többnyire gúnyolódott. A kislányban mégsem csökkent a szomjúság: úgy kapaszkodott a betűkbe, mintha onnan várná a választ arra, miért érzi magát mindig kívülállónak.
Sosem ment sehová a babája nélkül. Karjaiban cipelte, mintha valódi testvér volna, és minden papírdarabot fennhangon olvasott fel neki. A baba némán „hallgatta”, ő pedig annál lelkesebben ragyogott. Gyakran rohant anyjához is, kezében egy újságsarokkal vagy borítékkal. „Nézd, anya, el tudom olvasni!” – mondta büszkén, de az asszony többnyire legyintett vagy csendre intette. A boltban is minden feliratot kibetűzött, míg anyja idegesen körbenézett és rászólt, hogy hagyja abba.
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: ma 03:08 • Téma: Élet
• Olvasás: 2
Petra öt éve dolgozott egy könyvesboltban a kikötő mellett. Nem szerette különösebben, de nyugodt volt, és senki nem várta tőle, hogy csodákat tegyen. Reggel nyolckor kinyitotta az üzletet, este hatkor bezárta. Nap közben kávé, csend, rutin, semmi különös.
Egy csütörtökön, záróra előtt két perccel bejött egy férfi. Nem nézelődött, nem kérdezett. Levett egy régi tengerészeti naplót a polcról, és az asztalra tette.
– Ajándék lesz? – kérdezte Petra, mert ezt szokta ilyenkor kérdezni.
Tovább olvasom…
Írta:
Alexander Corvinus
• Feltöltve: ma 02:33 • Téma: Thriller
• Olvasás: 2
Igazán jó ötlet volt, Katalin! Ez a tábor tényleg tetszik. Bárcsak engem is idehoztak volna a szüleim, amikor gyerek voltam. József vezette vissza az autót a sztrádán, Budapest felé.
– József, biztos, hogy egyedül hagyjuk őket két hétre? – kérdezte Katalin aggódva.
– Elég már! Mások is ott hagyják a gyerekeiket. Tizenkét évesek, meg kell tanulniuk önállónak lenni. Elegem van az aggódásaidból. Ez a legjobb hely: ott a Balaton, rengeteg a program. Ráadásul már elterveztük, hogy mi is pihenni fogunk.
Az eső lassan szemerkélni kezdett, József pedig bekapcsolta az ablaktörlőt. Csend telepedett az autóra, csak az eső kopogott az ablakon.
Tovább olvasom…
Írta:
Balogh Erika
• Feltöltve: ma 01:28 • Téma: Misztikus
• Olvasás: 2
Téli esték melegében, ropogó tűz mellett egy legendát mesélnek. Azt mondják – akik előttünk éltek, és még emlékeztek – van egy szurdok, mélyen a hegyek között. A víz nem csak tükröz, hanem egy átjáró a két világ között. Az öreg halászok úgy hívják: A Lélekcsatorna. Aki egyszer áthajózik rajta, soha többet nem tér vissza. Így volt-e, vagy csak hideg esték magányát oldják az ősi szavak? Ki tudja.
Egy napon egy magányos vándor érkezett a sziklafalak közé, egy vitorlással. Honnan jött, és mit keres? Fekete hajában kékes fénnyel játszott a nap. Kopott köpenyét játékosan cibálta a szél. A kis hajó neve Anima volt. A vándort a múltja hívta vissza, emlékei a felejtés ködébe vesztek. Egyetlen gondolat kísértette: egy álom, amelyben egy fénylény hívta őt a szurdokba, hogy ott találja meg az igazi nevét.
Ahogy a hajó belesiklott a csendes vízbe, a sziklák suttogni kezdtek. Elfeledett szavakat, évezredek sóhaját. Az érzések feltépték a múlt dermedt szövetét. Képek fonták körbe az ébredő lelkét: gyász, öröm, születés, halál. A vándor szíve dacolt a hirtelen fájdalommal. Mintha minden elfeledett élet súlya ránehezedne. A víz tükrében nem a saját arcát látta, hanem egy asszonyét, aki egykor szerette őt – vagy talán ő volt az asszony, egy másik időben. A halhatatlan istenek mindig ott engedik fájni a lelket, ahol még gyógyulnia kell. Kegyetlen játék, azt mondod? Talán igazad van, de most csendesedjünk el, és hallgassuk tovább a mesét.
Tovább olvasom…
Írta:
Elias Axel Reid
• Feltöltve: ma 00:15 • Téma: Mikulás
• Olvasás: 4
Holnap jön a Mikulás! Jancsika izgatottan készült, hogy kifényesítse a csizmáját, ám hirtelen rádöbbent: a csizma eltűnt! Kétségbeesve kezdte keresni. Körbenézett a nappaliban, átkutatta a szobáját, de sehol sem találta.
„Lehet, hogy kint hagytam a hóember mellett?” – gondolta. Gyorsan az udvarra szaladt. Ott állt a hatalmas hóember, amit a szomszéd gyerekkel együtt építettek. Még a délutáni hógolyócsatát is felidézte, de a csizma ott sem volt.
Végül csalódottan visszatért a házba, és akkor... meglátta! Az ablakban állt, tisztán, ragyogóan, mintha új lenne. Édesanyja már kitisztította neki, hiszen tudta, milyen szorgalmas és ügyes fiú Jancsika.
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: tegnap 23:59 • Téma: Misztikus
• Olvasás: 4
Emília minden reggel ugyanabban a könyvtárban ébredt. A nap sosem ment le, csak áttetsző fény derengett a könyvtárban, a fakó lapokon. Egy rézlépcső vezetett felfelé – 83 fok, mindig pontosan annyi.
Egy reggel azonban 84 volt. A plusz lépcsőfokon egy férfi állt. Mosolygott, de mintha visszafelé nézne az időben. Tekintete furcsán fénytelen volt. Az arca ismerős, de mégis idegen.
– Vártalak – mondta halkan.
– Te írtál engem, te hívtál engem elő. Itt vagyok.
Emília először meglepődött, majd hangosan felnevetett.
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: tegnap 23:39 • Téma: Misztikus
• Olvasás: 4
Michael éppen egy régiségboltban nézelődött, amikor szeme megakadt egy különleges, régi bronz dobozon. A tárgyat ősi héber írások díszítették, és volt benne valami, ami különösen vonzotta. Amikor a kezébe vette, furcsa borzongás futott végig rajta, ezért hirtelen letette, de kíváncsisága erősebbnek bizonyult, mint az előbbi különös érzés. Megpróbálta kinyitni a dobozt, de nem sikerült, ezért megkérdezte a kereskedőt:
– Elnézést, ennek a doboznak van kulcsa vagy valamilyen nyitóeszköze?
– Sajnos nincs – válaszolta a boltos. – Néhány éve hozta be egy idős férfi, aki régész volt, és ő találta. Azt mesélte, hogy hiába próbálkozott évekig, nem tudta kinyitni. Titokzatos darab, az biztos.
– Megveszem – döntötte el Michael.
Valahogy ki lehet nyitni. Megfejtem a feliratot, ki tudja, milyen titkokat rejt – töprengett. Kifizette a dobozt, majd hazament.
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: tegnap 22:14 • Téma: Családi dráma
• Olvasás: 7
A hajnali köd lassan ráült a mezőre, a nap még csak sejlett a fák mögött. A régi, szürke fakerítés mellett egyetlen rózsatő állt — harmat gyöngyözött a levelein, a szirmai halványrózsaszínben ragyogtak.
Barna megállt előtte. Ugyanazon az úton lépett végig, amelyen tíz éve utoljára. A vállán a kopott katonakabát, a tekintetében az a súly, amit a háború felpakol az ember lelkére. Lehajolt, óvatosan leszakította a rózsa legszebb virágát.
— Hazaviszlek az én drága feleségemnek — mondta halkan.
Tovább olvasom…
Írta:
Garami Nelli
• Feltöltve: tegnap 20:22 • Téma: Élet
• Olvasás: 3
Drága jó nagymamámról csak szép emlékeim vannak. Mi városban éltünk szüleimmel és két húgommal, egy hétemeletes lakóház hetedik emeletén. Tipikus városi kislányok voltunk, afféle lakótelepi gyerekek. Nagymamáék viszont vidéken laktak, kertes házban. Micsoda élmény volt ez számunkra! Tyúkok, nyulak...Nagymamával, akit Mamuskának hívtam, együtt etettük a tyúkokat. Együtt fejtettük ki a babot, borsót...Mamuska dalos kedvű asszony volt, sok szép dalra megtanított. Ő tanított meg kivarrni, hímezni. Sokat mesélt nekem, nekünk. Meséi gyakran humorosak voltak, nem győztünk rajtuk nevetni. Mamuska meg én annyira nevettünk, hogy már szinte sírtunk...És hogy el ne felejtsem: Mamuska volt a legjobb szakács a világon. Nagyon finomakat főzött és sütött.
Eszembe jutott egy eset, melyet gyakran felelevenítünk még ma is. Az én drága nagymamám aznap mákos tésztát készített az ő kisunokájának, azaz nekem. Két és fél éves voltam. A konyhában én egy járókának nevezett körbekerített valamiben játszottam. Ez azért volt, mert a konyhában kályhával tüzeltek, ott is főzött Mamuska. Na, szóval, nehogy megégessem magam, berakott Mamuska a járókába. Letette elém a tányért a mákos tésztával. Akkor vette észre, hogy a kisvillám kint van az udvaron a mosogatódézsában. Mondta nekem, hogy: csibüském, várj egy picit, mindjárt hozom a villácskádat! És kiment az udvarra, hogy elmossa a villámat. Igen ám, de én egy mohó kisgyerek voltam (néha még ma is az vagyok). Nem bírtam én várni...Kézzel kezdtem magamba tömni a tésztát. Mire Mamuska bejött az udvarról, addigra én már majdnem mindent befaltam. El tudom képzelni, hogyan nézhettem ki: egész arcom mákos volt...Persze nevetés lett a vége...
Mamuska hetvenöt éves korában meghalt. Én akkor tizenegy éves voltam. Anyukámék nem merték nekem megmondani, hogy Mamuska nincs többé. Tudták, hogy nagyon szerettem őt. Minden nyarat nála töltöttem. Még a húgom is tudta, hogy meghalt a nagymama...Nem tudom, mennyi idő telt el, amikor elmondták nekem. Nem akartam elhinni. Mondogattam, hogy Mamuska nem halhatott meg, hiszen nem volt beteg. Úgy gondoltam, sőt el is hittem, hogy az én nagymamám elutazott egy nagyon-nagyon messzi helyre...Már gimnazista voltam, de néha még mindig arra gondoltam, hogy Mamuska nem halt meg, hanem elköltözött. Amikor Mamuskára gondoltam, sírni kezdtem, (még felnőttkoromban is). Láthatatlan szálak kötöttek össze minket.
Drága emlékét a mai napig szívemben őrzöm. ❤
Tovább olvasom…
Írta:
Papp-Erdei Barbara(Barbara Liney Woods)
• Feltöltve: tegnap 20:09 • Téma: Misztikus
• Olvasás: 5
A sűrű fák sötét sziluettjei baljósan magasodtak fölöttem a csillagos égbolt irányába. Az ezüstszínű telihold sápadt fénye ösvényt világított az erdő sötétjében. Éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Nyugtalanító szorongás fogott el, és úgy éreztem, hogy valaki követ. Elindultam a fák között, egyre szaporább léptekkel haladva. Az utam egy hatalmas, rúnákkal ellátott, borostyánnal benőtt kőoltárig vezetett, amely a berekben hevert. Lassan odasétáltam, majd leguggoltam, lehunytam a szemeimet és megérintettem a bal tenyeremmel a hideg, kemény felületet. A szívem hevesebben dobogott, ahogy ágreccsenést és az avar ropogását hallottam a közelemből. Felálltam, felemeltem a vörös földig érő ruhám alját és elkezdtem kiszaladni a fák közül, vissza a kúriába.
Az otthonom egy hatalmas birtokra épült családi kastély volt. A déli szárny végén terült el a bálterem egy hatalmas erkéllyel és két irányba nyíló lépcsővel, amely egyenesen az erdőre nézett. Az épület csücskében egy belső, téli kert lett kialakítva ritka, különleges virágokkal. A keleti és nyugati szárny a hálókörleteket, vendégszobákat, a fürdőket, a műkincsekkel, régiségekkel teli termeket és a könyvtárat foglalta magába, az északi oldal pedig a konyhát, az étkezőt és a szalont.
Gyorsan a szobámba siettem, nehézkesen levettem a ruhámat, belebújtam a hálóingembe, majd lefeküdtem, de nem jött a szememre álom. Forgolódtam, bárhogy igazgattam a párnámat, takaróztam ki, nem bírtam elaludni. Az a kellemetlen, nyugtalanító érzés bennem maradt. A szoba sötétjében úgy éreztem, mintha valaki az árnyékból engem figyelne. Megfogtam a nyakamban lógó keresztet és imádkozni kezdtem, hogy óvjon meg az Isten. Nem tudom meddig mormolhattam az imákat, de elnyomott az álom és másnap reggel a szolgálólányok érkezésére keltem.
- Jó reggelt, Adeline kisasszony! - köszöntött Carla, ahogy elhúzta a függönyöket. Nyöszörögve a fejemre húztam a takarót. - Remélem kellemesen aludt! - félálomban dünnyögtem valamit.
- Melyik ruháját szeretné felvenni? - kérdezte a másik. Erőt vettem magamon, majd felültem és megdörzsöltem a szemeimet.
- A csipkés krémszínű jó lesz! - feleltem álmosan, ezt egy mosollyal nyugtázta.
Tovább olvasom…
Írta:
Papp-Erdei Barbara(Barbara Liney Woods)
• Feltöltve: tegnap 19:54 • Téma: Romantikus
• Olvasás: 3
Japánban élt egy gyönyörű ifjú hölgy, aki a sógun lánya volt. Édesapja hadvezéri rangja és politikában betöltött szerepe kötelezte őt az engedelmességre, a szerénységre, az illemre. A sógun szeme fénye volt egyetlen gyermekeként, mert a vezér fiai a felnőttkort nem élték meg. Az ifjú hajadon eladósorba került. Lesütött szemmel, leszegett fejjel, könnyektől csillogó szemekkel fogadta atyja döntését, hogy nőül kell mennie egy rangos férfihez, akivel a békét és a politikai hatalmat megerősíthetik. A sógun lánya úgy érezte magát, mint egy díszes madár arany kalitkába zárva. Teltek a hetek, a hónapok. Sorra jöttek a kérők, de a lány meglepetésére az édesapja is habozott, mérlegelt, és nem az első kérőnek adta oda a kezét. Többször órákon át gondolkodott, egy-egy audienció után, hogy ki lenne a megfelelő pár lánya mellé. A lány beletörődött sorsába, némi vigaszt a pagodák között vezető, tavakkal és hidakkal tarkított, kertben tett séták jelentettek szívének. Tudta, hogyha a szabadságát fizikailag el is vehetik, de a lelke örök vándor marad, akár a szél. Eljött a következő év tavasza. A sógun meglepő bejelentést tett egy kora hajnalon, a lánya a cseresznyevirágzás szent ünnepének az utolsó napján férjhez megy. Gyermeke keservesen hullatta könnyeit a bejelentés után. Némi örömöt egy újabb séta jelentett neki, de, ahogy meglátta magát a koi pontyokkal teli tó tükrében ismét zokogni kezdett. Meglepetésére egy délceg, szép arcú ifjú lépett oda hozzá. Látta, hogy a sógun lánya bánatos, ezért meghajolt előtte, és felajánlotta kíséretét a sétához. A lány először elutasító volt, majd nagyot sóhajtva rájött, hogy az ő csalódásáról és és bánatáról a beszélgetőpartnere nem tehet. Hamarosan rügyet bontottak a virágok, és rózsaszínben úszott a cseresznyevirágoktól a kert. A rejtélyes idegen minden nap eljött ígéretéhez híven, hogy enyhítse a lány bánatát. Órákon át csak sétáltak és beszélgettek. A lány kesergése csak tovább nőtt, mikor szíve érzelmekre gyúlt az ifjú iránt, de tudta az övé nem lehet.
cseresznyevirág
nyílik a holdfény alatt -
elrendelt frigy vár
Eljött a nap, hogy a sógun lánya férjhez menjen. Díszes, rózsaszín-fehér selyem kimonóba öltöztették. Haját kiengedték, egy pici kontyot cseresznyevirággal és díszes hajtűvel feltűzve ékesítették. A bánata szerte foszlott, mikor meglátta az ifjút a sógun mellett, aki várta őt a házasságkötési ceremónián. Attól a naptól kezdve a sógun lánya szívét szerelmes boldogság járta át.
szerelmes szívek
Tovább olvasom…
Írta:
Alexander Corvinus
• Feltöltve: tegnap 17:11 • Téma: Karácsony
• Olvasás: 3
Egy autó csúszkált jobbra-balra este, ahogy hazafelé sietett. A hó már lassan térdig ért, és mivel Szenteste volt, a hókotrók sem jártak ilyen későn. Sötét volt a keskeny úton, és szakadt a hó.
– Walter, mondtam neked, ne menjünk el otthonról Szenteste! – szólt mérgesen Margaret, miközben kapaszkodott.
– Ugyan már, drágám, ez csak egy kis vihar. Hamarosan hazaérünk – felelte Walter, miközben próbálta az autót az úton tartani. A fenyőfákat az út szélén egyszer jobbról, egyszer balról lehetett látni.
Tovább olvasom…
Írta:
Krivák Móricz Ilona
• Feltöltve: tegnap 16:00 • Téma: Kaland
• Olvasás: 7
Kati és Joci már 15 éve voltak házasok.
Két évente el tudtak menni 10 nap önköltséges üdülésre, de külföldre már nem jutott pénz.
Fizették a lakástörlesztést, a rezsit. Nevelték a lányukat. Ennyire futotta.
Kati egy kis szövetkezetnél dolgozott az adminisztráción, Joci meg villanyszerelő volt egy étteremben.
Egyik nap Kati kolléganője, Erzsi értesítette a kollégákat, hogy Olaszországba, Velencébe szervez utat nagyon kedvezményes áron.
Tovább olvasom…
Írta:
Garami Nelli
• Feltöltve: tegnap 15:27 • Téma: Kaland
• Olvasás: 5
Az eset, amiről most mesélni fogok nektek, nemrég történt meg velem Alsó-Ausztriában.
Aki ismer, vagy itt-ott beleolvas írásaimba, tudja, hogy egy pici osztrák falucskában gondozom a 96 éves ( januárban lesz 97) Rudi bácsit. Többször írtam már arról is, hogy a bácsi háza egy dombon áll, kissé elszigetelve a külvilágtól, a külvilág zajától. Szomszédaink, legalábbis közvetlen szomszédok nincsenek. A legközelebbi szomszéd néhány száz méterre lakik, és hogy eljusson hozzánk, keresztül kell gázolnia a kukoricaföldeken, búzatáblák között, szója- vagy tökföldeken, mindig az aktuális "ültetvény" szerint...
Egy szép nyári nap kint voltam Rudi bácsival a földeken, épp a szója- és töktermést szemlélgettük, amikor észrevettem, hogy a másik irányból, a kukoricásból valamiféle hatalmas szörny közeledik felénk. Rohant az a vadállat, egyre közelebb jött. Akkor már láttam, hogy egy jókora kutya az. Aztán megláttam a nyáladzó száját, meg a vicsorgó pofáját és bizony, elfogott a félsz. Közben az óriási állat odaért hozzánk, Rudi bácsihoz ment, az öregúr megsimogatta. Azt mondta, ez Odin, a szomszéd kutyája. Odin ide vagy oda, amikor láttam, hogy az a nyálas szájú fenevad felém közelít, lassan, de biztosan tolatni kezdtem. A kutya meg csak jött, egyre közelebb és közelebb. A vicsorgását látva az jutott eszembe, hogy nekem most végem. Ez a vadállat engem most szétmarcangol, minden vérben úszik majd, darabokban fognak engem összeszedni, majd valahogyan hazaszállítani...Jön a vég, elérkezett az utolsó órám...Hányan fognak megsiratni, hány embernek fogok hiányozni, ha egyáltalán hiányozni fogok valakinek...Ez mind eszembe jutott abban a pillanatban. Azt hiszem, el is akartam futni, de tudtam, hogy ha elfutnék, a fenevad üldözésbe venne és még hamarabb "kivégezne". Az igazság az, hogy meg sem bírtam mozdulni, vártam, hogy mikor jön a vég. Ehelyett egy hatalmas Odin! kiáltásra tértem magamhoz. Kinyitottam a szemem (mert addig csukva volt, csukott szemmel vártam, hogy jöjjön a vég). Egy jól megtermett férfi állt előttem, olyan marcona külsejű. Zsebéből egy hatalmas vadászkés meredezett. Na, mondom, megérkezett a másik gyilkos is. Rudi bácsi kezett fogott a számomra addig még ismeretlen emberrel, aztán bemutatkoztunk egymásnak. Kisült, hogy ő a kukoricaföldön-túli szomszéd és egyben Odin gazdája is. Mondta, hogy ne féljek a kutyától, nem bánt az, csak meg akar velem ismerkedni. Gondoltam magamban, bárki mással szívesebben ismerkednék, mint ezzel a hatalmas fenevaddal. A szomszéd aztán előadást tartott a kutyájáról, állandóan azt mondta, hogy "tossza, tossza"...Hát, nekem erről más jutott eszembe, nem a kutya. Megtudtam, hogy milyen fajta kutya is ez az Odin. Hát, kérem szépen, egy nem túl elterjedt Japánból származó nagytestű kutyafaj, a Tosa Inu. Ezt persze már otthon gugliztam ki. Ezért hangzott el olyan gyakran a "tossza" kifejezés. Mondom tovább. A szomszéd még eldicsekedett, hogy múlt héten mérte Odint. Jelenleg 70 centi magas és 83 kiló. Na, ha ez engem letepert volna...!A borostás arcú marcona aztán elkezdett mesélni. Valahogy így kezdte a mondanivalóját: "22 évig börtönben voltam, de most már végre itthon vagyok". Hoppá!- megkondult bennem a vészharang - börtönviselt ember, plusz egy ronda, veszélyes kutya, meg a zsebből kikandikáló vadászkés nem éppen a legjobb kombináció. Alighogy ezt így kimondtam magamban, Marcona úr kirántotta a kést a zsebéből...Én meg azt hittem, menten szörnyet halok. Először a kutya, most meg a gazdája. Az agyam megint elkezdett pörögni: ha valaki 22 évet ült börtönben, az biztos, hogy nem biciklilopás miatt volt ott, hanem ....Istenem, ez egy gyilkos! Közben Marcona a késével egy tököt vágott le a száráról, mondván, hazaviszi a tyúkjának. Így mondta, a tyúkjának. Ezek szerint egy darab tyúkja volt, de ez most nem fontos. "Kedves" szomszédunk aztán visszarakta kését a zsebébe, én meg kifújtam magam, hogy nem engem szúrt le vele...Rudi bácsi meg a szomszéd közben beszédbe elegyedtek, minden harmadik szavukat értettem, elég erős tájszólással beszélnek ebben a faluban. Marcona úr aztán velem folytatta a társalgást, most már "hochdeutschban", hogy megértsem,mit is mond. Kiérezhette belőlem a rettegést, pedig addigra már a kezdeti sokkhatás is elmúlt...Rögtön a börtön -témára fordította a szót, hogy ha tudnám, mi mindent élt ő ott át, miféle emberek voltak ott, egy-két apró sztorit is elmesélt...A végén aztán jött a csattanó: 22 évig dolgozott a börtönben, mint börtönőr. Na, ha hallottátok volna, mekkora robajjal gördült le az a bizonyos kő a szívemről! Ma már csak nevetek az egészen. Azóta többször is meglátogatott minket Marcona úr meg Odin. A kutya ott legyeskedik körülöttem, de hiába udvarol, nem leszünk a legjobb barátok. Ránézek a vicsorgó, nyáladzó pofájára és máris felvillan a stoplámpa a fejemben: vigyázz, veszély! Mert azt ugye, ti is tudjátok, hogy jobb félni, mint megijedni? Én azért biztos, ami biztos, ehhez tartom magam...
Kerestem egy fotót is a neten, hogy legyen elképzelésetek a "kutyusról"...
Tovább olvasom…
Írta:
Balogh Erika
• Feltöltve: tegnap 07:04 • Téma: Misztikus
• Olvasás: 7
Camelot a misztikus és halhatatlan város, a törvény és a rend időtlen eszménye. Tizenkét lovag – a tizenkettes szám az idő örök ritmusa – mindannyian ugyanazt a nemes küldetést vállalva, az északi aranykor hősei. Ginevra és Lancelot – az angol Rómeó és Júlia – az örökkévalóság tükrében maradt halhatatlan szerelem eszményei. Éltek vajon, vagy mindez csak egy legenda ábrándja csupán? Ne kérdezzük a múlt ködének árnyalakjait, csak hagyjuk, hogy képzeletünkben testet öltsenek. Anglia rideg tájain nincsenek erkélyek, csak ködös reggelek, fagyos szelek, amik végigsöpörnek a sokszor kietlen tájon. És mégis, fellobban a tűz Camelot falai között, a szerelem emésztő lángként zár össze Ginevra és Lancelot között.
Milyen lehetett ez a misztikus kastély? Kőbe álmodott rend, csipkézett tornyok, várfalak, amik az ég felé törtek, Tennyson álomnak hitte, akkor álmodjunk mi is tovább. Merlin az ősz varázsló – vajon utolsó varázslatával kiszabadította szerelmét Nimuét, vagy fordítva történt?
Minden legenda, az ősidők eszményített világába repít vissza. A mese először csak a gyermekeknek szól, de idővel átalakul és a felnőttek világának a része lesz. Megírják, megéneklik, és a hősök valósággá válnak.
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: tegnap 03:15 • Téma: Romantikus
• Olvasás: 11
A Nap arany fényben úszott, ahogy ment le az égen. A tenger nyugodtan hullámzott, a friss szellő simogatta Sarah arcát, ahogy behunyt szemmel élvezte. A homok kellemesen meleg volt, és élvezte, ahogy lábujjait beletúrja. Mindig ide járt ki, ha csak egy kicsit is csendre, nyugalomra vágyott. A naplemente látványa, a tenger morajlása, a friss levegő ámulatba ejtette, nem tudta megunni, újból és újból csodálta. Elgondolkodott az életén, hogy mennyi szenvedésen és fájdalmon ment keresztül. Több mint tizenöt évig nem látta a valóságot. Annyira szerette a párját, hogy mindent elviselt, és nem is gondolta, hogy ez lehetne másképpen is. Átélt megaláztatásokat, megcsalást, a párja kihasználta minden tekintetben. Dolgozott, mint egy gép, ha kellett két munkahelyen, a párja meg otthon heverészett.
Most viszont valami történt. Hirtelen, egyik pillanatról a másikra leesett a rózsaszín szemüveg a szeméről. Tudta, annyira szerette a párját, hogy nem látta mindezeket a dolgokat. Ennek így kellett lennie, nem bánja, már nem. Mindig is szeretni fogja gyermekei apját, de már csak mint gyermekei apját.
Visszagondolt arra, mi is történt vele. Eszébe jutott az első találkozás az igaz szerelmével. Mosolygott, mivel vicces volt. Felidézett minden percet. Éppen kifelé tartott a bevásárlóközpontból, mind a két keze tele volt táskákkal, és próbálta a válltáskájába tenni a pénztárcáját, amikor kiesett a kezéből. Ahogy lehajolt érte, egy férfi is lehajolt, hogy felvegye neki. Felvette, és fel akart egyenesedni, a férfi is, és pont egyszerre történt, erre összekoppantották a fejüket. Vicces volt, és nevettek, de amikor ránéztek egymásra és a tekintetük találkozott, egy furcsa érzést éreztek mind a ketten. Zavarba jöttek, és nevettek. Valami furcsa, vibráló erő jelent meg kettejük között.
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: tegnap 02:45 • Téma: Dráma
• Olvasás: 8
Emma boldog párkapcsolatban élt – vagyis azt hitte. Átlagos arcú, csinos nő volt. Egy nap párja, Zsolt elé állt, és azt mondta:
– Emma, vége! Megismertem valakit, beleszerettem, és babát vár.
– Ki az a nő? Ismerem? – kérdezte Emma zokogva.
– Nem – felelte Zsolt, gyorsan kiviharzott a házból.
Emma hazaköltözött a szüleihez, és sokat sírdogált. Pár hónappal később, elment a barátnőjével a városnapokra, felvette a legszebb ruháját Megérkeztek, koktélt vettek éppen, amikor valaki hátulról megérintette a vállát. Megfordult: Viktor, tinédzserkori szerelme állt előtte. Tizenöt éve nem látta, mégis azonnal tudta, hogy ő az igazi, mert a szíve hatalmasat dobbant, még lehet Viktor is hallotta.
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: tegnap 00:30 • Téma: Élet
• Olvasás: 9
Vannak pillanatok, amiket nem szabad elszalasztani. Meg kell élni őket akkor, ott, amikor megérkeznek. Mert ezek adják az örömöt és a boldogságot — nem hangosan, nem látványosan, csak csendesen. De pont így jó.
Ma, amikor hazafelé sétáltam, a nap épp lemenőben volt. Megálltam egy pillanatra, csak néztem. A színek valahogy mások voltak — mélyebbek, szebbek, mint amilyennek máskor látni szoktam. Lefotóztam, mert meg akartam őrizni… de már akkor tudtam, hogy a kép nem fogja visszaadni azt, amit akkor láttam és éreztem. A valóságot csak a szem és a szív tudja együtt megfogni.
Tovább indultam, aztán hirtelen megcsapott a fenyőfa illata. Annyira váratlanul ért, hogy egy pillanatra megálltam. A karácsony jutott eszembe — nem a rohanás, nem a készülődés, hanem az az érzés, amikor valahogy minden jó. Amikor béke van bennünk. Éreztem, hogy megérint.
Tovább olvasom…
Írta:
Vizkeleti Erzsébet
• Feltöltve: 2025. 11. 18. 21:43 • Téma: Egyéb
• Olvasás: 10
„A nyelv az a haza, amelyet soha el nem lehet veszíteni.”
Márai Sándor
November 13-án, a magyar nyelv napján megállok egy pillanatra, hogy hálát adjak azért, ami talán a legmélyebben összeköt bennünket: az anyanyelvünkért.
Idegen nyelvi tanárként tisztelem és szeretem minden nép nyelvét és nagyra értékelek mindenkit, aki képes elsajátítani idegen nyelveket. De azt is tudom, hogy vannak szavak, amelyekkel csak magyarul, az anyanyelvemen lehet igazán érezni. Csak ezen a nyelven lehet „honvágyat” érezni, „meghatódni”, „elmerengeni”, vagy „otthonra lelni” egy hangban, egy dallamban, vagy egy szóban.
Anyanyelvünk nem csupán eszköz a gondolataink és érzéseink kifejezésére. Belőle veszünk lélegzetet, általa nyerünk ihletet, benne van múltunk jelenünk és jövőnk szövedéke. Minden szavában ott van a történelmünk, a népdal, a vers, a mese, a humor és a fájdalom, mindaz, amiből mi, magyarok, szövődünk. Amitől magyaroknak érezzük magunkat. Amióta saját magam is írok novellákat és verseket, egyre inkább érzem ezt és egyre jobban elmerülök a nyelv szépségében. Számomra magyarul beszélni – ajándék. Magyarul gondolkodni – kötődés. Magyarul érezni – haza.
Tovább olvasom…
Írta:
Garami Nelli
• Feltöltve: 2025. 11. 18. 20:54 • Téma: Élet
• Olvasás: 10
Több mint másfél órám volt még a busz indulásáig, ezért úgy döntöttem, hogy beugrom a közeli üzletközpontba. Ismeritek: olyan klasszikus, emeletes üzletház, az emeleten ruházat, ékszer, illatszerbolt, könyvesbolt, a földszinten pedig hatalmas élelmiszerüzlet.
Különösebben vásárolni nem akartam, csak valami alapanyagot szerettem volna venni az aznapi vacsorához. De mivel nagyon sok időm volt, először felmentem az emeletre, csak úgy, nézelődni. Betértem az egyik ruharészlegre, nézelődök, nézelődöm. Egyszer csak hallom, hogy az egyik fiatal eladólány ezt mondja:
- Ó, ez így TOO MUCH!
Közelebb mentem, hát egy olyan nyolcvan év körüli néninek mondta ezt a lány. A néni megkérdezte:
- Túmács? Ezt a ruhát így hívják?
- Dehogyis! Ezt akkor mondják, ha valami túl sok, igen sok. - jött a válasz. Tovább füleltem, s a beszélgetésből kiderült, hogy a néni a dédunokájának szeretne valami ruhadarabot venni. A lány csakis sárga meg narancssárga dolgokat visel, ez a két szín a kedvence az utóbbi időben. A tizenkét éves unoka megbeszélte a dédivel, hogy bármilyen ruhadarabot vehet, de csakis és kizárólag ebben a két színben. A néni össze is válogatott egy csomó dolgot: sárga blúz, sárga kesztyű, narancssárga nadrág, narancssárga sapka meg sál, meg egy narancssárga alapon sárga virágos szoknya...Azt hiszem, ekkor mondta az eladónő, hogy ez túl sok. A néni végül visszatette a szoknyát és megkérdezte a lányt:
Tovább olvasom…
Írta:
Fekete Ida Virág
• Feltöltve: 2025. 11. 18. 15:00 • Téma: Szerelmes
• Olvasás: 8
Remélem és tudom, hogy egy szép napon elérkezik majd az idő, amikor nem fogok tovább gondolkodni azon, hogy nem lehet és nem szabad, és hogy késő már boldognak lenni.
Nem fog érdekelni senki és semmi.
Egyedül csak az, hogy a szerelmet — amit ajándékba kaptam a sorstól — veled megéljem és átéljem, nemcsak álmomban, hanem a valóságban.
Egyszerűen fogom magam, és felülök arra a vonatra, amelyik odavisz, ahol laksz.
Tovább olvasom…
Írta:
Gyurkó Mónika
• Feltöltve: 2025. 11. 18. 13:27 • Téma: Önismereti
• Olvasás: 9
A korlát takarásán keresztül bámultam a bátyámat, aki dacosan, szinte már paprikavörös arccal érvelt anyunak, hogy miért ne vigyen magával a barátaival szervezett kirándulásra.
− De anya, had ne kelljen már magammal cipelnem. Állandóan csak nyafogni fog.
− Zoli, el akarsz menni erre az erdei túrára, vagy sem?
− Igen, anya, de..
− Nem akarok több de-t hallani. Ő a kisöcséd, és egyébként is elegen lesztek, hogy tudjatok rá figyelni. Bálintnak bátorítás kell. Állandóan csak a könyveit bújja. Na, nyomás!
Zoli arca már kezdett egy piros lufihoz hasonlítani és attól féltem, hogy mindjárt ki pukkad. Tudtam én jól, hogy miért nem akar elvinni magával. Katalin volt az oka. A lány a hetedik osztályból. Akinek olyan szép hosszú barna haja van. Nem akarja magát égetni, hogy a dedós öccsére kell vigyáznia.
Tovább olvasom…
Írta:
Rose Logan
• Feltöltve: 2025. 11. 18. 08:45 • Téma: Humor
• Olvasás: 10
Ó, édes otthon, te vár, te mentsvár. Reggel úgy fél nyolc tájban felébredtem, egy gyors zuhany és a többi rutin következett. Az éltető nedű már ott várt az asztalon (kávé), de ami elém tárult, az a rendetlenség, hajaj, ezt orvosolni kell – gondoltam, miközben lélegzetvisszafojtva türtőztettem magamat, hogy ne sikítsak, de a komfortzónámból nem akartam kilépni.
Elkezdtem a romokat eltakarítani, beraktam volna a mosást, ahogy ürítettem ki természetesen férjem nadrágzsebét, hirtelen egy titokzatos kulcs akadt a kezembe. Elkapott ott a fürdőszobában a képzelet, mámoros gondolatok jutottak eszembe:
Az első: hogy milliomos leszek, ha megtalálom a kulcs dobozát.
Második: hogy briliánsokkal teli ládát fogok találni.
Harmadik: hogy egy titokzatos ajtót nyit, ahol rejtett aranyládák vannak.
Tovább olvasom…
Írta:
Linda Penny
• Feltöltve: 2025. 11. 18. 07:29 • Téma: Romantikus
• Olvasás: 8
Piros tűsarkúm picit hangosan kopog ahogy végig sietek a kávézó előtti díszkövekkel kirakott úton. Meleg októberi délután van, a nap beragyogja a várost, bár a fák már vetkőzik sokszínű ruhájukat, elég a kiskabát, azt is kigombolom. Tekintetem végigszalad a kávézó ismerős teraszán. A kovácsoltvas székeken, a hozzájuk illő asztalokkal, amelyeken most is virított vázában néhány szál virág. Meglátom barátnőmet a kedvenc asztalunknál, ahonnan látni lehet a parkot, a halastavat. A parkból gyerekzsivaj hallatszik, sokan kihasználják a gyönyörű időt.
Fellépek a teraszra, látom a barátnőm már rendelt. Két óriási forró csokis pohár áll az asztalon, hatalmas tejszínhab dísszel, csokival és pillecukorral megszórva.
Pálma nem néz rám, a telefonját forgatja és elnéz a távolba.
Úristen, itt valami nagy baj van! - hasít belém a gondolat.
- Szia! - köszönök rá, amint odaérek. Összerezzen, feláll.
- De jó, hogy itt vagy! - úgy ölel, mint aki menekül.
Tovább olvasom…
Írta:
Hajni99
• Feltöltve: 2025. 11. 17. 22:40 • Téma: Élet
• Olvasás: 12
Drága nagymamám konyhájából minden nap finom ételek illatát éreztem. Egyszer mikor meglátogattam épp készítette a finom zserbót. Nagyon jó illatok voltak azok tudta, hogy unokája jön és a kedvencemet csinálta mindig. Nagyon szeretett sütni főzni lesni minden kívánságomat. Vasárnaponként elengedhetetlen volt a hús leves és mikor itt voltam mamánál mire felébredtem már javában főtt az aznapi ebéd. Egyszer kérdeztem tőle mi a kedvenc parfüm illata, hát nagy csodálkozásomra azt felelte , hogy a gyöngyvirág. Mondta már nagyon rég nem talál, de én megfogadtam, ha találok egy ilyen illatot megveszem neki. Hát azóta találtam egyet, de már nem adhatom neki oda, de reménykedem benne, hogy odafent a mennyországban titkon érzi azt a mennyei gyöngyvirág illatát.
Tovább olvasom…
Írta:
Krivák Móricz Ilona
• Feltöltve: 2025. 11. 17. 19:18 • Téma: Dráma
• Olvasás: 12
A nő története
A nő 35 éves volt. Kicsi termete arányos és szép, vékony, 53 cm-es derék és alig 40–45 kiló. Alkata akár egy manökené — ja, hisz az is volt! A munka mellett, amit végzett, felkérte a cége, hogy a bemutatókon szerepeljen. Vállalta, nem a tetszelgésért, hanem mert kellett a pénz.
Hiába volt magas pozíciója, a munka után még eljárt sík-kötni géppel. A férje vitte el és hozta haza, rengeteget dolgozott, de bírta. Már 15 éves kora óta az élet arra tanította — az apja halála miatt —, hogy talpon maradjon és helytálljon.
Volt egy kislánya, aki akkor volt 6 éves. A kislányt a nagymama vigyázta, hogy az anya és az apa tudjon dolgozni.
Tovább olvasom…
Írta:
Bubrik Zseraldina
• Feltöltve: 2025. 11. 17. 17:35 • Téma: Dráma
• Olvasás: 9
Felhők csüngtek az égből, amikor a Nap éppen álmából próbált felébredni. Érezte, egész nap esni fog az eső, de a szélre nem számított. Mikor gondolatait befejezni készült, megjelent a szél. A Nap felvette komor arcát és elbújt a felhők háta mögött.
Talán nem éri őt el a szél.
Poppy Payton
Azt hiszem, én vagyok a világon a legjobb barátnő. Tegnap megígértem Candice barátnőmnek, hogy ma munka után elmegyek vele a Forradalmi Ifjúsági Napokra.
Tovább olvasom…