„Filozófikus próza” – novellák

A filozófikus próza olyan novellákat foglal magában, amelyek nem csupán történetet mesélnek, hanem kérdeznek, vizsgálnak és gondolkodásra hívnak. Ezek az írások az emberi lét alapvető kérdéseit érintik: az idő múlását, az identitást, a szabadságot, a döntések súlyát és a valóság természetét. A cselekmény sokszor háttérbe húzódik, hogy teret adjon a belső párbeszédnek és az elmélyült felismeréseknek.

A filozófikus novellák a gondolat és az érzelem határán születnek. A sorok között ott munkál a kétely, a keresés és a megértés vágya, miközben a próza nyelve letisztult, mégis rétegzett. Ezek a szövegek nem kínálnak kész válaszokat — inkább irányt mutatnak az önálló gondolkodáshoz és az önreflexióhoz.

A filozófikus próza különleges olvasói élményt ad: lassításra késztet, megállít, és arra ösztönöz, hogy más szemmel nézzünk önmagunkra és a világra. Ezek a novellák azokhoz szólnak, akik nemcsak történeteket keresnek, hanem értelmezni szeretnék a létezés mélyebb összefüggéseit is.

Merülj el a filozófikus próza világában, ahol minden bekezdés egy gondolatkísérlet, és minden történet egy belső utazás kezdete.

.Földi időszámítás szerint, január tizenharmadikán történt. Nem volt sem előzmény, sem figyelmeztetés. Egyszerűen csak megtörtént. Hogy pontosan mi is? Azt nem tudni. Csend lett, vészjósló csend. A földbolygó egyszer csak elhallgatott. Fényei és a rádióhullámok kavalkádja, az a bábeli zűrzavar, amit magából ontott kifelé, egyszerűen megszűnt. Január tizenharmadikán, az első időzóna szerint pontban huszonhárom óra ötvenkilenc perc, ötvenkilencedik másodpercében. A tüzek kialudtak, az atomerőművek láncreakciói leálltak, a gépek leálltak. Csend lett, vészjósló csend. Mintha csak elvágták volna, minden egyszerre megszűnt. Az emberek is elhallgattak, a madarak éneke is megszakadt. A szél is megállt, a tomboló hullámok is elsimultak. Megálltak a tengeri áramlatok, megszűnt a dagály és az apály…