A lírikus novellák a próza és a költészet határán születnek: finom érzelmek, hangulatok, emlékek és belső monológok rajzolják meg a történetek lényegét. Ezek az írások nem a cselekményre helyezik a hangsúlyt, hanem arra, ahogyan a lélek reagál a világra — csendben, mélyen, őszintén.
Itt olyan lírai hangulatú történeteket találsz, amelyek lassan bontakoznak ki, elidőznek egy érzésen, egy képen vagy egy gondolaton. A Múzsák Könyvtára szerzői ebben a kategóriában a belső rezdüléseket, a kimondhatatlan pillanatokat és a finom lelki íveket emelik középpontba.
Merülj el a lírikus novellák világában, és engedd, hogy egy írás ma is megszólítsa a belső hangodat.
Itt olyan lírai hangulatú történeteket találsz, amelyek lassan bontakoznak ki, elidőznek egy érzésen, egy képen vagy egy gondolaton. A Múzsák Könyvtára szerzői ebben a kategóriában a belső rezdüléseket, a kimondhatatlan pillanatokat és a finom lelki íveket emelik középpontba.
Merülj el a lírikus novellák világában, és engedd, hogy egy írás ma is megszólítsa a belső hangodat.
Ha havat hoz a szél, nem csak fehér takarót borít a tájra – elhozza a csend illatát is. A hideg lassan beszivárog az ablak résein, fázósan húzzuk magunk köré a puha takarót. A kinti csodát csak így jó nézni, a meleg kandalló előtt ülve. A világra ilyenkor valami ősi nyugalom borul, elhallgat a zaj, egy kicsit meghal a világ. Ilyenkor jó a kandalló elé ülni – nézni a lángok táncát. Kortyolni borostyánszín bort, a pohár szélén megcsillan a fény. Ünnepelni csendben azt, hogy még itt vagyunk, hogy még tart az élethez való kötődés. Emlékek villannak fel, minden mondatunk így kezdődik: „Emlékszel? – és rég elfeledett arcok, hangok, történetek jönnek vissza. Újra éljük őket, és a családi legendárium részévé válnak. A fehér: szentség, a bor: rituálé. Odakint pihen a világ, végre csak "van" –…Tovább olvasom…
Minden ünnep egy emlékparázsból születik, vélt vagy valódi történet, ami a lélek mélyén gyújt fényt. Történelmi pillanat, tanulságba simuló csend, szokássá válik – hogy megőrizze azt, ami egykor történt. Mert csodák voltak a földön, akkor is, ha ma már nehezen hisszük el. Legendák, mítoszok beszélnek róluk. Háromezer éve, valaki megszületett és elhozta a fényt. Akkor fellobbant egy láng, ami még ma is világít, de egyre halványabb és fáradtabb. Nézz körül. Hol van a szeretet, aminek a nevében többször öltek, mint a háborúk halottainak a száma. Személyválogatás nélküli elfogadás, kimondjuk és megdöbbenünk, hogy nem megy. Mert a másik hibáit felnagyítva látjuk, és közben nem jut eszünkbe a régi bölcsesség. A másik csak tükör, amiben önmagunkat látjuk. Ha a tükör szilánkokra robban, akkor is…Tovább olvasom…
Anima errantis in infinitum – A lélek a végtelenbe vándorol – súgnám egy perzselő nyári napon, amikor a Fórum elnémul, és a kőpadokon csak az árnyék pihen. Ha Rómában jársz, élj úgy, ahogyan a rómaiak – mondanák, ha ott jártál volna. Hány évszázada, hogy csak romok beszélnek a hajdani dicsőségről. A mai kor diktátorainak ennyi sem fog jutni. Már haláluk után ledöntik a szobraikat, életművük az utókor gyűlölete lesz. No de hol is tartottunk? Ó, igen, szóval ha Rómában járnánk… Talán egy elvetélt filozófus lennék... vagy ha a sors másként rendeli, rabszolga – követ törve, a szabadokat gyűlölve, mint elérhetetlen csillagokat. A haragot és megvetést, amit irántuk éreztem, magammal vinném. Egy szerepet játszanék, ami mögött évszázadok dühe tombolna. De ha nincs semmim, csak önmagam, akkor……Tovább olvasom…
Az élet országútján több megálló is arra késztet, hogy számvetést végezzünk. Ezek a megállók vágyból, reményből, fájdalomból, örömből és még milliónyi érzés rezdüléséből állnak. A földi idő szerint jó, ha 60-70 év, de ez is változó. Amit magunkkal hozunk – élettervet – az előző életek tapasztalataiból állítjuk össze. Ateistaként vitatkoznál ezzel – neked is igazad van – de nem veheted el azoknak a hitét, akik szerint így van. Itt tartózkodásunk ideje szabott, és nem kikerülhető. Vannak ugyan rejtett ösvények, de ezek zsákutcák, amik sehová sem vezetnek. Ügyesen lavírozunk az elképzelt állomások között, de mindig visszavezetnek bennünket a csalódások és kudarcok az eredeti sorsvonalra. Ennyire pocsék tervezők lennénk? Nem, mert mindig ott vagy, ahol lenned kell. Most elhúzod a szádat…Tovább olvasom…
Damaszkuszi töredékek I. Egy év, az háromszázhatvanöt nap. Azóta botorkálok egyedül, Damaszkusz felé. Nem látok lábnyomokat előttem, és mögöttem is csak a szél törli el az emlékeket. Néha feltűnik egy másik árnyék, egy lélek, aki szintén megy előre, leszegett fejjel. Nem néz rám. Én sem kérdezek. A szavak széttörnék a magány méltóságát. Talán így van az egésznek értelme. Mert mit is mondhatnánk egymásnak? A férjem egy égi kávéház teraszán ül — vajon már ott van előtte a kávé? Én még késésben vagyok. Nem tudom elkerülni a jóakarók kliséit. „Odafenn vár” – mondják. „Ha kéred, segít.” „Mintha még itt lenne.” Szavak. Olyanok, mint egy eldobott díszlet, amikor a darab már régen véget ért. Majd odafent megtudom, hogy mennyi volt belőle igaz. Az ateistákról nem is beszélve. Szerintük „odaát”…Tovább olvasom…
Minden pillanatban szól egy harang. Valahol, valakiért. Egy halk, mégis éles hang – lélekharang, amely lehet búcsúzó suttogás vagy hazatérő léptek tisztelete. Az angyalok zenéje ez – harangtorony vagy campanile – játszunk a szavakkal, de a lényeg nem változik. Üdvözlet vagy elengedés – egyformán fontos, mert a zene, amit játszik, hív és megbocsát. Ha a világ elhalkul, akkor felcsendül egy érces hang, és te már tudod a hazavezető utat. Nem számítanak már a tüskék, amik megsebeztek. Nem fáj a hideg marta seb a testeden, mert egy hang szól és hazavezet. Messziről hív, messzire kísér. Őrzője a pusztulásnak, a tűznek, az ellenségnek, vidám kísérője násznak, szomorkás őre a távozásnak. Örök kísérő életünk során, társunk, amikor végleg búcsúzunk. Emlékszel a lélekharang tompa hangjára? Mint…Tovább olvasom…
Felnőttként visszanézni olyan, mint meztelen lélekkel állni önmagunk előtt. Nem a vágyott képet látjuk, hanem az igazi arcunkat. Ilyenkor reped a tükör…mert úgy érezzük hogy ellopták az álmainkat. Álomtolvaj járt a házunkban. Vagy mégsem? Talán keressük máshol a választ. Férfi lettél, mielőtt ideje lett volna. Apa képed – ha volt is- csak árnyék. Kitaláltam? Akkor induljunk el ezen az ösvényen. Lehet hogy él, de te már nem tudod hogy hol. Ez fáj, mert nem tudsz mihez mérni. Fogd hát amid van. Korán kellett hordoznod mások terheit, gyermekként léptél a férfi szerepébe. A valóság elvitte az álmaidat. Nem maradt idő vágyakra és álmokra. Látom a szemeidben, annyira vágytad a szeretetét – miközben elítélted – és magad is hozzá hasonlóvá lettél. Azonosulni a szeretett személlyel, olyan…Tovább olvasom…
Szerepeket viselünk. Maszkok mögé bújva hazudjuk az újabb életet. Karnevál és síri csend. Két nagy amplitúdó között, ott didereg a lélek. Fázik és keres egy boldog pillanatot. Mert akkor ott jó volt. De vége. „Ez sem az igazi.”– sóhajtunk fel. Még nem tudjuk a zseniális zenebohóc válaszát. „Van másik”. Játszani tanultunk – és játszunk, én nőként, te férfiként, két külön világban mozdulunk, néha belenézünk a másik tükrébe, felsóhajtunk: „De jó, hogy az nem az én világom!” Persze jobban tudnánk. Sajnos nem – csak nem látjuk be. A másik élete: kavics és szikla, botlás és borzalom. „Miért nem veszi észre?” Talán mert mi sem látjuk a saját gödrünket. Néha kinézünk a rendezőre: „Így jó lesz?” De az instrukciók már rég elhaltak. Nem halljuk, mert mi tudjuk jobban. Tudjuk, hogyan lehet…Tovább olvasom…
A lírikus novellák mellett érdemes felfedezni azokat a történeteket is, amelyek a lélek rezdüléseit, a mélyebb érzelmeket vagy a személyes élmények finom rétegeit jelenítik meg – más stílusban, más szemszögből.
Kapcsolódó témák:
Érzelmes, Nosztalgikus, Ironikus, Élet, Kortárs
Kapcsolódó témák:
Érzelmes, Nosztalgikus, Ironikus, Élet, Kortárs