„Filozófikus próza” – novellák

A filozófikus próza olyan novellákat foglal magában, amelyek nem csupán történetet mesélnek, hanem kérdeznek, vizsgálnak és gondolkodásra hívnak. Ezek az írások az emberi lét alapvető kérdéseit érintik: az idő múlását, az identitást, a szabadságot, a döntések súlyát és a valóság természetét. A cselekmény sokszor háttérbe húzódik, hogy teret adjon a belső párbeszédnek és az elmélyült felismeréseknek.

A filozófikus novellák a gondolat és az érzelem határán születnek. A sorok között ott munkál a kétely, a keresés és a megértés vágya, miközben a próza nyelve letisztult, mégis rétegzett. Ezek a szövegek nem kínálnak kész válaszokat — inkább irányt mutatnak az önálló gondolkodáshoz és az önreflexióhoz.

A filozófikus próza különleges olvasói élményt ad: lassításra késztet, megállít, és arra ösztönöz, hogy más szemmel nézzünk önmagunkra és a világra. Ezek a novellák azokhoz szólnak, akik nemcsak történeteket keresnek, hanem értelmezni szeretnék a létezés mélyebb összefüggéseit is.

Merülj el a filozófikus próza világában, ahol minden bekezdés egy gondolatkísérlet, és minden történet egy belső utazás kezdete.

A történet a lap szélén született, ott, ahol a mondatok elvékonyodnak, és a papír elkezd kételkedni a saját anyagában. A könyv nyitva feküdt, nem olvasásra készen, inkább tartásban, mint ami pontosan tudja, hogy amit őriz, nem betű, hanem irány. A sínpár mindig is ott húzódott benne, láthatatlanul és megmásíthatatlanul, a vas tisztán és egyenesen futott végig a lapokon, olyan pontossággal, amely nem hajlik, nem keres kiskaput, nem alkuszik.

A vonat megjelent, jelenlétté sűrűsödött, mint egy felismerés, amely régóta létezett, csak most kapott végre helyet. A fák álltak, a hó hullott, a világ nem tett hozzá semmit, mert nem volt mit fokozni rajta. Ez nem hívás volt és nem búcsú, hanem állapot, annak felismerése, hogy a történet nem engedélyt kér, hanem helyet, és csendesen annyit mond…