Hócsend

A hold ma nagyobb, mint bármely igazság,
kerek, súlytalan ítélet az égen.
Lámpások sora őrzi a feledést,
s a hó úgy lélegzik, mintha hinne még bennünk.

A fák fázó karjai összebújnak,
árnyékuk finoman ér a fényhez —
nem kérnek semmit, csak várnak csöndben,
mint akik tudják: az idő nem siet.

Minden lépés alatt ébred az út,
szikrázó titkok sercegnek a jégen,
mintha ezer régi emlék mondaná:
„Gyere, még nem vagy egyedül egészen.”

A világ ma tiszta, egyszerű és törékeny,
se múlt, se jövő, csak ez az este,
és ha a szíved megáll egy pillanatra,
talán ráébred: a csönd is szerethet.

Hozzászólások (1 darab)