Őrizetlen Föld

Múló idők ellebbennek,
leplet borít felhőkkel az éj.
Hajlongó fák levél-szemekkel esedeznek,
integető gyökerek felmerednek,
fájdalomban rothadó szeneknek.

Nyálkás foltoktól ragadón,
hullámverésbe fulladt dög,
uszonyán gyilkos habkéreg,
bűzlik jóslón, riasztón.

A szenvedés látványa,
nem kiváltság, sem erény,
rengő föld, omló bánya,
lávafolyam, füst, sikoly és fény.

A gyümölcs zamata is már,
aszott, keserű pohár,
őrizetlen hagyott földvilágunk,
fonnyadó humusz.

Önzéssel lapátolt sírunk,
fed minket eltűnő lepellel,
vagy lángba ölt pernyével
ítélve, szunnyadva porladunk.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.