Alkotó Szeretet

Két alak árnyéka lebben,
asztalnál a kopott műhelyben,
foltos rajz fölé hajlottan.

Nagyapa tervezgette álom,
készül unokának,
négy kerékkel száguldó,
pöffentő gőzös autó.

Kis vonat a repedt asztalon,
marékba szorult a mozdony,
fogaskerék, lendítő, csapágy,
szétgurult fémhalom.
Minden meglesz talán!

Szemét húzva igazítja,
szakállát az öreg Apó,
ősz már a bozont.
Feszül az ódon zakó,
fáradt, kérges kezével,
makacs csavart lazítja.

Kis rúgót feszít, eltörhet,
könnye mosolyogva cseppen,
fiát látja e gyermekben,
tanulni vágyó kis szemekben,
megsimítja a szeretet.

A falon fehér láncos óra,
múló perceket ketyegtet.
Örömmel tankolva lelkeket,
kulcs, fogó, fúró már nem cseng.
Sikít, szuszog, remeg, zenél.

Arcát érinti szelíden a kis legény,
hálásan bámulva a kész remeknél.
Felemeli az alkotás közös,
erőt adó szelleme,
dudál egyet s elszalad vele.

S megmaradt a Szeretet.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.