Jön a vonat

Néma állomás, csendes, kihalt
az őszi estben.
Gesztenyék hullnak tompán,
puffannak a tetőn.

A peron szélén,
nehéz táska vállamon.
Barátként közeleg a mozdony,
s fényével kacsint.

Síneken küszködő, sikoltó kerekek,
himbáló vonattest fékez, remeg.
Közelebb lépek, ismerősek az emberek,
sokszor látott munkástömeg.

Homályos ablakon át pisze orrok,
nagy szemek bámulnak rám,
kis ujjakkal rajzolnak.
Ajtó nyílik, szisszen, a kalauz bólint,
köszönt mozdulattal.

Lendülünk, s a fények,
ott kint eltűnedeznek,
a szaladó, borús tájjal.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.