A repedés mentén

Embernek születtem,
tapasztalni jöttem.
Néha összecsapnak a hullámok,
mint előttem a tenger.

Belül háborgás,
egy ki nem mondott kiáltás,
majd egy szünet –
egyetlen nagy lélegzet,
ahol minden átrendeződik,
és a repedés mentén fény szivárog.

Ha az út elhomályosul,
elengedem a szorítást,
figyelek,
mert a sors ilyenkor
más irányból szólít.

Itt minden idő földi idő,
a repedések tanítanak járni,
és ami egykor angyalinak tűnt,
lassan emberré válik bennem.

Itt belül lehetek angyal,
a világ hívása elér,
lépteim súlya földre húz,
és minden nap emlékeztet:
embernek születtem.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.