Hajnali ébredés

Ha álmomból felébrednék hajnali rejtélyes órán,
s megpillantanálak téged mellettem,
édesen aludni az ágyban,
azon nyomban, ösztönösen
félálomban
bújnék a félhomályban
hozzád,
sóváran.

Bújnék félálmomban
testedhez,
lázasan,
s meleged szívnám magamba,
mikor még a sötét küszködik a fénnyel,
mikor a hajnal még csupán dereng,
mikor még gyenge, erőtlen,
ahhoz, hogy győzzön, szemben
az éji sötétséggel vívott harcban.

Bújni szeretnék,
hozzád,
de tudom, nem lennék elég bátor.
Valami belső erő megállítana, visszatartana,
kezem mozdulna, de kellő erő híján
félúton megállna,
s csupán néznélek, amint békésen alszol
a félhomályban.
Csodálnám szépvonalú ívét ajkadnak.
Fürkésző tekintetem megpihenne
hajad egy rakoncátlan, arcodba hulló tincsén,
s nézném, amint megcsillanna rajta
a lágyan remegő hajnali fény.
És a látványtól részegen, kábán
ekkor szomjúzó szám arcodhoz hajolva
orvul elrabolná mit sem sejtő ajkad.
Csókommal így köszöntenélek.
Ez lenne az én téged üdvözlő hajnali
jó reggelem.
Édes.

Hozzászólások (2 darab)