Megdicsőülés

Virágvasárnapra, hajnalhasadó lombfakadásra
Virágba borult rózsaszín magnóliám oltára,
Tavaszi újjászületés nemes ősszimbólumán át
Csodáltam cseppfürtjei gyöngyös esőzuhatagát.

Hárs tövében kibújt kék ibolya sziromszeme,
Kipattant a sárga aranyeső, kertek díszeleme,
Kikeletistennő keleszti a tavaszt, barkás a gang,
Tojásfámon cikáz a húsvéti jerke csengőrang.

Golgotáról harsonák hangja harsogott,
Simon örömigét hirdetett, feltámadott,
Kőbarlangjából kilépve a napvilág kifényesedett,
Üdvözítve légy, testvér! Megváltónk így vélekedett.

Hálám hordoztam a hosszú Galileai zarándokúton,
Esedezve lábai elé borulok, könnyeim zúzom,
Tócsöppjeimet morzsolom némán, hangtalan,
Detektálod lelkem, opálos testruhám anyagtalan.

Szeplőtlen hitem kegyhelyedre terítem,
Karizmád által lassan felsegíted esendő lényem,
Rómából visszhangzott a harangok hangrítusa,
Harmadnapra kipirkadva lecsendesült az égi tusa.

Szentföldön kegyszobrokká váltak Mária Magdalénák,
Jeruzsálemi keresztúton ma is szólnak az imák,
Soha nem feledjük Jézus gyötrelmes kereszthalálát,
Vétségünkért elszenvedett megosztatlan fájdalmát!

Miértünk ártatlanul tűrte megszégyenülését,
Tanítványok hirdetik házában dicsőülését,
Ezüsthajú galambbal Én is közéjük reppentem,
S megváltásomért imát rebegtem. Ámen!

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.