Nem mozdul a lámpa alatt a fény, csak remeg, mintha emlékezne. A város elhallgatott – csak a cipősarkak távolodó koppanásaTovább olvasom…
Semmi, s benne minden él, a lét határán rezzen a szél. Van is, nincs is, álma mély, az értelem is semmi még.Tovább olvasom…
Fekete-fehér az este, szürkén nyúlik el, a lámpafény hűségesen őrzi a helyet. A vasnak dőlve szívdobogva figyelem, a csendből remény nő ki vagy félelem.Tovább olvasom…
Legyek lámpás az erdők mélyén halvány fénysugár a tévelygőknek reményt ontó kis pilács a rengeteg sötétségbenTovább olvasom…
Nem érint a kéz, mégis remeg a bőr, ahogy egymásba simul a csendem és a csended. Az idő megáll — nem kérdez, nem dönt, csak nézi, ahogy két lélek felismeri önmagát a másikban.Tovább olvasom…
Mind fényt hordozunk, ezen a bolygón élve, Az álmaink nyomán új terek nyílnak rendre, A szívünk halkan szól, mégis dallá perdül, És átölel a lét, mikor minden út elül.Tovább olvasom…
Mint a hajnal fénye, Szíven át fény tör elő, Tétova lépések, Mégis minden oly erős.Tovább olvasom…
Ordas elmúlás vagy megmentő? "Ki ránk les százezer alakban" oly rideg, fagyasztó, ijesztő bár a gyarló testnek, vagy csak az?Tovább olvasom…