Van egy Ország

Van egy ország! Van egy ország, mi önön magával határos. Határai mégis körbeölelik az egész földet! Bárhová mész, bárhová vet a sors szele, ha a szélre bízod a magyar szót, bizonyos, hogy magyar ajak válaszol reá!
Van egy ország! Van egy ország, mi az egész világot magához öleli! Mi mindenkit teljes szívéből szeret. Mégis gyűlöli! Igen. Nagyon tud gyűlölni. Nagyon, de nagyon tud! Ugyanakkor befogadja a gyűlöletből érkező idegen anyaméhet! Ami, ha aztán megfogan, már nem lesz soha többé idegen! Már nem gyűlölt! Már nem ellenség. Hanem a mienk! És ami a mienk, azért tűzbe megyünk!
Van egy ország. Van egy ország, mit vastag láncokkal béklyóba vertek, mégis jogot formál a létezésre, és láncait fegyverként használja rabtartói ellen! Melynek lakói tűrik a saját rabszolgaságukat, ámde felzúdulnak a gyengébb nemzetek védelmében! Egyként felemelve a gyengét, míg az erősnek ököllel ver oda olyat, hogy az létezésében is elbizonytalanodik!
Van egy ország! Van egy ország, hol a békétlenség nemzeti sport! A káromkodás lélegzetvétel, a panasz szava ima. Lázadni olyan, mint szomjazónak vízhez jutni! Panaszkodva boldog nép ez! Hol a pesszimista felszín alatt nagyon is erős élni akarás és olyan humor lakozik, mit csak magyar tud és magyar ért!
Van egy ország, hol mi vagyunk a sírva vigadás koronázatlan királyai, díj nélküli mesterei! Ahol örömünkben sírunk, nyomorunkon nevetünk! Képesek vagyunk a legszomorúbb nótára is asztalt csapkodva mulatni. Nálunk a bánat nem depresszió! Szívesen látott vendég az, kinek bizakodva ölelgetjük vállát! Kiből szenvedéllyel telítve, életenergiát, annak esszenciáját nyerve, főnixmadárként, annak hamvaiból születik újjá a földbe tiprott! Erősebbé, hatalmasabbá téve nemzetünk, hazánk, népünk és önön magát.
Van egy ország! Van egy ország, melyet szapulva szeretünk! S ahová a világ végéről is hazavágyunk a húsleves mellé! Nagyanyánk ráncos kezeit csókolva könnyeinkkel mossuk, miközben hazai röggel a zsebünkben keressük boldogulásunkat idegenben, idegenként!
Van egy ország! Van egy ország, hol a hit olyan, mint entitásnak a levegő! Mégis megtagadják Bizánc parancsait! Hol az idegen papokat szemforgatónak nevezik, ugyanakkor Szűz Máriának ajánlották fel vérrel és könnyekkel nehezen szerzett földjüket! Saját hazájukat! Ellentételezés és hezitálás nélkül, hitükért!
Van egy ország! Van egy ország, hol, ha elromlik valami, megjavítjuk, ha nem lehet, akkor megfordítjuk, és úgy állunk neki. Ahol a lehetetlen szó jelentése értelmezhetetlen számunkra! Ahol nem az a kérdés, hogyan, hanem hogy hányféleképpen lehet?! Ahol mindenkinek más és más működő ötlete van arra, amit idegen népek lehetségesnek sem tartanak! Ahol, ha eltörött, megragasztjuk! Ha leesik, felszegeljük! Nálunk a kreativitás népi hagyomány. Dróttal és szigetelőszalaggal lehetőséget teremtünk a lehetetlennek is! Az akadály szót nem ismerjük, mert a megoldandó feladat kitakarja azt!
Van egy ország! Van egy ország, ahol a kissé szabálytalan normális? Hol még a szellő irányát és erejét is szabályozzuk! Hogy aztán senki se tartsa azt magára nézve kötelezőnek. Szigorú szabályok és a kiskapuk művészete ez! Tiszteljük a törvényt, ugyanakkor az első dolgunk megkeresni, hogyan lehet kicsit hajlítani rajta. Ez nem rosszindulat, inkább egyfajta túlélési ösztön, ami rugalmassá tesz minket a merev rendszerekben, mit mi alkotunk saját magunknak, hogy aztán szidhassuk, hogy milyen nehéz is az élet benne! Persze mindenki hibás, csak éppen mi magunk nem!
Van egy ország! Van egy ország, ahol még a vendégszeretet is agresszív tud lenni! Ha vendégségbe mész, akkor is enned kell, ha már nem bírod. Akkor is innod kell, ha már a füleden jön ki, és akkor is kérsz még egy süteményt, ha már a hátad közepére se kívánod!
Van egy ország! Van egy ország, hol a kert végétől már a világváros kezdődik! Nagyvárosok lüktető fényeivel, vagy éppen magával Budapesttel! Mégis, tőle alig egy órára végtelen a nyugalom, hol megállt az idő! Olyan kontraszt ez, melyet csak magyar ért, mely tükrözi az ország különleges ritmusát, népe lelkületét!
Van egy ország! Van egy ország, hol a történelmi trauma maga a nemzeti büszkeség! Bár sokat emlegetjük a balsorsot, pont ez kovácsolt minket acélossá. Büszkék vagyunk a Nobel-díjasainkra, a találmányainkra és arra, hogy egy ilyen kicsi ország ennyi értéket ad a világnak. Büszkék vagyunk mindenre, mihez a magyarság egy nyúlfarknyit is köthető! Büszkeségünk maga a feltaláló szellem! Nekem ne mondják meg! Nekem ne szabályozzák! Olyan nép vagyunk, amelyik a semmiből épít atomreaktort, ámde közben a legegyszerűbb szabályokat is megkérdőjelezi. Ez a lázadó szellem néha önpusztító, de ugyanez a szikra szüli a zsenialitást is.
Van egy ország! Van egy ország, hol a konyhából a csípős az már mar! Az édes már mázos! S mi a kettőt vegyítve éljük meg azt a mámort, mit dédanyáinktól örököltünk. Ahogy a paprikánk tüzes, úgy az életünk is ilyen. Nehéz és zsíros ételeink után haldokolva próbáljuk túlélni a vasárnapi ebédet, hogy aztán a legfinomabb házi süteményekkel oltsuk a pokol kínjait, majd levezetésképpen könnyű krémessel zárjuk asztali imádságaink. Hogy aztán, ha túléltük a családi összejövetelt, magunkat gyógyítsuk a magyar konyha „szent hármasával”! Zsírral, hagymával és paprikával. Brutálisan nehéz ételek, amik megfekszenek egy gyengébb gyomrot, de benne van a föld ereje, a nap tüze és a nagymamák végtelen gondoskodása. Egy tál pörkölt nálunk nemcsak étel, hanem egy ölelés! Egy tál leves maga az imádság! Az Úristennel való őszinte kommunikáció!
Van egy ország! Van egy ország, hol mi mind magányos farkasok vagyunk. Imádunk vitázni. Ahol két magyar, ott három vélemény! Szeretünk külön utakon járni és makacsul kitartani igazunk mellett, ámde ha baj van, összezár nemzetünk. Egységként, dühös bikaként felöklelve mindent, ami utunkban áll! Olyan egységre vagyunk képesek, ami hegyeket mozgat meg, tengereket léptet ki medrükből, arkangyalok hadát kényszeríti hátrálásra. Akkora erő, mitől még maga a Sátán is megretten!
Van egy ország! Van egy ország, ahol semmink sincs, ámde a hűtő mindig tele! Sírunk, panaszkodunk, hogy nehezen élünk! Ámde ha betoppan egy váratlan vendég, pillanatok alatt előkerül a házi kolbász, a pálinka és a háromfogásos ebéd. A semmiből is dőzsölést rittyentünk könnyedén és önzetlenül.
Van egy ország! Van egy ország, ahol tízmillió tudósunk ül kispadokon a falusi kocsmák előtt, mindent is jobban tudva! Értve az érthetetlent! Tudást és tehetséget már az anyja kebeléből anyatejként magába szívott e nemzet! Ülünk a falusi kocsma előtt vagy a pesti gangon, és úgy fejtjük meg a világpolitika és a kvantumfizika legmélyebb titkait, mintha mi találtuk volna fel. Mert mi is találtuk fel! Még a feltalálást is! A mindenhez is értés néha vicces, mégis valós! Valójában egy nagyon széles látókörű, művelt nép arca tükröződik vissza a nemzeti kátyúban összegyűlt esővízből! Melyet mindenki észrevesz, miről mindenki tud, mégis átlépi a magyar, be nem tömve azt! Mert neki nem dolga az, így hát inkább nyakukat törik! És ez a mi tragikomédiánk. Mely nélkül élni képtelenek lennénk!
Van egy ország! Van egy ország, hol a bizalmatlan kezdet örök barátsággal végződik! Mert a magyar egykönnyen be nem adja derekát! Távolságot tartva gyanakodva nézzük az idegent! Méregeti, s nem igazán engedi maga magához azt! Ámde ha egyszer valakit bizalmába fogad, az a barátság sziklaszilárd és egy életre szól.
Van egy ország! Van egy ország, hol a modern technológia és az ősi babonák kéz a kézben járnak! Miközben kérdéseinkkel és válaszainkkal a világ tudósait ejtjük csodálkozásba! A legújabb találmányt is kézenfekvőnek vesszük, miközben simán megállunk, ha átmegy előttünk egy fekete macska! Péntek tizenharmadikán megszeppenve létezünk és lekopogjuk a szerencsét, ha éppen úgy esik. Olyan kettősség ez, mi gondolkodásunkban minket, magyarokat egy pillanatra meg nem akaszt. Akárcsak a magyar néptánc! Brutális fizikai teljesítmény. Csapkodják a lábukat, ugranak, a végkimerülésig pörögnek. Van benne egyfajta dac. Akkor is megmutatom, hogy én tovább bírom! Ez a keménység mégis esztétikus, büszke és sugárzik belőle az életerő. Hagyomány, technika és babona! Mind kéz a kézben jár!
Van egy ország! Van egy ország, ahol a romkocsma-romantika. Ahol a pusztulásnak is új életet adunk! A világon sehol máshol nem tudják olyan elegánsan és stílusosan az elmúlást és a kinyiffant jövőt tálalni, mint mi, magyarok! Nekünk a szétmálló vakolatú bérházak udvarán kialakított dizájn! A döglött ló csak alszik, s ki fordítva ül azon, az csupán más irányba tekint. Akkor is, ha a fal felé száguld szélsebesen! Még ha döglött is! Mármint a ló. Hol a golyónyom és a vakolat nélküli falak természetes látványosság. Ez üzenet, mely egyszerre szívszorító és lenyűgöző. Azt bizonyítja, bár megsebeztetek minket, mi még mindig itt vagyunk, mi még mindig szépek vagyunk. Mi még mindig létezünk!
Van egy ország! Van egy ország, minek a pusztában lévő melankóliája egyúttal a szabadsága is! Nekünk a Hortobágy a maga kietlen porosság, a brutalitás, a forróság netovábbja, mégis végtelen szabadságérzetet ad! Olyat, amit sehol máshol nem találsz e világon! Ebben a semmi közepén levő szépségben, a kevésben is meglátjuk a mindenséget. Palacsintát nevezünk el róla, miközben keressük az árnyékot, a hűst és a gyengéden simogató portalan szellőket. Hol a legnagyobb viharban is énekelve humorizálunk! Minél nagyobb a baj, annál jobb vicceket gyártunk! S bár ez kívülről cinikusnak, durvának tűnhet, valójában a túlélésünk záloga. Ez a mi páncélunk! A legbrutálisabb helyzetekben is a halál és a démonok arcába kacagva élünk túl mindent!
Van egy ország! Van egy ország, hol a nyelv a fal és a híd egyszerre! Brutálisan nehéz megtanulni, elszigetel minket, ámde pont ettől olyan különleges a gondolkodásunk. Egy titkos kód, amit csak mi értünk, és ami olyan árnyalt érzelmeket tud kifejezni, amire más nyelv talán képtelen. Szóvicceinket csak magyar ajkú érti, mondja. Idegenben idegenebb az az idegeneknél is!
Van egy ország! Van egy ország, ahol képesek vagyunk vérre menő vitákat folytatni a politika vagy a vallás felett! Nem számít temető vagy templom! Vendégségben vagy a családi asztalnál! Kint vagy bent! Brutálisnak tűnik, és az is! Ámde ha valaki bajba kerül a családból, barátok közül, azonnal ott van mindenki! Nincs az az áldozat, amit meg ne hoznánk egymásért! És igen! Akkor is a Balaton az, ami a mi tengerünk! Lehet, hogy csak térdig ér a vize, lehet, hogy iszapos és néha drága a lángos! Ámde nekünk ez az örök boldogság forrása!
Van egy ország! Van egy ország, ahol a cigánynak kuss a neve! Falra írva uszító hatalom által, mi nem a teljesítményt méri. Árkokat ásunk, mégsem vagyunk képesek egymás nélkül létezni! Eltaszítjuk őket, mégis büszkék vagyunk rájuk! Kiválóságaikra és azok eredményeire. Magyarságukra, arra, hogy a mieink! Magyar nóta, cigányzene kéz a kézben jár! Ez az, amit sírva vigadásnak hívunk. A dallam gyönyörű, virtuóz és magával ragadó, a szöveg mélyebb, fájdalmas, elhagyatottságról, halálról szól. Brutális érzelmi hullámvasút! Az egyik percben még a sárga földig mulatunk, a következőben pedig már a világ fájdalmát érezzük a hegedűszóban. Mégis, a vonzásban ott az ellentét és az ellentétben maga a vonzás! Olyan ez, mint a disznóvágás! Egy brutális szertartás! Kívülről nézve véres, kemény, megterhelő fizikai munka, hol a halál jelenléte normalitás. Mégis belülről nézve ez a család és a közösség legnagyobb ünnepe. A hajnali pálinkázás, a közös munka, az egymásra utaltság és a nap végén az asztalra kerülő étel tisztelete olyan ősi kötelék, ami semmi máshoz nem fogható. Pusztításból születik meg az életben maradás öröme.
Van egy ország! Van egy ország, hol balladáink és népmeséink kegyetlenebbek, mint maga az élet. Befalazott feleségek, tragikus szerelmek, sötét titkok. Ámde a szépségük és a bennük rejlő erkölcsi tanulság mégis felemelővé teszi őket. Nem szépítjük a valóságot, minek is tennénk? Hiszen jól tudjuk! Az élet nehéz, gyakran kíméletlen. Mégis, ezt a kegyetlenséget rejtegetés helyett művészi szintre emeljük. Hűvös profizmus és vérbő szenvedély! Nézd meg a magyar tudósokat vagy a sportolókat! A jégen vagy a laborban fegyelmezettek, precízek és hidegvérűek. Mégis, amint vége a megmérettetésnek, olyan elemi erővel tör ki belőlük az öröm, a sírás és az ölelés, ami megmutatja valódi énjüket! Azt, hogy az áttörhetetlen páncél alatt egy magyarságtól átitatott, érző, mégis lángokban izzó szív dobog.
Van egy ország! Van egy ország, hol az irigység és az önfeláldozó segítség vértestvérek! Úgy van az! Dögöljön meg a szomszéd tehene! Ámde ha valóban baj van, olyankor megszűnik minden ellentét, és az ország egy emberként mozdul meg. Ez a brutális összefogás az igazi arcunk. A kis ország komplexusa visszaköszön úton-útfélen. Mégis világraszóló a hatása! Folyton azt mondogatjuk, hogy kicsik vagyunk, ámde közben bárhol jársz a világon, bármerre nézel, látsz egy magyar találmányt. Brutális a kontraszt a lélekszámunk és a világra gyakorolt hatásunk között. Erre a Dávid és Góliát szerepre titokban minden magyar nagyon büszke. Mégis titkoljuk létünk a világban.
Van egy ország! Van egy ország, ahol magyar nagymama simán skype-ol az unokájával, miközben kézzel gyúrja a tésztát. Olyan kontrasztot adva a meglepett világnak, ami nálunk természetesen fér meg egymás mellett. Az utcán nyersen, durván beszélünk. Ámde közben a magyar nyelv olyan mély és költői, hogy még a legegyszerűbb ember is képes egy-egy mondattal szíven ütni a másikat. Brutális a káromkodásunk, de közben ott van a szívünkben Petőfi és József Attila minden sora.
Van egy ország! Van egy ország, hol a borúlátó himnusz és az életigenlő bor összeköttetett! Himnuszunk egy imádság, ami bűnről és bűnhődésről szól, miközben mi készítjük a világ egyik legédesebb és legnemesebb borát, a Tokajit! Tudjuk, érezzük a sors súlyát, és azt is, hogyan kell élvezni az élet isteni adományait, mégsem élünk vele igazán!
Van egy ország! Van egy ország, ahol a kettősségeink adják azt a belső tartást, amitől egy magyar soha nem törik meg! Csak hajlik, ha kell, a földig, hogy aztán szálegyenesen vágjon vissza puszta öklével, pozdorjává zúzva mindent is!
Van egy ország! Van egy ország, kinek fia, bárhová is megy e világon. Bármerre is veti sorsa, egyetlen szóval képes egy egész nemzet sorsát elmondani. Múltját, jövőjét, történelmét és kétezer éves, mindig ismétlődő sorsát. Trianon!