Szeretnék kilépni pufók testemből, mely rám hagyományozott ajándékként maradt rám születésemből! Már nem bánom azt,Tovább olvasom…
Sóvárgó sejtek tárházaiba, molekulák, s ösztönökre arany pecsétet ültetett e méla Kor.Tovább olvasom…
Megcsobbant arcomban – így a messzi évek távolából –, még mindig egy rettegő kisgyerek néz vissza rám, aki már cinikus, megkeseredett Aggastyánná lett.Tovább olvasom…
Idővel objektivizálja, lecsupaszítva meg is hazudtolja magát az Ember. Korral járó berögzött sztereotípiák éppen úgy keserítik szánalmas kisstílű kis életét,Tovább olvasom…
Kiábrándult álmok úgy csimpaszkodnak bennem, akár a dús szőlőfürtök, vagy az ostobán értetlenkedő csimpánzok. Előbb csak körbekerítenek,Tovább olvasom…
Közelítőn, félúton, immár vészesen a negyvenhez. Egyre morgósabb, türelmetlenebb, Sziszifuszi kődarabként szemlélődöm. Többé-kevésbé még egészségesen,Tovább olvasom…
Előre néznék, de félve, tán egész szemmel hátra is. Zordon háborgása hajléktalanná lett vándorszívemnek csak nem nyugszik.Tovább olvasom…
Elindul, mindennap elindul az ember, képtelen letörölni arcáról a rohanást. Két rohanás között végesre szabatott ítélettel állnak halandó időben.Tovább olvasom…