Belém-tört hangok

Szeretnék kilépni pufók testemből,
mely rám hagyományozott ajándékként
maradt rám születésemből!
Már nem bánom azt,
ha nem sikeredett lefogynom
– emberek igazabb jellemét csupán
így tapasztalhatom!
Kifordított görbetükröket
kellene egymásnak önszántukból mutogatnunk,
mint ahogy a bohóc
vagy humorista sem nevethet örökké,
miközben odabent keserűt könnyezik szeme!
A kinti világnak még nagyon
sok elfogadásra lenne szüksége
megfogadható, tanító leckeként!

Szeretnék már nem szemérmeskedve prűd
s homofób lenni, mikor majd feltárulnak előttem
a Mindenség Vénusz-dombjai,
s én majd toporgó, tétován előbb hátrálok,
s hosszas kérelmek után belépek!
Végzetemet tanulhatnám
bimbóként fölfakadó, halhatatlan pillanatokból!
– Már megutáltam rég,
hogy mindenkit újdonságként
önmaga külcsíne izgathat egyedül s csupán!
Úgy szeretném még elhinni dédelgetve
a megtalálható álmot,
hogy egy kedves Angyal rám talál,
s jóságos szerelemként, babusgatón
körbevesz adakozó szenvedélyeivel!

Az időtlen Jelen körbegyűrűz,
s sokszor maga vagyok az Unalmasság!
Gyarló életem szurokcsöndjébe
ritkán hatolhat még oltó mécsvilág,
gyógyítani vágyó Üstökösfény!
– Szeretnék végre kiáltani,
s így vallani önmagamból:
Rétegek nélkül is lássatok végre engem,
s próbáljatok gondoskodón megismerni!
– Öntudatomban éjszaka készülődik,
– öntudatom szabad szárnyait
még szétteríteném hosszan,
hogy repülhessek adakozó,
csillagok földi mosolyába,
hogy utolszor még
bátran belekapaszkodnék!

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.