Madáriskola

Pitymallott, tiszta volt a levegő,
csicsergéstől hangosodott az erdő.
A madáriskolában kirándulni
készültek a madárgyerekek.

– Rigóék? – jelen!
– Cinegék? – jelen!

Olvassa a bagoly tanító úr a névsort.
De megáll, mert a pinty nem szólt.

Nézegetnek körbe a kedves fiókák,
a nemlétet ők is megtapasztalják.

– Mi lehet vele? Nem szólt senkinek se?
– mondogatják. – Talán beteg a kicsike?
– Vagy elaludt? Honnan is tudhatnánk?

– Gyorsan ide poszáták! Keressétek a
családot és a fészket! Értesítsetek!
– Ha még velünk akar jönni,
a nyárfánál lehet csatlakozni!

Meg is érkeznek a hírvivők,
fiókánk még javában húzta a bőrt.

Nem, hogy tanulni nem szeret,
még kirándulni se megy?

Csodálkozik családja s az erdő népe.
Miért is bújik el szegényke?

Költögeti anyja: – Kicsi fiam, gyere!
Várnak téged a nyárfa tövébe!

– Várnak? Engem? Komolyan, anyu?
Nem felejtettek el teljesen?

– Hogy is felejtettek volna?
Te is vagy az osztály tanulója!

– Én azt hittem, senkinek sem hiányzom,
nincsen nekem ott igaz barátom.

– Butaságokat beszélsz te, gyerek!
Miért mondod, hogy téged nem szerethetnek?
Csak akkor fognak haragudni,
ha még sokáig kell a fánál várakozni!

Összekapta akkor magát,
megigazította borzas tollazatát.
Elkezdett szárnyalni a kék égen,
hogy minél hamarabb odaérjen.

– Boldog vagyok, hogy megvártatok!
Ilyenek a hűséges, igaz barátok.
Megígérem, ezután jól gondolkodok,
többé még késni sem fogok!