Nyusszancs és a hópehely

Kint vastag hótakaró borította a tájat, ameddig a szem ellátott. A fák kopáron nyúltak az ég felé. Ágaikat és törzsüket dér és zúzmara borította. Csend ereszkedett a mezőre. A nyúlüreg bejáratát belepte a hó. A ropogós hókupac hirtelen mozogni kezdett. Lassan kikandikált két hosszú, bolyhos fehér fül, majd néhány szál bajuszka és egy rózsaszín pici gomb orr. Nyusszancs előre szökkent, hogy áttörje az üreg fedte havat, majd belevetődött a mezőt takaró kupacba. Fekete apró szemeivel meglepetten pislogott, majd nagyot szökkent, hogy kiszabaduljon. Két hátsó lábára állt, hogy végig kémlelje a tájat. A távolban a végtelen fehérség és a szürke hófelhők, mint egy puha paplan egybeolvadt. Visszafordult a nyúlüreg felé a biztonságot adó meleg, puha vacokra gondolva. De szívét átjárta az ismeretlen utáni kíváncsiság. Egy szökkenés előre, majd még egy, meglapult, majd körbe nézett. Nincs veszély. Hófehér bundájának köszönhetően beleolvadt a környezetébe. Vidáman nevetve szökkent, egyik ugrás a másik után és elhagyta a mezőt. Egyre távolabb került a meleg otthontól. A fák közé merészkedett. Kicsit meglapult a hó takarásában, ahogy a magas, sudár fákat nézte. Különös érzés járta át a szívét, úgy érezte, hogy valami hivogatja. Talán titkon egy hatalmas hófödte répaföldet remélt. Egy szökkenés, majd még egy szökkenés. Vidáman dúdolta magában a répadalt, amit még Nyúl mama tanított neki; Egy pici répa nő kint csendesen, mezeinyúlnak valón a répaföldenek. Mindegy, hogy fehér vagy sárga, ettől lesz erős a nyuszi bajsza és futásra való lába. - Még néhányszor elismételte magában. Egyre beljebb és beljebb merészkedve az erdőben. Mire észbe kapott már sötétedni kezdett. Körbenézett és mindenhol ugyanolyan fákat látott. Ekkor tudatosult benne, hogy eltévedt. Egy százéves tölgy tövében húzta meg magát. Fázni kezdett, korgott a pocakja, hiányzott neki az anyukája, apukája és a kis testvérei. Kétségbeesett, hogy kint marad egyedül az ismeretlenben, mikor hűllik a levegő és sötétedik. Sírni kezdett, amikor meghallott egy kedves földöntúlian csengő hangot.
- Nyusszancs! Mi a baj?
- Eltévedtem - szipogta. - A mama és a papa nagyon mérges lesz amiért elcsavarogtam otthonról! Félek, fázok és éhes vagyok. Sosem maradtam ilyen sokat távol hazulról! - panaszolta.
- Egyet se félj, csak kövesd az ezüst hópelyhet és hazatalálsz! - szólt a női hang.
- Semmilyen hópelyhet nem látok. Merre keressem? - ágaskodott fel két hátsó lábára reménykedve. - Nem látom - húzta szemei elé fülecskéit úgy zokogott.
- Nézz magad elé! - szólt a hang ismét. - Egyet se félj, csak kövesd a hópelyhet!
-Jé! Itt van, már látom! - szipogott. - Köszönöm!
- Indulj, kis Nyusszancs! Vigyázz magadra! - búcsúszott tőle a hang.
Nyusszancs már nem félt, mert vezette őt az ezüst színű fényes hópehely. Nem sokára elérte az erdő szélét, majd már az ismerős tájat látta kirajzolódni, a mezőt. A hópehely mutatta neki tovább az utat hazáig. Felvette a nyúlcipőt és hazáig meg sem állt a nyúlkölyök. Mama és papa lámpával a kezében a nyúlüreg előtt állt és kiabálták Nyusszancs nevét. A nyúl kölyök belevetődött a szülei mancsaiba, majd zokogva elmesélte mi történt.
- Nincs semmi baj Nyusszancskám, csak legközelebb ne kóborolj el! – mondta nyúl mama.
- Gyertek, menjünk be, mert nagyon hideg van! Mama répalevest főzött neked, ahogy hallom korog a pocakod – mosolyodott el nyúl papa.
- Igen – felelte a kis nyúl. Nyusszancs feltekintett a lebegő, ezüst színű hópehelyre, amely a magasba szállt, majd eltűnt és hirtelen hullani kezdett a hó.
- Ahogy látom megint sokat fog havazni, holnap kijövünk és együtt építünk hónyulat! Gyertek! – szólt nyúl mama.
Nyusszancs jóízűen megette a répa levest, megszárítkozott, majd bebújt az ágyikójába testvérei mellé. Maga elé nézett, majd elmosolyodott, hogy milyen kalandban volt része. Nem tudta, hogy ki szólt hozzá olyan kedvesen. Talán egy hótündér vagy egy kedves angyal? Maga sem tudta, de hálás volt, hogy a hópehely segítségével biztonságban hazatalált.