Rock end Roll

Sanyi műszakja letelt, mégsincs a melónak vége. Hazamegy ebédelni, majd míg a családjával van, feltöltik a droidok a bányászhajóját, megjavítgatják ott, ahol kell. Igazából anélkül is elmenne akár hónapokig, mert ezek rendkívül strapabíró hajók. Arra tervezték őket, hogy túléljék a lehetetlent is. Kell is, mert a külső naprendszerek bolygóinak a magjáig is leásnak vele a ritka ércekért, fémekért, ház nagyságú gyémántokért és a trilitiumért! Ami az univerzum legellenállóbb anyaga és a legkeresettebb is. Most hazamegy, megkajál, szundit egyet és jöhet a második műszak. Hogy ez szabályos-e? Egy fenét. Ugyanúgy szigorúan tilos, mint egy kisebb város méretű bányászhajóval hazaruccanni spagettit zabálni. De hát ez Sanyit a legkisebb mértékben sem érdekli. Nem erőssége sem a szabálykövetés, sem pedig a parancsok végrehajtása. Amúgy meg ilyentájt, a telepesek mind a száztíz bányászhajója ugyanezt csinálja. Mikor Sanyi végzett az ebéddel és a szundival, még játszott keveset lányaival. Legalábbis a négy kisebbel, mert az ötödik már tizenhat. Hát igen, hamar felnőnek a gyerekek. Addig játszik velük, ameddig még lehet. Aztán felnőnek és egy suhanc egyszerűen elveszi őket tőle. Hát igen, gondolt vissza arra, mikor ő is ugyanezt tette még suhancként. Mennyire szerelmes volt! Ahogyan ránéz kissé elhanyagolt feleségére, rájött, még mindig rettenetesen szereti párját. Egy mosolyt küldött felé, és párja visszamosolygott. Ezt megbeszélték. Mikor indult volna, nagylánya hozta neki a vadiúj zenékkel feltöltött fejhallgatót.
– Apu, ezt szeretni fogod. Kemény Rock and Roll-t sikerült rá töltenem. Hat órányi kemény rock!
Meleg mosollyal vette át tini lányától, bár ő még mindig azt a kis ovist látja benne, ami nem is olyan régen volt még. –– Hajaj, hamarosan kirepül… mi lesz akkor ővele? Hogyan fogja túlélni a mindennapokat, ha nem csicsereg a fülébe lánykája.
– Vigyázz magadra, kedvesem, megint itt vannak a Vokkannok. – felesége aggódva jegyezte meg. – Még a csapból is ez folyik.
– Oh, de fárasztó ez! Mintha minket melósokat érdekelne, ki is a naprendszer tulajdonosa. Nekem így is dupla műszakom van, meg úgy is. Tök mindegy, ki szedi az adót, ki viszi el a kitermelt anyagot. Minket nem érdekel a politika.
– Senkit sem érdekel. Viszont most azt mondják, az a Haturi tábornok van itt a seregével. Még soha senkinek sem sikerült őket megállítani.
– Akkor őket láttam hazafelé. Jó sokan voltak. Bár ettől nem lesz rövidebb a műszakom. Indulok, mert nem akarom megvárni, míg elindulnak a többiek is, mert akkor majd dupla üzemanyag megy el a dugóban.
Igen, Sanyi mindig fél órával korábban indul és fél órával később érkezik. Mindig a forgalomra hivatkozik, de ez nem igaz. Öt lánygyermek apja, és az a napi kétszer egy óra plusz pont annyit hoz a konyhára, hogy ne keljen párjának a megélhetésért aggódni. Tudja ezt felesége is, de nem firtatta sohasem. Férje pontosan tudja, mennyit bír.
Külvárosi otthonuk az aszteroidán mindentől távol van, és nekik ez így kényelmes. Sanyi elhelyezkedett a három személyes vezérlőben, egyedül. Régóta így van ez. Három ember kéne, ám de így jobb a pénz. Sokkal jobb, mintha nem egyedül vinné ezt a kisebb város méretű madarat, bolygóbányász űrrepülőgépét. Meg aztán már megtanulta kezelni. A kritikus pontokon a kioldó gombok ki vannak támasztva egy gyufaszállal, így sohase oldanak le. Ha túlhevül az atomerőműve, vagy bármi vészrendszer aktiválódik, az úgyis hangos szirénával jár. Tudni fog róla, és a gyufaszállal kitámasztott kapcsolók azonnal törlik a hibakódokat. Jól van ez így, Sanyi így tud már két évtizede mindig prémiummal zárni. A gép meg bírja, mint állat, mert ez bányászgép. Nem picsogásra van kitalálva, hanem arra, hogy termeljen akkor is, mikor más űrhajók már régen megsemmisültek volna. Megkapta a felszállási engedélyt és lassan felpörögtek a Kvantumturbinák, emelkedett a monstrum. Brigitta jó utat kívánt neki. Igen, neki is udvarolt egykor, aztán valahogy Marian lett a felesége. Ezért Brigi még mindig kissé neheztel rá. Joggal, mert azóta is egyedül él még mindig. A Vokkan hadsereg harci pozícióba rendeződött, és Haturi tábornok rutinosan küldte el a megadási feltételeket, mint ahogyan tette azt minden planéta esetében. Hogy nyomatékot adjon szavainak, minden alkalommal kiválaszt egy aszteroidát, ahol vannak telepesek, és ha nem válaszolnak a követeléseire és az ultimátumát el nem fogadják azonnal, akkor ezt megsemmisíti. Nos, az esetek kilencvenkilenc százalékában válaszolnak és elfogadják a megadás feltételeit. Tekintve, egy hétezer hadihajóból álló hadsereggel nem igazán lehet játszani, se ellenállni nekik. Amúgy meg Haturi tábornok híre, szinte mindenhová eljutott már az univerzumban. Drasztikus megtorlásairól híres, azokon, akik ellenállnak neki. A híre sokkal nagyobb, mint a rémtettei, mert az igazsághoz hozzátartozik, nyolc éve senki sem mert neki ellenállni. Így ütközetben sem volt része azóta, a Veldmuri csata óta, amit olyan fölényesen megnyert. Most is unottan adott parancsot a majdnem lakatlan aszteroida megsemmisítésére, mert a helyi vezető mindenféle nemzetközi szerződésre hivatkozva nem nagyon akart együttműködni. Nos, ha jobban utánanézett volna Haturi tábornok, akkor tudhatná, hogy ezek a Humanoidok, vagyis az emberek, nem igazán szeretnek együttműködni és a szabályokat is sokféleképpen értelmezik. Haturi tábornok még sohasem találkozott földi emberekkel itt a bányászati külső gyűrűkön, meg úgy általában még sehol sem. Ha találkozott volna, akkor tudhatná, nem az a megadós fajta népség. Így aztán nem sokat gondolkodva adta ki a tűzparancsot!
Sanyi hajója teljesen leszervizelve, feltöltve üzemanyaggal és energiával emelkedett felfelé az aszteroidáról, ahol csupán az ő és másik három bányász családja élt. Látta a hatalmas sereget, de nem foglalkozott vele. Ő nem ér rá huncutságokra, neki melóznia kell. És látva a bányászhajó emelkedését, vele se foglalkozott senki sem. Egy bányászhajó a száztízből, ugyan kit érdekel?
Sanyi, éppen térugrásra készült a szomszéd Kauterina hetes szektorába, mikor a Vokkan zászlóshajó energialövedékével, otthonát tűzgolyóvá változtatta, egyetlen szemvillanás alatt. Sanyi keze megmerevedett, éppen a térhajtóműveket készült bekapcsolni. Szemtanúja lehetett családja halálának. Percekig, amik óráknak tűntek neki, képtelen volt mozdulni. Egy könnycsepp gördült le arcáról, majd még egy. Hamarosan látása teljesen homályossá vált, úgy sírt, mint egy kisgyermek. Eltelt tíz perc, húsz, majd fél óra, és még mindig ott lebegett a semmiben. A torony folyamatosan hívta, ám de ő nem válaszolt sem Brigittának, sem senki másnak sem. Belül csak ürességet érzett, kongó ürességet. Megsemmisült szíve, lelke, mindene, és ez csak rosszabbá tette a dolgot. Családja fényképére nézett, ami a vezérlőpult felett volt kiragasztva. Születésnapjára kapta feleségétől alig fél éve rózsaszínű bohókás keretbe foglalva azt. Amit gyermekei nyomtattak, majd saját kezükkel festettek. Ennyi maradt belőlük, és mostanra őbelőle is. Remegő kézzel vette elő nagylánya által felprogramozott fejhallgatót, maximumra tekerve a fejhallgató hangerejét, ám de még nem indította el. Döntött. Maximumra tekert mindent is, ami a bányászhajója teljesítményét visszafoghatta volna, és kikapcsolta a kommunikációt, a rádióját. Igen, a toronyban mindenki látta ezeket az értékeket, Brigitta is. Igen, felfogták, Sándor nem akar leszállni! És nem is fog leszállni soha többé! Sándor kezei még mindig remegtek, mikor a reaktor vészleállító csappantyúját kiékelte egy a szájában rágcsált fogpiszkálóval, ami egyetlen kézzel fogható emléke maradt a családjától a fényképen kívül. Belül üresnek érezte magát, és ami ennél is jobban megrémisztette, eltűntek érzései. Csak egy célt látott a szeme előtt! Egy zászlóshajót, egyetlen egyet, ami megölte szeretteit. Azt a zászlóshajót, ami a Vokkani hadúr, Haturi tábornok hajója. Az a hajó, aki kilőtte a neki mindent is jelentő aszteroidát. Már nem látott mást, a körülötte lévő hétezer hajót se. Nem! Neki az csupán járulékos akadály lett, ugyanúgy, mint mikor egy bolygó magját akarja kibányászni. Ugyanúgy, mint amikor trilitiumot talál és azt akarja kibányászni! A hatalmas bányászhajó, ami másfélszer nagyobb volt bármely hadihajónál is, lassan, nagyon lassan irányba fordult az űrben. Anélkül, hogy egyetlen egy métert is haladt volna bármerre. Sanyi bekapcsolta valamennyi fúrófejet és a bolygóátlyukasztó programot elindította. Azt, amivel egy bolygó felületébe csapódva annak a másik oldalán robban ki, hozzáférve a rendkívül ritka és igen keresett trilitiumhoz. Nem sokaknak van erre jogosítványuk, se bányászhajójuk, ami erre alkalmas. Sanyi ezek közé a nem sokak közé tartozott! A térhajtóművei és a kvantummeghajtók fordulatszáma emelkedett, lassan elérve a kritikus szintet. A bányászhajója teljes felülete tulajdonképpen kilencvenhárom iszonyatos erejű fúrófej volt! Külső burkolata tizenhétszer vastagabb trilitium páncélt hordozott, mint bármely hadihajó. Kellett is, mikor közel a fény sebességével csapódik egy bolygó felszínébe, hogy azt képes legyen átlyukasztani! Most nem bolygó volt a cél, hanem a Zászlóshajó! Az a zászlóshajó, ami megölte az aszteroidakolóniáit, a családját és tulajdonképpen őt magát is! A hatalmas monstrum enyhén remegni kezdett, elérve a maximális terhelhetőséget! Megszólaltak a vészjelzők, ám de leoldani nem tudtak, mert mind ki voltak támasztva, ékelve gyufaszálakkal. Sándor felhelyezte a lánya által felprogramozott fülhallgatót, maximális hangerőn dübörgött benne a Rock and Roll! Az atomreaktor terhelése átlépte a kritikus pontot, már bőven a vörös tartományban volt, hamarosan kiakad a mérőműszer skálája. Igen! Itt volt az idő!
Nem! Sanyinak már nem volt hová, nem volt kihez hazatérnie! Azaz, hogy mégis… ám de az már nem e világon van. Legyen hát! Megteszi, mit meg kell tenni. S bár fején dübörgött a kemény rock, mégis tisztán hallotta a saját hangját, mikor kioldotta a fékeket és elüvöltötte magát földöntúli erőt érezve tagjaiba!
– Rock and Roll!
A maximális fúrófej-kapacitással a bányászhajó kilőtt, a fénysebesség hetven százalékával startolva! Bele az armada közepébe. Célba véve a zászlóshajót! Célkeresztben a zászlóshajóval. Valójában minden más csak és kizárólag akadály volt számára.
Az Armadába csapódó hatalmas tömeg, a közel fénysebességgel száguldó bányászhajó kinetikus energiája által keltett detonáció hihetetlen erővel taszított arrébb és semmisített meg egy tized másodperc alatt több ezer hadihajót. Célját, a vezérhajót, amin Haturi tábornok főhadiszállása volt, nem sikerült elérnie, mert a körülötte az azt védelmező ernyő alakzatban elhelyezkedő hajóhad, azt meg tudta óvni, védeni. El tudták téríteni a felé száguldó kisebb város méretű monstrumot, amelyen kilencvenhárom maximális fordulatszámmal forgó hatalmas fúrófej, mindent azonnal darabokra tépett, amihez hozzáért. Nagy árat fizetett ezért a hajóhad, mert aki az útjában állt mind megsemmisült. A bányászhajót vitte a lendülete és könnyeden szakította át a teljes Armadát, a másik oldalán előbukkanva, megsemmisítve ezzel az rohammal a teljes sereg egyharmadát! A hadúr először nem értette, mi történt, majd mikor rájött, már késő volt, mert Sanyi megfordult és újra rohamot indított ellene. Ezúttal a zászlóshajó fő hajtóművei olyan károkat szenvedtek, hogy már képtelen volt mind a harcra, mind a menekülésre. Közben szólt a Rock and Roll teljes hangerővel. Csak és kizárólag ebbe kapaszkodott már. A harmadik rohammal szintén tudott még meglepetést okozni. Csupán ezzel a három öngyilkos küldetéssel a teljes Armada fele odalett. Célját nem érte el, mert mind a zászlóshajó, mind ő még mindig egyben volt. A negyedik fordulónál már számítottak rá, és komoly tűzerővel fogadták, ám de ez a forgó fúrófejeknek, amik a bolygó belsőjében lévő magma erejéhez és nyomásához voltak tervezve, meg se kottyant. Viszont már kitértek előle a hadihajók. Ekkor jött a meglepetés, a bolygókőzet-zúzó lézersugarai nem tettek különbséget a több kilométeres vastagságú bazalt és a hadihajók közt. Ezzel megsemmisítve mindent, aminek Sándor a közelébe férkőzhetett. A vezérhajó megint megúszta, még az ötödik és a hatodik kört is. Miközben a bányászhajó folyamatosan kapta a találatokat. Amik bár hadihajóktól származtak, nem sok kárt tudtak tenni a hajó központi testében, nem úgy az ásványtároló rekeszekben. A tizenhetedik fordulónál már szinte az egész rakományszállító rész cafatokra szakadt! Az űr ezen része megtelt az elpusztított hadihajók roncsaival! Hatezernél is több hadihajó semmisült meg alig fél óra alatt és bár a vezérhajó megsérült és képtelen volt a mozgásra, a maradék hadihajó próbálta elterelni az újra és újra támadó bányászhajót. Sándor szeme előtt egyetlen cél volt csupán. A zászlóshajónak pusztulnia kell! S bár valamennyi riasztó és vészkürt folyamatosan dolgozott mostanra, ezekkel semmit sem foglalkozva, a lánya Rock and Roll összeállítása adta neki az ütemet. Így nem vette észre, nem is vehette észre, hogy a túlterhelt és túlhevült atomreaktor elérte a rendkívül kritikus leolvadási hőmérsékletet. Már csak azért se, mert mikor a kritikus szintre ért, akkor szakadt le a három részből álló kilencvenhárom fúrófejet tartalmazó főrész a bányászhajóról a megmaradt négyszáz hadihajó folyamatos tüzének következménye képpen. Sándor hajója irányíthatatlanná válva pörögni kezdett, és éppen csak érintve a zászlóshajót ugyanabba az aszteroidába csapódott, ahol egykoron a háza állt, ahol a családja is szörnyethalt. Nem sikerült megbosszulnia szerettei halálát. Mégis megkönnyebbülve nézte a kabinja felé közeledő, űrben forgó, hatalmas és sivár sziklát. Nem félt a haláltól, tudta jól, hazatér. Hazatér és szeretteivel lehet másodperceken belül. Nem tudta megbosszulni halálukat, mégis amit tudott, megtett. Ennyi telt tőle. Akaratlanul is magában kimondva, nem lehunyva szemét, szembenézve a halállal.
– Rock and Roll!
Az eddig veretlen Vokkani hadúr, Haturi tábornok megkönnyebbülten nézte végig, ahogyan makacs ellenfele, egy földi ember, egy telepes, egy bányász, aki megalázta és tulajdonképpen megsemmisítette legyőzhetetlennek hitt seregét, belecsapódott az aszteroidába. Picivel több mint négyszáz hadihajója maradt, azoknak többsége is sérült. Minden számítást, minden matematikai esélyt megcáfolva és minden hadviselési szabályt két lábbal taposva döngölte földbe a hadurat egy senki bányász. Rendezték a soraikat és csak akkor vették észre, tőlük alig kétezer kilométerre a megmaradt Bányászhajók állnak felsorakozva. Tiszteletben tartva Sándor egyszemélyes hadjáratát, mely mostanra már az ő ügyük is! Százhat bányászhajó, százhat dühös bányász. Százhat Sándor!
Pontosan három év múlva Brigitta, aki még mindig bányászati légi forgalmi irányító, azon az aszteroidán szállt le, ahol négy bányászcsalád emléktáblája volt. Alig egy éve ment férjhez, most már elég nehezen tud mozogni nagy hasa miatt. Talán két hete van a szülésig. Férje egy csokor virágot tesz az emléktábla elé, az elhunyt családok és a hősök emlékére. Vokkani hadúr, Haturi tábornok és teljes seregét szétverte száztíz földi bányász. Hét bányászhajó semmisült meg a csata végére, és öt bányász halt hősi halált. Brigitta férje is részt vett a csatában, mindkét lábát elveszítve. Most protézise van. Műlábai halkan zúgva tették a dolgukat, mikor leguggolt az emlékkőhöz. Elhelyezte a virágot, mondott egy imát, majd felállt és felesége kezét megsimogatta.
– Visszamegyek a hajóba. Hagylak emlékezni, maradj csak, míg szeretnél.
Brigitta könnyes szemmel bólintott. Mikor párja beszállt a hajójukba, közelebb lépett a kőtáblához, amin az áldozatok és a hősi halált halt bányászok nevei voltak lézerrel beleégetve. Marianna a legjobb barátnője volt, és a nagylányának is Brigitta volt a keresztanyukája.
– Marian, te voltál a legjobb barátnőm. Hiányoztok nekünk mindannyian. Ígérem neked, nagyon vigyázok Sándorra.