Az élet nem fair

Nora a ház előtt ült az autóban. Kezében a telefon, újból elolvasta az üzenetet.
„ Most menj haza! Mindig azt mondtad, Diana különb társat érdemel nálam. Nézd meg, ki a különb, kiért dobott!”
Nem akarta elhinni, hogy Kian, aki a húga volt barátja, soraira reagálva, megtette, hogy hazajött. Felnézett az emeleti ablakokra. Csendes minden, az utcán senki, mindenki éli a hétköznapi életét. Kiszállt az autóból, bezárta. A telefont zsebre téve elindult a ház felé. A kulcs halkan fordult, maga sem értette miért jár csendben.
A nappali, a konyha üres. A megszokott délelőtti csend. Ahogy belépett a konyhába, csend telepedett rá, különleges légkör. A csend, a nevetés vagy az edények csörömpölése, az ismerős hangok hiánya, szokatlan volt. A levegőt átitatták az ismerős aromák, a reggeli kávé, a pirítós és a fűszernövények gazdag illata keveredett az asztalon lévő virágok illatával. Mindig szeretett itt lenni. A szülei dolgoznak, a bíróságon csak késő délután áll meg az élet. Diana-nak az egyetemen kéne lennie. De ez a zakkant pasi azt állítja, itthon van. Hetek óta bombázza az üzeneteivel, hogy nézzen körül, hogy vak, hogy nem lát a szemétől. Csak azért nem tiltotta le, mert a Chris barátja, és ezért néha találkozni fognak. Azon is elgondolkodott, hogy szól a vőlegényének, hogy mit művel a legjobb barátja.
Elindult fel az emeletre. A húga szoba ajtaja tárva-nyitva, ahogyan a fürdőszoba ajtaja is, ahonnét hangok hallatszottak a csobogó víz hangjával vegyülve. Összeszorult a gyomra. A földön lévő férfi farmer ismerősnek tűnt, a fotelen lévő inget, mintha ő választotta volna néhány hónapja ajándékba, a karakteres parfüm illat is ismerősen lengte körül. Elvonszolta magát a fürdőszobáig. Nézte a párás zuhanykabinban összefonódott párt. Szédült és émelyegni kezdett. Bár nem látta arcukat, mindkettőt felismerte. Kapkodva vette a levegőt, szemét elöntötte a könny, megdermedve állt. Megfordult, szinte rohanva hagyta el a szobát. Megállt a folyóson, egy pillanatra nem tudta mit tegyen, merre meneküljön. Hirtelen balra fordult, a szülei szobája felé. Belépett, vett egy mély levegőt, szétnézett. Meglátott egy jegyzetfüzetet, felkapta, kitépett belőle egy lapot, majd tollat keresett.
„Az szúrt hátba, akit a legjobban szeretek! Azt hittem a testvéri kötelék mindennél erősebb. Tévedtem! A többiről Diana mesél!”
Lehúzta a jegygyűrűjét, és a levélre tette. Elhagyta a szobát, visszament a földszintre. Egy pillanatra megállt, szétnézett. Búcsúzott a háztól, az illattól, a múlttól. Fentről nevetés hallatszott. Kezét szájára szorította, és kiszaladt a házból. Az autóból kivette a tárcáját és sietős léptekkel elindult az utcasarkon lévő buszmegállóhoz. Alig ért oda, jött is egy busz. Nem nézte hova tart, felszállt rá. Leült hátul. Gondolatai ide-oda csapongtak. Tudta, hogy butaságnak tűnik, amit csinál, de képtelen lenne a húgával egy házban éli.
Elővette a telefonját. Megnézte banki egyenlegét. Van elég pénze, hogy valahol új életet kezdjen. Hátradőlt, némán sírt.
Hosszú percek múltan kinézett az ablakon, nem tudta beazonosítani, hogy hol van. Ránézett a busz utas tájékoztatójára, még fél óra és a másik városban lesznek. Ott megszáll éjszakára. A telefonjára nézett, amit lehalkított induláskor. Négy nem fogadott hívása és két sms-e volt a húgától. ,,Merre jársz? Mikor hoztad haza az autót?” – kérdezte.
Válasz nélkül hagyta.
A busz megállt, mindenki rohanva szállt le, ő ráért, nyugodtan utolsónak lépked le a lépcsőn. Csomagja nem volt így egyszerűen elsétált. Nem tudta merre tart, gondolta csak talál valahol egy kávézót, beül és átgondolja, hogyan tovább.
Valóban a következő sarkon talált egy kis hangulatos kerthelységgel rendelkező kávézót. Leült egy távolabbi asztalhoz, rendelt egy crosant és egy latét. Próbálta összeszedni a gondolatait, hogyan tovább?
A pincérlány mosolyogva tette elé a rendelést. Csak bólintott válaszul, majd elővette a telefonját.
Újabb üzenetek, nem fogadott hívások. Ezúttal szülei is hívták többször. Gyorsan írt egy üzenetet az anyjának.
„Jól vagyok, este hívlak”
Felállt, odament a pulthoz fizetni.
– Nem tudsz valahol a környéken egy jó motelt, apartmant? – kérdezte a lányt.
– Mennyi időre kellene? – kérdezett vissza a pincérnő.
– Egyelőre ma éjszakára, holnap keresek valamit hosszabb távra.
A pincérlány leírt valamit egy cetlire.
– A sarkon fordulj jobbra. A harmadik ház a Grace-é. Mond, hogy Kate küldött a kávézóból. Most ment haza az unokahúga Londonba, üres az e kis lakrész.
– Köszönöm! Még találkozunk!
A címmel felszerelkezve, gyors léptekkel ment végig az úton. Valóban néhány perc alatt megérkezett. Amíg az ajtónyitásra várt csöngetés után, szétnézett az előkerten. Gondosan nyírt pázsit, azálea meg leander bokrok tarkítottak az üde zöldet.
Nyílt az ajtó. Idősödő, mosolygós arcú szőke nő nyitott ajtót. Bemutatkozott és elmondta, hogy ki küldte.
– Gyere beljebb, kislány! Tegezhetlek, igaz?
Nora belépett az előtérbe, ahol a növények uralták a teret. Beljebb mentek a nappaliba. Középen egy asztal, rajta óriási csokor virág. Egy könyv kinyitva, lefordítva az asztalon. Egy sarok kanapé elfoglalta az egyik falat, a másikat pedig a hatalmas könyvespolc.
– Egy teát, vagy kávét? – kérdezte a háziasszony.
– Köszönöm, most ittam. A szoba miatt jöttem. Kate mondta, hogy kiadó.
– Egy picit több mint egy szoba. Gyere kedves, megmutatom.
Felmentek az emeletre és egy pici lakrész tárult eléjük.
Nóra elégedetten nézte a nyers, fa bútorokat, a színes kiegészítőket, tetszett, amit lát.
– Van szoba, zuhanyzós fürdőszoba, teakonyha és egy erkély. Itt is bele lehet jönni, tehát nem kell az egész házon átmenni. Mennyi időre vennéd ki?
– Ha jól fogunk együttműködni, akkor hosszú távra.
– Rendben. Írjuk meg a szerződést, és hozhatod a cuccaid.
– Nincs cuccom, majd vásárolok. Ne nézzen így rám, hölgyem. Semmi rosszat nem tettem, nem szökésben vagyok, csupán hirtelen felindulásból a hátam mögött hagytam mindent.
– Akkor egy limonádé mellett mesélj. Tudnom kell, kit engedek a házamba!
– Ez természetes! Bármikor leellenőrizheti, amit mondok.
A limonádé és néhány csokis keksz társaságában Nora mindent elmondott Gracnek, amit tudnia kell.
– Beszélj a szüleiddel, hogy ne aggódjanak! A húgod, meg… Remélem, egyszer rájön, hogy amit tett az egy aljas dolog.
– Mindegy már. Meddig vannak nyitva az üzletek? Vennem kell néhány dolgot – mondta Nóra.
– Későig, még jól ráérsz. Itt a kulcs. Érezd jól magad és felejts!
Nora bevásárolt néhány alapvető dolgot, a többit majd holnap. Visszaérve, újdonsült otthonába, a kis konyhában meglepetés várta. Egy tálcán néhány szendvics, egy kistálkában keksz, és egy tányéron néhány barack. Ezek mellett egy üzenet.
„Ma ne keljen ilyesmivel foglalkoznod, jó étvágyat! Pihenj! Holnap találkozunk. Bridzselni mentem.
Nora elpakolta a vásárolt dolgokat. Majd megevett két szendvicset, töltött egy pohár limonádét, kényelembe helyezte magát és felhívta az édesanyját. Az első csengésnél felvették.
– Hol vagy? Gyere haza! Beszélnünk kell, a húgod is értetlenül áll a történtek előtt – mondta egy szuszra édesanyja.
– Értetlenül? – Nóra kínosan felnevetett – Kérdezd meg mit csinált ma délelőtt 10:30 kor?
Hallotta amint anyja megkérdi Dianát, ő meg azt feleli, ,,iskolában volt”.
– Ne dühíts fel Diana! Ez nem igaz! Zuhany hancúr-partit tartottál Chrissel! Ott voltam, láttalak! – fakadt ki Nora – Eljöttem, mert nem biztos, hogy normálisan tudtam volna kezelni a helyzetet.
– Igaz ez? – hallotta apja hangját, majd egy csattanást. Sosem emelt kezet rájuk, sőt a hangját is ritkán, de ez pofonnak hangzott.
– Apa, ne! Nem éri meg! Jól vagyok, már nem is sírok. Chris sem érdemli meg. Dajana meg legyen boldog vele, ha ennyire kell.
– Kislányom, gyere haza! – Apja hangja fáradtan csengett.
– Most nem, apa. Ülepednie kell ennek a dolognak, de mindennap beszélünk, írok, jó?
– Eldöntötted.
– Igen, de szeretlek! Anya téged is!
– Tudod ez az otthonod, mindig haza várunk!
– Tudom és köszönöm!
Norának gyorsan teltek a napok, a hetek. Talált hamar egy grafikusi állást, néha besegített Kate-nek a kávéházban. Szülei meglátogatták, édesanyja elhozta neki a kis bogárhátú autóját. Együtt töltöttek egy kellemes vasárnapot, majd megnyugodva búcsúztak, mert látták, a nagyobbik lányuk újból magára talált.
Nóra szeretett a kávéház teraszán dolgozni. Ilyenkor ott volt mellette egy laté, vagy egy pohár limonádé. Azon a korai nyári délután is kint ült, előtte a laptop és épp egy könyvhöz készített vázlatokat, amikor megszólalt mellette valaki.
– Csak nem gondoltad, hogy el tudsz tűnni?
– Kian, hogy a csudába kerülsz ide? Hogy találtál rám?
– Telefonos helymeghatározó. Szükségem volt rád!
– Rám? Te mit ittál? Miért lenne rám szükséged?
– Mindketten ugyanazon megyünk át. Mindkettőnknek fáj.
– Mi van? Nem értem mit akarsz!
– Összejöhetnénk!
– Te nem vagy normális! Az exed, aki történetesen a húgom, lefekszik a vőlegényemmel, és te azzal jössz, hogy jöjjünk össze? Eltelt több hét! Lépj túl rajta!
– Nem tudok!
Csend telepedett közéjük. Csak a kávé illata lógott a levegőben. Távolról hallatszott néhány kanál koccanás, halk beszéd. Nora lassan Chris szemébe nézett.
– Az élet nem fair, de jó a játéka. Legalábbis nekem most jól osztott lapot. Rájöttem, Chris nem az igazi volt. Keresd meg a magad javát ebben a dologban. Szia!
– Elküldesz?
– Igen. Mindezt úgy, hogy a legjobbakat kívánom neked!
Visszafordult a laptopjához, fél szemmel figyelte, amint Kian kisétál a teraszról.
– Hozhatok valamit, drágám? – David, a jóképű pincér mosolyogva állt az asztal mellett.
– A frászt hozod rám!
– Ki volt az a pasi? – Kérdezte David.
– A húgom exe. Igen az. Ő. És igen kérek egy hatalmas cappuccino-t.
– Sok tejszínhabbal.
– Igen és nagyon sok csoki szórást.
– Másvalamit?
– A többit majd otthon sorolom – kacsintott Davidra, és mosolyogva nézte amint a férfi a pulthoz sétál.