Írta:
Papp-Erdei Barbara(Barbara Liney Woods)
• Feltöltve: tegnap 19:54 • Téma: Romantikus
• Olvasás: 3
Japánban élt egy gyönyörű ifjú hölgy, aki a sógun lánya volt. Édesapja hadvezéri rangja és politikában betöltött szerepe kötelezte őt az engedelmességre, a szerénységre, az illemre. A sógun szeme fénye volt egyetlen gyermekeként, mert a vezér fiai a felnőttkort nem élték meg. Az ifjú hajadon eladósorba került. Lesütött szemmel, leszegett fejjel, könnyektől csillogó szemekkel fogadta atyja döntését, hogy nőül kell mennie egy rangos férfihez, akivel a békét és a politikai hatalmat megerősíthetik. A sógun lánya úgy érezte magát, mint egy díszes madár arany kalitkába zárva. Teltek a hetek, a hónapok. Sorra jöttek a kérők, de a lány meglepetésére az édesapja is habozott, mérlegelt, és nem az első kérőnek adta oda a kezét. Többször órákon át gondolkodott, egy-egy audienció után, hogy ki lenne a megfelelő pár lánya mellé. A lány beletörődött sorsába, némi vigaszt a pagodák között vezető, tavakkal és hidakkal tarkított, kertben tett séták jelentettek szívének. Tudta, hogyha a szabadságát fizikailag el is vehetik, de a lelke örök vándor marad, akár a szél. Eljött a következő év tavasza. A sógun meglepő bejelentést tett egy kora hajnalon, a lánya a cseresznyevirágzás szent ünnepének az utolsó napján férjhez megy. Gyermeke keservesen hullatta könnyeit a bejelentés után. Némi örömöt egy újabb séta jelentett neki, de, ahogy meglátta magát a koi pontyokkal teli tó tükrében ismét zokogni kezdett. Meglepetésére egy délceg, szép arcú ifjú lépett oda hozzá. Látta, hogy a sógun lánya bánatos, ezért meghajolt előtte, és felajánlotta kíséretét a sétához. A lány először elutasító volt, majd nagyot sóhajtva rájött, hogy az ő csalódásáról és és bánatáról a beszélgetőpartnere nem tehet. Hamarosan rügyet bontottak a virágok, és rózsaszínben úszott a cseresznyevirágoktól a kert. A rejtélyes idegen minden nap eljött ígéretéhez híven, hogy enyhítse a lány bánatát. Órákon át csak sétáltak és beszélgettek. A lány kesergése csak tovább nőtt, mikor szíve érzelmekre gyúlt az ifjú iránt, de tudta az övé nem lehet.
cseresznyevirág
nyílik a holdfény alatt -
elrendelt frigy vár
Eljött a nap, hogy a sógun lánya férjhez menjen. Díszes, rózsaszín-fehér selyem kimonóba öltöztették. Haját kiengedték, egy pici kontyot cseresznyevirággal és díszes hajtűvel feltűzve ékesítették. A bánata szerte foszlott, mikor meglátta az ifjút a sógun mellett, aki várta őt a házasságkötési ceremónián. Attól a naptól kezdve a sógun lánya szívét szerelmes boldogság járta át.
szerelmes szívek
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: tegnap 03:15 • Téma: Romantikus
• Olvasás: 11
A Nap arany fényben úszott, ahogy ment le az égen. A tenger nyugodtan hullámzott, a friss szellő simogatta Sarah arcát, ahogy behunyt szemmel élvezte. A homok kellemesen meleg volt, és élvezte, ahogy lábujjait beletúrja. Mindig ide járt ki, ha csak egy kicsit is csendre, nyugalomra vágyott. A naplemente látványa, a tenger morajlása, a friss levegő ámulatba ejtette, nem tudta megunni, újból és újból csodálta. Elgondolkodott az életén, hogy mennyi szenvedésen és fájdalmon ment keresztül. Több mint tizenöt évig nem látta a valóságot. Annyira szerette a párját, hogy mindent elviselt, és nem is gondolta, hogy ez lehetne másképpen is. Átélt megaláztatásokat, megcsalást, a párja kihasználta minden tekintetben. Dolgozott, mint egy gép, ha kellett két munkahelyen, a párja meg otthon heverészett.
Most viszont valami történt. Hirtelen, egyik pillanatról a másikra leesett a rózsaszín szemüveg a szeméről. Tudta, annyira szerette a párját, hogy nem látta mindezeket a dolgokat. Ennek így kellett lennie, nem bánja, már nem. Mindig is szeretni fogja gyermekei apját, de már csak mint gyermekei apját.
Visszagondolt arra, mi is történt vele. Eszébe jutott az első találkozás az igaz szerelmével. Mosolygott, mivel vicces volt. Felidézett minden percet. Éppen kifelé tartott a bevásárlóközpontból, mind a két keze tele volt táskákkal, és próbálta a válltáskájába tenni a pénztárcáját, amikor kiesett a kezéből. Ahogy lehajolt érte, egy férfi is lehajolt, hogy felvegye neki. Felvette, és fel akart egyenesedni, a férfi is, és pont egyszerre történt, erre összekoppantották a fejüket. Vicces volt, és nevettek, de amikor ránéztek egymásra és a tekintetük találkozott, egy furcsa érzést éreztek mind a ketten. Zavarba jöttek, és nevettek. Valami furcsa, vibráló erő jelent meg kettejük között.
Tovább olvasom…
Írta:
Linda Penny
• Feltöltve: 2025. 11. 18. 07:29 • Téma: Romantikus
• Olvasás: 8
Piros tűsarkúm picit hangosan kopog ahogy végig sietek a kávézó előtti díszkövekkel kirakott úton. Meleg októberi délután van, a nap beragyogja a várost, bár a fák már vetkőzik sokszínű ruhájukat, elég a kiskabát, azt is kigombolom. Tekintetem végigszalad a kávézó ismerős teraszán. A kovácsoltvas székeken, a hozzájuk illő asztalokkal, amelyeken most is virított vázában néhány szál virág. Meglátom barátnőmet a kedvenc asztalunknál, ahonnan látni lehet a parkot, a halastavat. A parkból gyerekzsivaj hallatszik, sokan kihasználják a gyönyörű időt.
Fellépek a teraszra, látom a barátnőm már rendelt. Két óriási forró csokis pohár áll az asztalon, hatalmas tejszínhab dísszel, csokival és pillecukorral megszórva.
Pálma nem néz rám, a telefonját forgatja és elnéz a távolba.
Úristen, itt valami nagy baj van! - hasít belém a gondolat.
- Szia! - köszönök rá, amint odaérek. Összerezzen, feláll.
- De jó, hogy itt vagy! - úgy ölel, mint aki menekül.
Tovább olvasom…
Írta:
Linda Penny
• Feltöltve: 2025. 11. 16. 21:40 • Téma: Romantikus
• Olvasás: 10
Távolról hallgatom a vonat egyhangú kattogását. Szándékosan nem autóval keltem útra, remélem az érzékeny lelkű, kis bogárhátúm nem veszi zokon ezt tőlem. Ezer éve nem csináltam ilyet, viszont most annyi minden kavarog a fejemben, hogy képtelen lettem volna figyelni a vezetésre. Szétnézek az első osztályú fülkében, egy idősebb hölgy divatlapot nézeget, csak remélni merem, hogy nem kezd beszélgetést. Látványosan kiteszem az asztalra a laptopomat, bár telefonról is olvashatnám az adatokat, így hatásosabbnak tűnk. Talán nem zavar meg senki. Csendben újraolvasom, Mary néni levelét, amiben felkér, hogy mondjak néhány szót egy nagyon híres fotósról, az érettségi találkozó alkalmával. Volt osztályfőnöknőm, azt gondolja, mivel tanultam fotótörténészetet, simán megoldom. Igen, van egy galériám, ahol híres fotósok képei cserélődnek, elég sűrűn, de az nem mind az én érdemem. Carol, ügyes ügynök, begyűjt majdnem mindent. Igen majdnem mindent, mert ettől a híres Spigi-től, nekünk semmink nincs és nem is volt. Belegondolok, hogy miért is nincs? Hogyan lehet, hogy nem jött szembe sehol velünk? Döbbenet, valaki, itt a huszonegyedik század közepén, úgy él, és alkot, hogy nem lehet tudni, ki ő. Az ügynöke, viszi-hozza a képeit. Nincs egy interjú, vagy bármi, ami leleplezné kilétét. Nincs jelen a social-mediában sem, illetve egy művészi oldal van, most is azt nézem. Gyönyörű csipke napernyő mögött, egy női test körvonalai látszódnak. Csodás profilkép, mosolygok magamban.
Hetekbe telt, amire fel tudtam venni a kapcsolatot az ügynökével. Arrogáns pasi vette fel a telefont, amikor már majdnem feladtam az újrahívásokat. Alig értette meg mit akarok. Érettségi találkozóra? Ja, hogy én vagyok, a Perfect Moment tulajdonosa, már várták jelentkezésemet. Döbbenten hallgattam, várták? Adjak egy email címet és mindent átküld, amúgy meg, ott találkozok majd a művészúrral.
Megrázom a fejem és visszatérek a jelenbe. Nagyot sóhajtok, kinézek az ablakon. Miért is nem mondtam nemet, Mary néninek? Nézem a tovatűnő, békésen falatozó őzeket. Lassan visszavándorol a tekintetem a vonatfülkébe. Kényszerítem magam, hogy megnyissam az email-t.
Hivatalos megszólítás, majd közli az ügynök, átküldi Mr Spinelli levelét.
A francba, mit csináltok, ti? Ezek játszanak velem, idegesen kinyitom az üdítőmet. Amint a szénsav kiszabadul a palackból, olyan hangot ad ki mintha az én feszültségem is szabadulni próbálna. A hölgy a fülke másik végéből fejcsóválva néz felém. Nem érdekel! Megnyitom a mellékelt levelet.
,,Köszöntelek, drága Mona!”- kezdődik a levél.
Tovább olvasom…
Írta:
Linda Penny
• Feltöltve: 2025. 11. 16. 16:47 • Téma: Romantikus
• Olvasás: 13
A levegő fent a hegyekben más. Sűrűbb, illatosabb, mintha minden fenyőtű, minden napsugár külön figyelmet követelne.
Kilépek a faház teraszára, mezítláb, egy vékony lenruhában, amit a szél játékosan meglibbent, miközben bokámat simogatja.
A ház előtt barátaim nevetve pakolják ki a piknikkosarakat, mintha még mindig egy csoportba járnánk.
Mintha nem múlt volna el három év, ami óta utoljára együtt voltunk.
A szívem összeszorul. A nosztalgia édes, de alattomos. Minden nevetés mögött ott bujkál egy régi emlék, egy kimondatlan szó, amit már nem tudsz pótolni.
Valami a tisztás szélére vonzza a tekintetem.
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: 2025. 08. 21. 14:01 • Téma: Romantikus
• Olvasás: 47
Jenna éppen bezárta a boltját, és úgy döntött, sétál egy kicsit. Ma lenne a kislánya kilenc éves, ma ünnepelnék a születésnapját. Nagyon nehéz ilyenkor otthon lennie, inkább sétálgat. Vannak olyan napok, amikor nagyon nehéz, hiszen hiába telt el öt év, akkor sem tudja magát túltenni a családja elvesztésén. Folyton lejátszódik előtte az a nap, amikor csörgött a telefonja, és akkor közölték vele, hogy a férje és a kislánya autó balesetben szörnyethaltak. A sokk, ami érte, talán soha nem múlik el. Könnyek öntötték el, és leült egy padra. Annyira hiányoztak neki a szerettei! Mióta elveszítette őket, csak a munkába merült el, nem járt sehova, nem beszélgetett senkivel. Egyedül a szívbéli barátnőjével, Carmennal tartotta a kapcsolatot. Ő nem hagyta magára, és minden nap felhívta, ha csak tehette, meglátogatta. Próbált segíteni a lelki fájdalmán, elterelni a figyelmét, ami nem igazán sikerült. Carmen tudta, hogy Jenna kislányának születésnapja lenne, és azt is tudta, ma nehéz napja lesz a barátnőjének. Felhívta:
– Szia, Jenna! Merre vagy? Hogy vagy, drága? – kérdezte Carmen.
– Szia Carmen! Éppen hazafelé sétálok, egy kicsit üldögélek egy padon. Olyan szép az idő! – válaszolta Jenna.
Tovább olvasom…