16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
A hálószobában üldögélt. Valami miatt sokkalta komfortosabbnak, meghittebbnek, talán még elegánsabbnak is találhatta a lakásának ezt a hangulatos részét, mint a többit, és a tükörbe bámult mélyen, áthatóan. Szórakozottan pepecselni kezdett az eperízű szájfénnyel, amit párja olyannyira szeretett. Megismerkedésükkor is csupán egy kis arcpirosítót és szájfényt viselt arcán, de ezt is csupán csak a kivételes, különleges hölgyek körmönfont, mondhatni csábító eleganciájával tette, mely nem pusztán birtokolni akarja a férfit, de meg is tartani. Farkasszemet nézett a tükörrel. Előbb naiv, mosolygós, bájos kislány módjára, mint mikor kislányként édesanyja ruháiba öltözött, vagy pöttöm lábára húzta anyja magassarkú cipőit, és járkált is az egész házban, akár egy kis imádni való kis hercegnő…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Lassan kezdett fény derengeni az utcán. A korán kelő énekesmadarak már javában nótáztak. Ébresztgetni kezdték a természetet, vidám dallal köszöntötték az új napot. Belli ekkorra már kezdett kijózanodni. Semmit nem hallott a kinti csicsergésből, egyfolytában azon gondolkodott, hogy hogyan kerülhetne ki innen mihamarabb. Hosszú és fáradságos volt az a négy év, amit a középiskolában eltöltött, meg kellett ünnepelni a végét. Úgy érezte, ideje lesz kifújni a gőzt, ami az évek alatt bennrekedt. Osztálytársaival együtt már mindnyájan betöltötték a tizennyolcat, jogukban állt immár hivatalosan is felönteni a garatra. Életükben először megkóstolták a grogot is. Idősebb társaiktól hallottak már róla, és nagyon kíváncsiak voltak az ízére. Most nem kellett a személyi igazolványukat megmutatni…Tovább olvasom…
18+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Bálint egész nap el volt foglalva, segített apjának az összetört autók karosszériájának javításában. Elég rendesen törtek mostanában a kocsik. Kinek véletlenül, kinek rutintalanságából adódóan, kinek nagyképűségéből kifolyólag. Bálint szerette ezt a munkát. Örült, amikor látta, hogy keze által visszanyerik eredeti formájukat a járgányok, és már csak kétszer-háromszor kell lefújni őket festékkel, és száguldozhatnak velük újra a tulajdonosaik. Szombaton szokott a legtöbbet apja műhelyében tartózkodni, mert ilyenkor nem kellett suliba mennie, és tanulnia sem, hiszen csak vasárnap délután szokta elővenni a tanulnivalót. Jól elfáradt estére, viszont fáradtsága ellenére is pezsgett a vére, vágyott már egy jó bulira. Sok barátja volt gyermekkorától kezdve. Nem hagytak volna ki egyetlen…Tovább olvasom…