A fakó orgona

A falu szélén egy nagy mező terült el. A távolban látszottak a zöldellő, rügyező vagy már virágba borult fák. A mezőn orgonafák és bokrok nyíltak. Sötétlila, fehér és rózsaszín. Egy volt, amely pici virágos, fakó lilán virított. A sétáló, túrázó emberek a többit csodálták, illatozták, a fakót elkerülve. A többi orgona kicsúfolta halvány színe, apró kis virágai miatt.

– Nézzétek, milyen satnya – szólt az egyik.
– Biztos beteg – mondta a másik.

A madarak is inkább a többi fát és bokrot látogatták.

– Gyérek az ágai – csiviteltek kórusban a verebek.
– Vékony a törzse, ebbe még kopogtatnivaló se terem – panaszkodott a harkály.
– Nem bírna el – közölte a gerle.
– Nem olyan szép, mint a többi – értettek egyet a cinkék az erdei pintyekkel.

Szegény orgona nagyon elszomorodott. Ágai és levelei is lekonyultak. Nagy eső jött. A többit öntözte, az ő virágait elverte.

Anyák napján a gyerekek kimentek orgonát szedni, hogy köszöntsék az anyukákat, nagymamákat és dédiket. Még a kicsik is közönyösen elsétáltak a fakó orgona mellett. Egy szőke hajú, kék szemű kislány fodros ruhácskáját gyűrögetve megállt a fakó orgona mellett. Nővére odasétált hozzá.

– Én ebből szeretnék vinni édesanyánknak – mondta lelkesen.
– De a többi színesebb – tekintett az orgonák felé.
– Azon már alig van virág. Nekem erről szedj! – a nagyobb testvér eleget téve húga kérésének metszett pár ágat. Végül ő is innen szedett egy csokorral.

A fakó orgona boldog lett. A többiek durcásan nézték. A gyerekek hazavitték a csokrokat. Köszöntötték édesanyjukat.

– Boldog anyák napját! – mondták egyszerre. Anya megölelte őket.
– Egy kicsit fakó – szabadkozott a nővér. Anyjuk elmosolyodott.
– Nem baj. Nekem pont így tetszik, mert tőletek kaptam – beleszippantott. – Milyen jó illata van – mondta az anyuka.

A fakó orgona egy szép kristályüveg vázába került. Mindennap friss vizet kapott, és boldogan élvezte anya figyelmét két hétig a konyhaasztalon.