„galamb” – novellák címszó szerint

Írta: Robert Mygreen 📅 2026. 02. 08. 23:27 Fantasy ❤️ 1 👁️ 11

Simon nyugodtan ült és várt az előtérben. Nem sietett sehová. Nem olvasott újságot, nem nézte a telefonját, csak ült és várt. Türelmesen. Időnként fél szemmel odapillantott a sorszámkijelzőre, hogy mikor jelenik meg az 1444-es sorszám. Nem kellett túl sokat várakozni. A 4-es pult lesz az övé, ahogyan arra számított…

– Miben segíthetek, uram? – mondta serényen a biztosítási ügynök, miközben nyakkendőjét igazgatta.
– Hmmm… életbiztosítást szeretnék kötni – válaszolta lassan Simon.
– Remek! Van most egy új, akciós konstrukciónk… – az ügynök elkezdett számokat és százalékokat sorolni. Úgy tűnt, ennek a felsorolásnak ma biztosan nem lesz vége. Simon nézett, rezdületlenül. Úgy tett, mintha érdekelné a dolog, de egyszerűen csak udvarias volt.
– Köszönöm! Ön melyiket ajánlaná?
–…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 07. 17:23 Lírai mininovella ❤️ 0 👁️ 20

Bevezető:

Ebben a rövid írásban a nyugalom és a jelenlét pillanatait vizsgáljuk a természet apró jelenségein keresztül.

A nyugalom nem egyenlő a hangtalansággal.
Sokkal inkább hasonlít egy simára csiszolt kőhöz, amely a tó fenekén pihen, miközben felette viharok korbácsolják a vizet.
Az idős asszony ujjaival végigsimította a kő érdes barázdáit, és érezte, ahogy a pulzusa lelassul.
A válla fölött egy fehér galamb suhant el, majd puhán leszállt a közeli pad támlájára. Nem repült tovább, nem keresett élelmet. Csak nézte a vizet.
Ez a madár volt a lélek szimbóluma: azé a részünké, amely képes a legzajosabb nap közepén is egyszerűen csak megérkezni.
Ebben a közös mozdulatlanságban megszűnt az idő. Csak a lélegzet maradt, meg a bizonyosság, hogy minden, ami fontos, már itt…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 07. 12:18 Egyéb ❤️ 1 👁️ 27

A nyugalom nem egyenlő a hangtalansággal. Sokkal inkább hasonlít egy simára csiszolt kőhöz, amely a tó fenekén pihen, miközben felette viharok korbácsolják a vizet. Az idős asszony ujjaival végigsimította a kő érdes barázdáit, és érezte, ahogy a pulzusa lelassul. A válla fölött egy fehér galamb suhant el, majd puhán leszállt a közeli pad támlájára. Nem repült tovább, nem keresett élelmet. Csak nézte a vizet. Ez a madár volt a lélek szimbóluma: azé a részünké, amely képes a legzajosabb nap közepén is egyszerűen csak megérkezni. Ebben a közös mozdulatlanságban megszűnt az idő. Csak a lélegzet maradt, meg a bizonyosság, hogy minden, ami fontos, már itt van.

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 07. 12:00 Egyéb ❤️ 1 👁️ 25

A galamb lebegett a ház fölött, szárnyaival simogatva a reggelt.
A nap fénye csendesen játszott a tollain, miközben a belső béke halk susogása töltötte meg a szobát.
Megálltam, lélegeztem, csak voltam. Nyugalom ereszkedett rám, a jelenlét mély, tiszta érzése.
Egy pillanatra a Szentlélek halk szava kísért: „Légy itt, most, teljesen.”
A galamb ereszkedett, egyik lábát a kezemen nyugtatta, szemeiben őrzött titkok.
Egy perc volt, örökkévalóságnak tűnt.
Szavak nélkül értettem: minden rendben van.
A béke lecsendesítette a világ zaját.

Írta: András Komondi 📅 2026. 01. 30. 15:10 Igaz történet ❤️ 1 👁️ 15

Még benne voltunk a télben. Az éjszaka hó esett, így reggel havat akartam seperni. A ház előtt a kertben a fehér hóban egy kis, fehér galambot vettem észre. Véres volt a szárnya, pirosra festette a fehér havat. Szomorúan nézett rám, vergődve, segítségre várva. Két kezembe fogtam gyengéden és felemeltem. A kis szíve vadul kalapált.
– Ne félj! – mondtam neki – majd én segítek rajtad.
Bevittem a házba. Egy kis tálkába vizet adtam neki, egy másikba madáreleséget. Hálásan tekintett rám.
Később megtörölgettem a szárnyát. Légpuskával lőhették meg, de szerencsére komolyabb baja nem volt. Teltek a napok. Ahogy az idő kipendült, a galamb is erősödött. Már vágyott kifelé, pedig egész jól „befészkelte” magát a másik ágyon a két kispárna közé.
Tudtam, hogy nem tarthatom benn a lakásba. Szabadságra…