„szoba” – novellák címszó szerint

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 03. 19. 17:23 Egyéb ❤️ 1 👁️ 16

A szoba homályában csak az éjszakai lámpa szűrt fénye világított. Az anya keze reflexszerűen a zsebe felé nyúlt, kereste az ismerős rezgést, a kapcsolódást a „világhoz”. De aztán ránézett a kislányára, aki éppen egy mesekönyvet lapozott, és várta az esti közös utazást.
Az anya megállt. Eszébe jutott a Csend Stratégiája: „A dicsőség nem a távolban van, hanem a Jelenlét minőségében.” Elengedte a zsebe szélét, és mélyet lélegzett. A „vérző szív” – az a nyugtalanság, hogy lemarad valamiről a közösségi médiában – hirtelen elpárolgott.
– Mesélj, anya! – mondta a kislány.
És az anya mesélt. A telefonjáról helyett a szívéből. Abban a fél órában létezett internet, léteztek határidők, csak két lélek, akik egymás fényében melegedtek. Rájött, hogy minden alkalommal, amikor a telefont választja…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 03. 11. 14:24 Egyéb ❤️ 1 👁️ 13

​A szoba nem üres, csupán várakozik. A levegőben ott vibrál a feszültség, az a különös kettősség, amely egyszerre hordozza a legtisztább fényt és a legsötétebb árnyékot. Ez az a pont, ahol a kirakó két darabja találkozik az időtlen mezőben.
​Az ablaküvegen megcsillanó napfény nem csupán világosság: ez a Kiválasztottság jele. A porszemek tánca a fénycsóvában pontosan leírja azt a mozgást, ahogy két lélek egymás köré tekeredik, anélkül, hogy valaha is összeérnének. Nincsenek hangok, mégis minden fal visszhangozza azt az örök párbeszédet, amely a gyökerek között zajlik a mélyben.
​A sarokban egy asztal áll, rajta egy képzeletbeli választóvonal. Az egyik oldalon a „Legjobb” pihen – a béke, a tiszta megértés és a megnyugvás. A másik oldalon a „Legrosszabb” feszül – a hiány maró fájdalma, a…

Írta: Clara Dar 📅 2026. 02. 23. 13:28 Mesés próza ❤️ 3 👁️ 16

Hópihe a macskánk középkorú, fehér cica volt. Azt hiszem, elég lusta macska. Szeretett a szobában pihengetni. Az biztos, hogy soha egy egeret sem fogott a háznál!
Anya és apa második nászútra utazott, anya szerint most volt rá pénzük. Engem a nagyi „gondjaira” bíztak, hogy vigyázzon rám. Nem igazán értettem, miért is vagyok én „gond” a nagyinak, miért is kell rám vigyáznia, hisz már harmadikos vagyok, és példás a magatartásom! A nagy készülődésben valahogy Hópihe kimaradt a „Mit is kell még tenni?” listánkról. Ott felejtettük a lakásban.
Később rájöttem, hogy ennek két oka is lehetett. Az egyik, hogy most is szép csendben szunyókált, fel sem tűnt senkinek, hogy ott van. A másik oka pedig, hogy egyszerűen elfelejtettük, de azt gondolom, hogy ez anya és apa dolga lett volna, hisz ők a…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 19. 14:31 Lírai mininovella ❤️ 1 👁️ 21

A reggel lassan érkezett. A fény belekúszott a szobába, megállt az asztalon, majd továbbment, mintha megfigyelne valamit, amit mi nem láttunk. A kávé keserű volt, de rendben, pont úgy, ahogy kellett.

Az utcán az emberek egymás mellett haladtak, mindegyikük vállán egy kis elhallgatott történet. Egy férfi megállt, lehajolt, és felvette a leesett kesztyűt. Senki nem figyelte, mégis számított.

Délután a csend hosszabb lett a szavaknál. Nem volt mit hozzátenni, minden a helyén maradt, még ami hiányzott.

Este, amikor a nap lassan becsukta magát, nem maradt kérdés. Csak az a halk tudás, hogy ma is jelen voltunk. És ez elég.