A hatalmas űrhajó lassan beért a Narion légkörébe, de ekkor a fémmonstrum erősen megrázkódott. – Linda, mi a fenét művelsz?! – értetlenkedett bosszús hangon Marlon. – Nem én voltam, kapitány, nem tudom, mi történik... – hadarta kétségbeesetten Linda. – Szerintem nem vettétek észre, de a Narion kicsit gyorsabban közeledik! – szólt közbe Zakter. Marlon és Linda kinéztek a felettük elhelyezkedő üvegen. A Narion felszíne egyre közelebb és közelebb került hozzájuk. Linda ijedten ráncigálta a botkormányt, azonban az űrhajó nem reagált. – Basszus... – nyögte ki Marlon. – SZENT SZAR, BE FOGUNK CSAPÓDNI! – sikított fel Linda. – Oké, csak semmi pánik! – nyugtatgatta őket Zakter. – Nézzük a jó oldalát, legalább azonnal lesz egy közös fémkoporsónk – jelentette ki Emma. – Gyereklétedre igazán…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
– Na, aranybogárkáim! – szólt a lúzerek társaságának a nagydarab benga. – Kezdhettek futni, ha kedves az életetek. – Azzal mintegy isteni sugalatra máris szabadon eresztette fekete, izmos, drótszőrű rottweilerkeverék kutyáját, Negrót, hogy kapja el vérszomjas falkaösztönnel védtelen áldozatait. A lúzerek társaságára mindig is jellemző volt, hogy kiváltképpen olyan lakatlan és még felfedezésre váró, főként erdős és elhagyatott vidékeket kerestek, ahol szabadon hódolhattak saját gyerekes, de egyben már felnőttes kedvteléseiknek. Például, ha valaki hozott egy pakli römikártyát, és volt nála még pluszban egy csomag cigaretta, még nem jelentette feltétlenül, hogy az illető törvénysértést követ el, csupán annyit, hogy szeretne minél előbb a felnőttek társadalmához tartozni, és legszívesebben…Tovább olvasom…
18+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
– Még egyet! – intettem a pultos felé, aki nem sokkal később le is rakott elém egy újabb pohár whiskyt. Jégkockák csillogtak benne. Ez volt a hotel bárja, ahol laktam. Semmi túlzó elegancia, de hogy őszinte legyek, nem is érdekelt. Ekkorra már tényleg úgy éreztem, hogy ez a kietlen, sötét alagút, ahol rekedtem, most már végleg elnyel. Szürke, magányos hétköznapok és hétvégék: se munka, család, barátok. Se egy társ. Senki. Csak én. És a magány. Az üresség. Az alkohol volt az egyetlen társaságom, hiába voltam emberek közt. Senkit nem érdekelt egy lecsúszott, magányos piás, hiába volt mit a tejbe aprítanom. Árnyék voltam. Árnyék ebben a pörgős, zsúfolt, zajos világban. A nappalokat viszonylag könnyebben kihúztam, de az éjjelek… Azok agyonkínoztak: a magány. A csend. Az álmatlanság. A…Tovább olvasom…
Bart-ék járgánya lassan egy új tájra ért. Itt már néha felbukkant egy-egy kiszáradt bokor, a földön kisebb homokbuckák éktelenkedtek, és a távolban egy sziklába vésve az alábbi felirat volt látható: Rémpuszta Bart kissé értetlen arccal figyelte a feliratot. Jack hangosan csámcsogva rágcsált egy almát, rá sem nézve a sziklára. Kelly minden homokbucka láttán rosszul lett. Nem igazán bírta a hatalmas ugrásokat, amit a járgány a homokbuckák eltiprásakor produkált. – Bart, nem tudnánk egy kicsit óvatosabban menni? – érdeklődött Kelly. – Ennél lassabban nem megy, ez a minimumsebesség! – felelte Bart. – Hé Kelly, egyél egy kis almát! Észre se fogod venni, hogy zötykölődünk. – jegyezte meg Jack. – Köszi, de inkább kihagyom. Nem azért jöttem, hogy félúton megfulladjak. – jelentette ki…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
A szibériai tél nem egyszerűen hideg volt. Az ember ott megtanulta, hogy a fagy nemcsak csíp, hanem lassan, türelmesen kicsinálja az embert. Kivárja, míg a csontok közé költözik a fagy, míg a tüdőben megül a dér, míg a szív maga is elhiszi, hogy nincs már miért dobognia. A dédnagyapám a háború előtt pilóta volt. A magasból nézte a világot, ahol a folyók hajszálvékony ereknek tűntek, a falvak pedig apró, békés foltoknak a Föld hátán. Onnan fentről talán könnyű volt azt hinni, hogy az ember ura lehet a sorsának. Aztán egy napon kilőtték a gépét. A füst, a zuhanás, a recsegő vas, az égett olaj szaga egyetlen vad pillanatba sűrűsödött, és mire újra tisztán látott, már nem katona volt többé, hanem hadifogoly. Az oroszok vitték magukkal, egyre beljebb, egyre messzebb, egészen Szibériáig. Ott…Tovább olvasom…
Élt a városban egy egyedülálló hölgy. Mindenki csak Macskás Miminek hívta. Hogy honnan jött a név? Könnyen kitalálható: szerette a cicákat. Sőt, egyenesen imádta őket. Volt is vagy egy tucat macskája. Persze nem volt ez mindig így. Valaha egyáltalán nem kedvelte a cicákat. Boldog házasságban élt férjével. Született három gyerekük: két kislány és egy kisfiú. A család élte a maga kis életét, mígnem egy napon közbeszólt a sors. A férj a gyerekekkel a nagymamát látogatta meg. Autóval mentek. Néhány kilométerrel a nagymama házától egy éles kanyarban egy teherautó nekihajtott a kocsijuknak. Mind a négyen a helyszínen szörnyethaltak... Ettől a naptól minden megváltozott Mimi életében. Meg akart halni, kétszer is próbálkozott öngyilkossággal, de mindkét alkalommal sikerült őt megmenteni. A…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Már kislánykoromban meg kellett tanulnom a felnőttek nyelvét. Egyke révén csak felnőttekkel voltam körülvéve, és öt felnőtt sok volt. A szüleimmel, anyukám szüleivel és testvérével éltem. A mamám nevelt mindig is, vele aludtam, vele ettem, ő fürdetett, ő énekelt nekem, mondott mesét, vitt el az óvodába, majd később az iskolába, ő tanított, és ő segített mindenben. A szüleimtől óvott, mert nem akarta, hogy lássam őket részegen, ugyanis sokszor voltak azok. Kicsiként anyamaminak hívtam, hisz olyan volt, mintha az anyukám lenne. Persze voltam a szüleimmel is, de a mamám mellett nőttem fel. Tökéletesnek láttam őt. Ahogy teltek az évek, úgy láttam egyre tisztábban a dolgokat. Idő közben a szüleim elváltak, anyukám már nem iszik, de az apámat minden nap látnom kell. Anyukám később elmondta…Tovább olvasom…
Nem a relikvia miatt indultam el. Legalábbis ezt mondtam magamnak. A térképen csak egy halvány jel volt, semmi biztos, a Vad terület peremén, egy régi tisztáson. Azt beszélték, hogy ott néha megjelenik valami. Nem mindig, nem sokáig, de aki megtalálja, az nem ugyanaz az ember jön vissza. Nevettem rajta, mert a zónában mindenki ezt mondja. De aztán mégis elindultam. Az út csendes volt, túl csendes. A detektor néha megcsörrent, de csak annyira, hogy emlékeztessen, hol vagyok. Egy-két anomáliát kerültem ki, semmi komoly. Olyan nap volt, amikor az ember hajlamos elhinni, hogy uralja a helyzetet, és ez mindig hiba. A lövések balról jöttek, gyors, ideges sorozat, majd válasz rá közelebbről. Nem álltam meg, csak lassítottam, aztán megláttam őket. Ketten voltak. Egy stalker a földön feküdt…Tovább olvasom…